2026. május 2., szombat

Nem állt le a közigazgatás reformja

Zorana Mihajlović: Az idén 20 000 személy marad munka nélkül

A szerb kormány a közelgő választások ellenére sem függeszti fel az állami közigazgatás reformját – nyilatkozta tegnap Zorana Mihajlović kormányalelnök az újságíróknak egy légi-mentői szakkonferencia szünetében.

– Az észszerűsítésnek nemcsak az elbocsátásokban kell kimerülnie, hanem az adminisztráció jobb szerveződését is jelenti – magyarázta az alelnök, aki kifejtette: a kormánynak pontos tervei vannak ezzel kapcsolatban, és a minisztériumoknak február végéig kell javaslatokat tenniük az alkalmazottaik számát illetően.

Értékelése szerint nem csak az alkalmazottak számának lefaragására kell hangsúlyt fektetni, hanem azokat a dolgozókat kell továbbra is alkalmazni, akik jól dolgoznak.
– Szerbia megengedte magának, hogy az államigazgatásban 2000-től 2015-ig 8 ezerről 32 ezerre duzzadjon az alkalmazottak száma. A komoly reformok e téren is nélkülözhetetlenek – mutatott rá a problémára Mihajlović.
A Nemzetközi Valutaalappal megkötött egyezmény is előírja a fent említett lépések megtételét. Számítások szerint csaknem 20 ezer embernek kell az idén elhagynia a közszférát, és közülük csupán néhány ezren mennek nyugdíjba.

Magyar ember Magyar Szót érdemel