2024. május 8., szerda

Németország sorozatban negyedszer elődöntős

Elsőként Németország jutott be a világbajnokság elődöntőjébe, miután a védő Hummels fejes góljával 1:0-ra nyert Franciaország ellen. A németek így sorozatban négyszer jutottak be vb-elődöntőbe, erre korábban egyik válogatott sem volt képes. Franciaország gyengén és ötlettelenül játszott, a svájciak elleni győzelem óta nem sokat mutattak, így a német továbbjutás teljesen megérdemelt.

A francia és a német (NSZK) válogatott a vb-ken korábban háromszor találkoztak, s összesen 17-szer rezdültek meg a hálók: 1958-ban Franciaország 6:3-ra nyert, 1982-ben 3:3 lett a végeredmény (11-esekkel a németek jutottak a döntőbe), míg 1986-ban az NSZK szintén az elődöntőben 2:0-ra győzött.

Joachim Löw, a német válogatott szövetségi kapitánya kisebb meglepetésre a kezdőcsapatba nevezte Klosét, aki így 22. világbajnoki mérkőzésén léphetett pályára, Lahm pedig visszakerült „eredeti” helyére, a védelembe, ugyanis az utóbbi időben a müncheni Bayernben és a válogatottban is a középpályán szerepelt.

A franciák is változtattak a Nigéria elleni 2:0-ra megnyert kezdőcsapathoz képest: Koscielny helyét Sakho vette át a védelem közepén, míg Griezmann a vb-n keveset mutató Giroud helyett léphetett pályára.

A találkozó elején a németek enyhe mezőnyfölényt harcoltak ki, s a 13. percben megszerezték a vezetést: Kroos végezhetett el szabadrúgást, középre adására Hummels kiválóan érkezett, s fejjel a kapuba továbbította a labdát. Varane lemaradt a védőről, akinek a fejese a felső lécről került a kapuba. A gól előtt, de utána sem sok ötlet volt a franciák játékában, a németek viszonylag könnyen és gyorsan állították meg a támadásaikat. A 34. percben alakult ki az első igazán veszélyes francia helyzet: Griezmann kicselezte a lescsapdát, lecsapott a német védelem mögé belőtt labdára, s habár kicsit kisodródott, sikerült a bal oldalon játékba hozni Valbuenát, aki kicsit hosszan tette maga elé a labdát, de így is sikerült kapura lőnie, a félmagas lövést Neuer üggyel-bajjal kiütötte, de pont Benzema elé, a Real Madrid csatára azonban Hummels térdére lőtte a labdát, így a nagy helyzetből csak szöglet lett. Tíz perccel később Benzema magának csinálta meg a helyzetet: a 16-os sarkánál megindult befelé, két védővel a nyakán azonban nem tudott jól célozni, a középre ment lövés nem okozott gondot Neuernek.

A második félidőben sem változott a játék képe, a franciák nagyon sokszor pontatlanul passzoltak, a németek pedig igyekeztek őket távol tartani a kapujuktól, s ez a legtöbb esetben sikerült is. A 60. percben Matuidi szabadult meg a bal oldalon a védőktől, de középre adása pocsék volt, Schweinsteiger szögletre mentett. A 69. percben a franciák hátul adták el a labdát, amely Müllerhez került, ő pedig lövésre szánta el magát, a labda azonban megpattant Sakho lábán, s így lett igazán veszélyes, nem sokkal ment mellé. A franciák egy kényszerű (Sakho helyett Koscielny) és egy taktikai (Cabaye helyett Remy) cserével próbáltak újítani, de csak félhelyzetig jutottak, valamint egy szöglet utáni „Hummels-fejeshez”, ugyanis a védőt fejét találta el a felszabadító lövés, amelyből majdnem gól lett. A Klosét váltó Schürrle a 82. percben eldönthette volna a mérkőzést: Özil középre adásánál Müller lyukat rúgott, de így lett ziccer Schürrle előtt, aki azonban rosszul találta el a labdát, s Lloris lábbal hárított. A 87. percben Müller hagyta faképnél Evrát, szépen kiszolgálta Schürrlét, ő azonban Varane hasát találta el, így odalett az újabb nagy lehetőség. A 90+4. percben a németek 16-osában Benzema kapott vissza egy labdát a kényszerítő után, a bal oldalon kissé kisodródott, de így is erős lövést küldött a rövid felső sarok felé, Neuer azonban bizonyította, hogy remek reflexei vannak, s a jobb kezét felemelve hárított.

Rio De Janeiro: Németország–Franciaország 1:0 (1:0)

Maracaña Stadion, 74 240 néző, vezette: Nestor Pitana (argentin). Góllövő: Hummels 13. percben.

Németország: Neuer – Lahm, J. Boateng, Hummels, Höwedes – Schweinsteiger, Khedira – T. Müller, Kroos (Kramer, 90.), Özil (Götze, 83.) – Klose (Schürrle, 69.). Szövetségi kapitány: Joachim Löw.

Franciaország: Lloris – Debuchy, Varane, Sakho (Koscielny, 72.), Evra – Cabaye (Remy, 73.) – Pogba, Matuidi – Valbuena (Giroud, 85.), Benzema, Griezmann. Szövetségi kapitány: Didier Deschamps.