A következő két évben 10 ezer új munkahely nyílik a gépkocsiiparban, jelentette be Željko Sertić gazdasági miniszter az idei belgrádi autóvásár megnyitóján. A miniszter arról is beszámolt, hogy 2008-at és a válság éveit követően először a tavalyi autóvásáron növekedett az eladott gépjárművek száma. Tavaly 20 ezer gépkocsi talált vásárlóra a vásáron, amelyen idén 20 ország 300 kiállítója mutatkozik be.
– Jó jel, hogy ismét sikerül új gépkocsikat eladni. A lakosság szeretné felújítani gépparkját, a vállalkozók pedig új beruházásokban érdekeltek a gépkocsiiparban. A Fiat szerbiai üzeme 2015-ben 1,2 milliárd euró értékben szállított külföldre gépkocsikat, a Tigar Tyres pedig 300 millió euró értékben szállított külföldre. Ezzel a Tigar a harmadik legjelentősebb szerbiai exportőrré nőtte ki magát. Az állam aktív és párbeszédet folytat a gyártókkal, próbáljuk kideríteni, hogy mire lenne szükségük. Az autóiparban rejlő lehetőségek hatalmasak, hiszen a termelés egész láncolatát foglalja magába – fogalmazott Sertić.



