2026. május 2., szombat

A Srbijagas miatt késhet az uniós csatlakozási folyamat

Az Energiaközösség miniszteri tanácsa szankciók bevezetését is javasolhatja Szerbia ellen

A Srbijagas késik a szerkezeti átalakítással, és ezért kétséges, mikor tud Szerbiai eleget tenni az európai uniós csatlakozási tárgyalások fejezeteinek megnyitásához szüksége feltételeknek – jelentette ki tegnap Predrag Grujičić, az Európai Közösség gázrészlegének vezetője.
Tavaly szeptember elsejéig sikerült a Srbijagas közvállalatot szerkezetileg és jogilag szétválasztani, és így megszületett a Transportgas Srbija és a Distribucija gasa Srbija vállalat. Mindez azonban csupán papíron történt meg – magyarázta Grujičić.

A két említett vállalat eddig még nem kapott működési engedélyt az Energiaügyi Ügynökségtől, és ezért nem tudnak dolgozni – mondta Grujičić. Ugyanakkor Janez Kopač, az Energiaközösség elnöke hozzátette, a Srbijagas eddig nem is kérte a működési engedélyt, de ha ezt azonnal megtenné, akkor is legalább 10 hónapot vesz igénybe a szóban forgó engedélyek kiadása.
Az illetékes szervek közötti kommunikáció hiányáról tanúskodik, hogy Grujičić olyan tervekről beszélt a nyilvánosságnak, melyek szerint ez év június elsejétől a Transportgas Srbija és a Distribucija gasa Srbija vállalat a gyakorlatban is különálló intézményekként működik majd.
Ha július elsejéig nem választják ketté a Srbijagas közvállalatot, akkor az Energiaközösség kérni fogja a szankciók bevezetését Szerbiával szemben – jelentette ki hétfőn Bécsben Janez Kopač.
– Ha a két vállalat nem kezdi meg a működését július elsejéig, akkor az Energiaközösség miniszteri tanácsának javasolni fogjuk szankciók bevezetését Szerbia ellen. A szankciók lehetnek jelképesek is, de komoly pénzügyi büntetés sincs kizárva. Jelképes szankció lehet például, hogy megtiltjuk a szerbiai képviselőknek a szavazást az Energiaközösség ülésein, vagy hogy nem térítjük meg az utazás költségeit. Komoly megszigorítás lehet az európai uniós előcsatlakozási támogatási eszközökből (IPA-alap) lekérhető összeg csökkentése az energetikai projektek területén magyarázta Kopač.

Magyar ember Magyar Szót érdemel