Mintegy 40-50 évvel ezelőtt, tehát az 1960-as és 1970-es évek között, még divatban volt az úgynevezett megelőző gyermekkori mandulaműtét. Hosszú várakozási listán – hónapokig várták a szülők gyermekük operációjának napját, latba vetve minden ismeretséget, összeköttetést, a mihamarabbi műtét érdekében. Aztán egy szép napon kitűnt, hogy a mandulák immunrendszerünk fontos részei, csak ha már „lelküket is kiadták” a betegség elleni küzdelemben, akkor kell őket eltávolítani.
Az orvosi szaklapok, például a tekintélyes angol Lancet legutóbb már a lágyék- és hasi sérvekről is hasonló hangnemben cikkezik, azt állítva, hogy ha e sérvek nem okoznak fájdalmat, nem szükséges a műtét. Ez azonban még nem vált törvényszerűvé az orvosi köztudatban, s a mai helyzet az, ha valaki sérvre vonatkozó panaszokkal jelentkezik a sebésznél, kap egy (nem túl közeli) operációs dátumot. Végeredményben ez rendben is lenne. Mind a hasi, mind a lágyéktáji sérvkapu egy rossz mozdulatra, vagy nagyobb súly emelésekor kitágulhat, kiszorulhat. Ami viszont megkérdőjelezheti a mindenképpen erőltetett megelőző operáció szükségességét, nem más, mint a műtét után nagy számban – több mint 20%-ban – előforduló kiújulása a sérvnek, még nagyobb felülettel és sérvkapuval, abban az esetben, ha hagyományos technikával végzik el a műtétet.
Bassini-technika
Idézzük fel a múltat: az első sérvműtétet egy páduai sebész, Bassini végezte, mintegy 120 évvel ezelőtt. A relatíve jó vérellátású hasfali izmokat összevarrta a rossz vérellátású lágyékszalaggal. Ez csak részben lehetett eredményes, hiszen a műtétet követően a feszülő varratok miatt a sérv jelentős számban kiújult. Nos, ez az úgynevezett Bassini- technika ma is dívik, habár már az 1980-as években újabb és jobb megoldások születtek. Ekkor kezdték, pontosabban 1986 óta alkalmazzák a szövetbarát alapanyagú műanyag hálót, amivel nyitott vagy laparaszkópiás módszerrel elzárják a sérvkaput. Egyszerűbben mondva, a kitágult sérvkaput, azaz a hasfal hiányát műanyag hálóval fedik le, s nem a már meggyengült sérvkapu izomzatát varrják a lágyékszalaghoz. A laparoszkópos eljárás mellett szól, hogy elhanyagolható a sebfájdalom, könnyebb a gyógyulás, lerövidül a kórházi tartózkodás, a beteg jóval hamarabb válik ismét munkaképessé, és a kis metszések kozmetikai szerepe sem elhanyagolható. Mégis lényeges forradalmi sebészeti megoldásként a háló szerepét emelném ki. A háló alkalmazása a sérvműtéteknél megszüntette a korábbi feszülő varratokat, ezért is nevezik feszülésmentes technikának. Egyébként nem a hálónak kell tartania a hasfalat, hanem a pórusokba belenőtt hegszövetnek. Harminc évvel ezelőtt még azt hitték, hogy minél sűrűbb és erősebb a háló, annál jobban megfelel. Ez az irány tévesnek bizonyult. A fordulat az USA-ban következett be 1986-ban. Ekkor jelent meg a ma is használt Lichenstein-féle ritka szövésű, új típusú, szövetbarát háló, amelynek alapanyaga részben még fel is szívódik.
A laparoszkópiás műtét előnyei
Ez a technika többszörösen kiújult sérvek esetén is nagyon eredményes, továbbá sportolóknál, fiataloknál, akiknél a korai terhelhetőség is nagyon fontos irányelv. Ez a megoldás különösen ajánlatos a nagy hasi és lágyéksérveknél, illetve a kiújult, vagy más hasi műtét után jelentkező sérvek esetében. Ajánlatos tehát tervezett sérvoperációknál olyan műtéti körülményeket választani, amelyek során rutinszerűen alkalmazzák a sérvháló beültetését. A laparaszkópiás műtét nem egyszerű, még nem minden kórház sajátította el. Közismertek azonban előnyei: a beteg számára enyhe a fájdalom az operáció után, korán terhelhető a szervezet, a kórházi tartózkodási idő rövid (24–48 óra). A feleletem tehát a címben feltett kérdésre: igen, de nem mindegy, hogy milyen módszerrel.
