Gazdaság
Az euróövezet gazdasága két évig tartó recesszió után jövőre kilábal a válságból, az övezet összesített hazai összterméke (GDP-je) 2014-ben 0,9 százalékkal, 2015-ben pedig már 1,5 százalékkal lesz magasabb az EY – korábbi nevén Ernst & Young – előrejelzése szerint.
A Srbijagas igazgatója, Dušan Bajatović semmit sem tartott be abból, amit három héttel ezelőtt megígért a vele, Lazar Krstić pénzügyminiszterrel és Saša Radulović gazdasági miniszterrel folytatott tárgyalás során – jelentette ki tegnap Zorana Mihajlović energiaügyi miniszter, aki azután nyilatkozott a sajtónak, hogy Crna Trava mellett megnyitotta az üzembe helyezett új mini vízerőművet.
A Torlak Intézet nem eladó – jelentette ki tegnap Slavica Đukić Dejanović egészségügyi miniszter. Kiemelte, hogy a világ vezető gyógyszergyártó cégei együttműködni szeretnének a kutatóintézettel, nem pedig megvásárolni azt.
A fiatalkorúak túlzott alkoholfogyasztásának visszaszorítását szeretné elérni az ír kormány azzal a keddi döntésével, amely minimálárat szabna az alkoholtermékeknek.
Befejeződött a szabadkai liga versenysorozata, amely az idén is inkább városok versenyére hasonlított, mert a topolyai, a horgosi, a palicsi, a szabadkai és a zentai csapatok mellett az újvidékiek is beneveztek.

