Egy korábbi számunkban, a pánikbetegséggel kapcsolatos interjúnkban arról faggattuk dr. Magyar Lóránt zentai mentálhigiénés szakorvost, hogy örökölhető-e a betegség, az ember saját maga legyőzheti-e vagy elfojthatja-e, milyen kapcsolata van a pánikbetegségnek a fóbiás félelmekkel. Ezúttal egyebek mellett arról lesz szó, mikor kell orvoshoz fordulni, milyen kezelésben részesülnek a páciensek, hogyan tudják a hozzátartozók a legjobban segíteni a beteg felépülését.
Befolyásolja-e a betegség lefolyását az a tény, hogy a beteg – a pánikbetegség első jeleit követően – mikor fordul szakorvoshoz?
– Minden betegség esetében érvényes, hogy minél előbb kezdődik a kezelés, annál jobbak az esélyek. A pánikbeteg is, ha huzamosabb ideig nem keres segítséget, súlyosabb állapotba kerülhet (gyakoribb és súlyosabb rohamok, de más társuló tünetek is jelentkezhetnek). Még inkább jelentős az, hogy megszokássá válik a betegségminta, „magáévá teszi” azt a tudatot, hogy ezek a tünetek és állapot hozzá tartoznak. Amikor ily módon „szövetséget köt” a betegséggel, akkor sokkal nehezebb segíteni.
Miben gátolja a pánikbetegség a pácienseket?
– Mindenképp korlátozza a teljes életet. A pánikbeteg folyamatos szorongásban van a rohamok veszélyét illetően. Kerüli azokat a helyzeteket, helyeket, amelyek provokálhatják a rohamok kialakulását (különösen a fent említett agorafóbia esetében). Ez a korlátozás idővel csak egyre nagyobb mértékű. Kiterjed az emberi kapcsolatokra, a munkára, a teljesítményre, beszűkíti az érdeklődést, a mozgásteret, az eredményeket, és megfoszt az élet örömétől, a lehetőségektől, tulajdonképpen az életet rabolja el tőlünk. Egy idő után az érintett személy egyetlen témája ő maga és a szorongása. Olyan ez, mint a pórázra kötöttség, ha a póráz hossza egyre csökken.
A betegség lefolyását illetően mit lehet mondani, átlagosan mennyire tartós ez a félelem?
– A betegség magára hagyva nem mutat javulási tendenciát, sőt inkább romlik, és tartósan hatalmában tartja az érintett személyt. Önfenntartó mechanizmusai ördögi körként egyre mélyebbre húznak, lefelé egy sötét örvény mentén. Ahhoz, hogy ez ne történjen meg, el kell indulni a kifelé vezető úton, vagyis segítséget kell kérni és személyesen is motiváltnak lenni abban, hogy megtegyük, amit meg lehet. És sokat lehet tenni. Ez esetben a tünetek jelentősen csökkenhetnek, sőt teljesen meg is szűnhetnek. Legalábbis a lépéseket addig kell módosítani, amíg ez meg nem történik. Ha az állapot nem változik, akkor valamit vagy nem jól csinálunk, vagy nem csinálunk. Ehhez mindenképp szaksegítség szükséges. Hogy ez mikor vezet eredményre, arra semmiféle becslést nem tudok adni, hisz nagyon sok tényező játszik közre: a szenvedő személyisége, motiváltsága és életmódja, a segítő személyisége, a kezelési módszer, a betegség természete, a környezeti hatások és valamelyest még az örökletes hajlamok is.
Milyen kezelésekben részesülnek a pánikbetegek: gyógyszeres vagy pszichoterápiában, esetleg mindkétféle terápiát alkalmazzák?
– A pánikbetegség esetén a gyógyszeres kezelés mindenképpen indokolt; ez a pszichiáter hatásköre. A pszichoterápiás kezelés (különösen a kognitív viselkedésterápia) is jelentős szerepet játszik a terápiás rendszer felállításában, amihez képzett pszichoterapeuta szükséges. Saját tapasztalatból viszont tudom, hogy sokszor ez a két eszköz sem elég a tartós javuláshoz. A legtöbbször szükség van a személy legmélyebb benső magjának, szellemi dimenziójának a kezelésére is, ez pedig elérhetetlen a pszichoterápia számára. Benső lényünk gyógyulása, a lét sérülésének gyógyulása (végső soron a pánikbetegség és minden más szorongás is a haláltól, a lét elmúlásától való félelemre vezethető vissza), a biztonság hiányának és védtelenségnek a gyógyulása az ember szellemi valóságának a területe, nem mentális probléma. A gyógyszeres-mentális kezelés ez esetben csupán felszíni (és kevésbé hatásos), de semmiképp sem lényegi megoldás. A hagioterápia pedig – amely ezzel foglalkozik – nálunk szinte teljesen ismeretlen, legalábbis szakmai körökben. Ezen az úton teljes gyógyulás érhető el – válaszolta dr. Magyar Lóránt.
Kérdésünkre, hogy mit tud ajánlani a hozzátartozóknak, miként tudják legjobban segíteni a beteg felépülését dr. Magyar Lóránt a következőket válaszolta: – Mindenekelőtt megértéssel és elfogadással. Kifejezetten ártalmas kijelentések az olyanok, mint „szedd össze magad”, „uralkodj magadon”, „ne drámázz” és hasonlók. Ha az érintett személy biztonságot és elfogadottságot érez a családtagjai körében, az jelentős támogatás. Tudnia kell, hogy számíthat a segítségünkre és megértésünkre. Ha vele vagyunk, beszélgetünk, a gondolatait eltereljük, az sokat segíthet. Talán az lenne a legjobb, ha a hozzátartozók is tanácsot kérnének azzal kapcsolatban, hogy milyen viselkedés is lenne a legjobb, és azt hogyan tudják elsajátítani. |
