Szerbiában az idén új német vállalatok kezdik meg működésüket, és új munkahelyek jönnek létre. Az elsők között lesz a szendrői (smederevói) halfeldolgozó üzem – jelentette be Aleksandar Vučić miniszterelnök tegnap Belgrádban a német–szerb, közös szervezésű fenntartható fejlődés és foglalkoztatás témára szervezett konferencia megnyitóján.
Gazdaság
A 2016-os gazdasági szabadság index szerint Szerbia már harmadik éve folyamatosan előrelépéseket tesz a monetáris szabadság területén – közölte a Szerb Nemzeti Bank (SZNB). A gazdasági szabadság indexet minden évben a washingtoni The Heritage Foundation agytröszt a The Wall Street Journal napilappal együtt állítja össze.
Február 7-én a köztársasági kormány épülete előtt szerveznek tüntetést a svájcifrank-alapú hiteleket törlesztő polgárok – jelentette be a tiltakozás szervezője, a banki betéteseket tömörítő Efektiva.
A nyugdíjas kisiparosok tegnap óta, a többiek pedig a tervezett ütemben kapják kézhez a tavaly decemberi járandósághoz viszonyított 1,25 százalékkal magasabb nyugdíjukat – közölte a Köztársasági Nyugdíj- és Rokkantsági Biztosítási Alap. Az érintettek megnövelt januári nyugdíjat, és a decemberi különbözetet is kézhez kapják.
A természet, pontosabban a természetben zajló folyamatok állandó ismétlődése az az erő, amely egész létünket meghatározza. Ősz után tél következik, tél után tavasz, majd nyár.
A Szerbia Egyesült Horgászai elnevezésű szervezet megalapításához vezető út igencsak rögös volt. Legalábbis szó szerint.

