A rendkívüli parlamenti választások rövid távú leállást eredményezhetnek a külföldi tőke beáramlásában, valamint a kormányreformokra is negatív hatást gyakorolhatnak – nyilatkozta Milojko Arsić közgazdász, a Kvartalni Monitor nevű gazdasági folyóirat legújabb számának bemutatóján, amelynek egyben a szerkesztője is.
– Hogy mennyire fog elhúzódni ez a lassulás elsősorban attól függ majd, hogy milyen gyorsan alakul meg az új kormány, és annak új gazdasági programja. Persze, az is döntő, hogy az új terveket hogyan fogadja a Nemzetközi Valutaalap és más pénzintézetek – mondta a szakember.
Mint kifejtette, ha mindez gyorsan zajlik le, akkor a negatív hatások mérsékeltek lesznek.
Elmondta, még 2016 elején is tartanak a tavaly év végén beindult pozitív gazdasági trendek, de csupán mérsékelt javulásról van szó, amelyen a jövőben is dolgozni kell, hiszen további erőfeszítések nélkül mindez tönkremehet.
A foglalkoztatottság tekintetében a közgazdász megjegyezte, emelni kellene a minimálbért, valamint arra is rámutatott, hogy továbbra is nagy a munkanélküliség.
– Szerbiában 18 százalék, az EU-ban pedig 9,5 százalék az átlag, egyes tagállamokban pedig a munkaképes lakosságnak csupán 5 százaléka nincs munkában” – mondta. Hozzátette: a foglalkoztatottság növelésének prioritásként kellene szerepelnie az ország gazdaságpolitikájában.



