Összesen 542 millió dinárral szubvencionálja az állam ebben az évben a kisvállalkozásokat a munkához szükséges felszerelések beszerzésében – döntöttek tegnap a szerb kormány ülésén. Az idén erre a célra 500 millió dinárt fordít a kormány, valamint azt a 42 milliót, amely tavalyról maradt fenn.
A programmal az illetékesek a kisvállalkozások versenyképességét javítanák, valamint a munkahelytermést serkentenék.
A pénzt új, valamint használt berendezésekre és alkatrészekre is költhetik a vállalkozók, azzal hogy az utóbbi esetében a felszerelés nem lehet öt évnél régebbi. A vissza nem térítendő összeg a berendezés 25 százalékát teszi ki. A kikötés az, hogy a beszerezendő tárgy értéke nem lehet 250 ezer dinárnál olcsóbb és 2,5 milliónál drágább.
A programot a gazdasági minisztérium a Szerbiai Fejlesztési Ügynökséggel karöltve valósítaná meg, lízingcégek és bankok segítségével.
A tárca a hivatalos felhívást és a pályázatok részleteit a pénzintézetek kiválasztása után teszi közzé.



