Tüdőnket, szívünket és a nagy véredényeket körkörösen a gerincoszlop, bordák és a szegycsont védi a külső sérülésektől. Foglalkozzunk ezúttal a bordák és a szegycsont betegségeivel, amelyek bár statisztikailag csak 1-2%-ban jelentkeznek az orvosi kimutatásokban, de rejtett, azaz olyan formában, amely csak esztétikai hibának számít, és nem válik orvosi vizsgálat tárgyává, sokkal sűrűbben előfordul. Azok a fiatalok, akik nem kis számban rejtve viselik ezeknek az örökölt hiányosságoknak akár alig észrevehető, de létező formáját, rosszul teszik, ha nem fordulnak orvosi segítségért. Igaz, nagyrészt nem okoz fiatal korban úgyszólván semmilyen fizikai nehézséget, mégsem mondhatjuk, hogy csak „szépséghibáról” van szó, mert számos pszichikai elváltozásnak lehet a kiindulópontja.
A szülő tehát, amint a legcsekélyebb mellkas-deformációt észreveszi gyermekénél, ne habozzon orvosi vizitre jelentkezni!
Az orvostudomány két formáját ismeri ezeknek a rendszerint örökletes, családi halmozódásként jelentkező deformitásoknak: a tyúkmellkast és a tölcsérmellkast.
Tyúkmellkas(pectus carinatum)
Jellegzetessége, hogy a mellkas tarajszerűen kiemelkedik, s jelen van már a születés pillanatától kezdve. Később egyre élesebben kirajzolódik a kiemelkedő szegycsont képe, különösen a leánygyermekeknél. Légzési zavart nem okoz, sem szívelégtelenséget, a gyermek tartását viszont eltorzítja, a has előredomborodik, a vállak erőtlenül lelógnak, s emiatt korán jelentkeznek a gyermeknél az önértékelési zavarok. Kora gyermekkorban el kell kezdeni azokat a légzésgyakorlatokat, gyógytornát, amelyekkel a hasizmokat és a mellkas légzőizmait erősítik. Ha kitartóak vagyunk, az eredmény nem marad el. Csak kivételes esetben kerül sor operációra, rendkívül összetett, nagy műtétről van szó ugyanis, amelyet a klinikák közül is csak egyesek sajátítottak el.
Tölcsér- vagy cipészmellkas (pectus excavatus)
Szintén öröklődő deformációként ismerjük a fenti kép ellentétét, atölcsér- vagy cipészmellkast(lat. pectus excavatus). Lényegében a mellkas elülső részének, tehát a szegycsontnak és az összekötő bordáknak a behorpadásáról van szó. A horpadás a születés pillanatától kezdve jelen van, de mélysége csak évek múltán, fokozatosan fejlődik ki. Eleinte nem okoz semmi nehézséget a gyermek fizikai ténykedésében, semmivel sem marad le a többi kortársától. Később azonban, a harmadik-negyedik évtizedben, amikor a porcok elcsontosodnak, a mellkas merevvé válik, rendszerint megjelennek – akár a légzési, akár a szív és tüdő terhelése miatt – a vérkeringési panaszok. Orvosi tapasztalat szerint, ha idejében, tehát még a porcok végső elcsontosodása előtt elkezdjük a gyermekkel az izmokat erősítő gyógytornát és a sportot (különösen javasolt az úszás), a kialakult horpadás már nem javítható, de a további romlás leállítható. Ha mégis műtétet javasol az orvos, el kell végezni 6 és 12 éves kor között. Az operáció kevésbé megterhelő és veszélyes, mint a tyúkmellkasnál. Utána pedig meghatározó szerepe van a kiegészítő gyógytornának, amelyet a gyermek akár odahaza is végezhet, ha elsajátította a technikáját.
