A múlt év végéig Szerbiában csaknem 6,45 millió bankkártyát adtak ki, három százalékkal többet, mint 2014-ben.
Továbbra is a betéti és a hitelkrátyák a legnépszerűbbek, viszont a legdinamikusabban a bankkártyák száma nőtt, ráadásul messzemenően a legnagyobb a velük megvalósított pénzforgalom is – mutatott rá a Szerbiai Gazdasági Kamara bankkártya-fizetésekkel foglalkozó szektorának illetékese. Szerinte a kártyák piaca lassan fejlődik a kedvezőtlen gazdasági helyzet miatt.
A betéti bankkártyák eloszlása 82,89 százalékot tesz ki, a hitelkártyáké pedig 14,84-et. A már említett ügyintézési verziók egyelőre csak 2,28 százalékos részesedést mutatnak a piacon, viszont számuk (mint ahogy a kártyás tranzakciók száma is) dinamikusan nő. Tavaly megközelítőleg 20 millióval nőtt a kártyás pénzforgalmi akciók száma, teljes értékük meghaladta a 845 milliárd dinárt, amely 78 milliárddal, vagyis csaknem 10 százalékkal nagyobb, mint 2014-ben.
A kártyákat egyébként egyre többet használja a lakosság a mindennapi vásárlások során, de továbbra is népszerűek a csekkek, annak ellenére, hogy hivatalosan nem fizetőeszközként tekintenek rájuk.
A közlemény arról is említést tesz, hogy Szerbia elsőként vezette be a „kontaktus nélküli” fizetési módszert, amely lehetővé teszi a mobiltelefonon keresztüli fizetést. Ez a személyes adatok védelme miatt kedvezőbb, hiszen telefonos applikáció végzi a munka oroszlánrészét.
Ez arra enged következtetni, hogy a szerbiai bankok is követik a legújabb fizetési trendeket, hogy minél korszerűbb szolgáltatásokat kínáljanak ügyfeleiknek.



