Orvosok, kivizsgálások, gyógyszerek, műtét... És aztán minden kezdődik elölről. Ha betegség keríti hatalmába az embert, ez vár rá. Vagy esetleg megoldja „házon belül” néhány jól bevált népi recepttel, vagy csak megvárja, hogy elmúljon. Egészségszemléletünk túlságosan is testközpontú, és ha egészségről-betegségről beszélünk, magától értetődően testi vonatkozásban tesszük. A gyógyítás ebben az értelemben nem más, mint egy testi hiányállapot vagy hiba kiküszöbölése.
Tagadni, vagy figyelmen kívül hagyni az ember lelki-mentális és szellemi-spirituális, vagy éppen kapcsolati-közösségi mivoltját olyan súlyos mulasztás, amely komoly következményekkel jár. Az orvostudomány minden vívmánya ellenére is tehetetlen a legtöbb krónikus betegséggel szemben, számtalan új betegség jelenik meg a világon, és szinte társadalmi méreteket öltött a depresszió, a szenvedélybetegségek és egyéb lelki rendellenességek gyakorisága. Fából nem lehet vaskarikát csinálni. A test orvoslásával nem tudjuk a lélek fájdalmát, a szív sebzettségét, a lét ürességét, az erkölcsi eltévelyedést vagy a kapcsolatok széttörtségét meggyógyítani. Az egész-ség legyen is az, és ne csak részlegesség. Ez több mint a testi funkcionalitás rendezettsége. Az igazi gyógyítás célja a teljes egészre kiterjedő gyógyulás, amely során az ember megbékélve fogadja el véges mivoltát, értelmet és tartalmat talál az életében, és a teljesség igényével törekszik annak az egész-ségnek a helyreállítására, ami magában foglalja a testi, a lelki, a szellemi, az egyéni és a közösségi dimenzióját.
Az egészséges ember tehát sokkal többet jelent, mint az egészséges test. Ez azt jelenti, hogy otthon vagyok a saját lelkemben, otthon vagyok a kapcsolataimban, ebben a világban, és örömöt élek meg, még akkor is, ha testem működése nem a legtökéletesebb. A lét gyökerei ezek, embervoltunk gyökerei, birtoklása igazi, hiteles önmagunknak, amit valahol, valamikor elveszítettünk. Megtalálható ez? Meg lehet lelni ezt a békét, ezt a megnyugvást, az életnek ezt a kitöltöttségét? Természetesen igen. Hiszen ha nem így lenne, akkor végképp nem lenne értelme az életünknek. Ezzel foglalkozik részben a logoterápia, teljesebb értelemben pedig a hagioterápia, amely lépésről lépésre elvezet a gyökerek gyógyulásáig. Ebben meggyógyulnak legmélyebb megsebződéseink – az elutasítottság, a szeretetlenség, a bűntudat, a mély megszégyenültség, a céltalanság és üresség – mindaz, ami ott lapul a szívünk-létünk mélyén, és megbénít, megkötöz, megfoszt az élet igazi örömétől. Arra vágyunk, hogy sebeink begyógyuljanak, hogy süssön a nap és szívünkben virágok nyíljanak – az élet örömvirágai. Hogy mélyen beleszippanthassunk a lélek új tavaszának felüdítő és felemelő levegőjébe, és megnyugodjunk az elfogadás meleg ölelésében. Hogy örüljünk az életnek, önmagunknak, kapcsolatainknak, és élvezzük a létezés minden pillanatát. Boldogságra teremttettünk, az élet örömére, szeretetre. Erre van mindenekelőtt szükségünk és lehetőségünk is. Ehhez azonban felül kell emelkednünk az eddigi felfogásunkon a betegségről, az egészségről, a gyógyulásról, de a saját felelősségünkről is.
