Eleinte úgy tűnt, a Brexit globális gazdasági összeomlást idéz elől, amely Szerbiát sem fogja kímélni, de nem így történt – állapították meg a Makroökonómiai elemzések és trendek (MAT) című folyóirat legújabb számának a bemutatóján.
Stojan Stamenković közgazdász szerint a Brexit nem volt jelentősebb hatással a szerb államadósság alakulására annak köszönhetően az adósság nem egészében euróban felvett kölcsön.
Stamenković azt tanácsolta a polgároknak, hogy változtassanak eddigi szokásaikon, és kezdjenek el hazai valutában takarékoskodni. A közgazdász emlékeztetett a svájci-frank alapú lakáshitelekre, amelyek miatt sokan nehéz helyzetbe kerültek, és most azt fenyegeti őket, hogy elvesztik a fedelet a fejük felől.
Ivan Nikolić is egyezett azzal, hogy a megjósolt világgazdasági összeomlás nem következett be, és a negatív hatások nem sújtották eddig Szerbiát, de még ki kell várni, hogy mi következik ezután – figyelmeztetett.



