Miután túléltem a hanyatt esős kalandom, megfogadtam, hogy ezután csak kapaszkodva megyek be a hajómba, legalább egy kézzel, ha vizes a felület, bármilyen okból kifolyólag, akkor két kézzel. Mert csak úgy biztonságos.
Ezen a nyáron, és ilyenre nem is emlékeztem, annyi eső esett, amennyi addig még soha, az én számításaim szerint. A két hétből jó, ha négy napot megúsztam szárazon. És még ennek ellenére is állítom, hogy a Tisza-tó és környéke egy csodás vidék, egy ismeretlen világ sokak számára, amit illik megismerni.
„Ma ebédre a vendégünk vagy. Roston süllő lesz tálalva, ha nincs kifogásod ellene?” –hangja messzire szállt a vízen.
„Ez nagyszerű és részemről elfogadva. Időben itt leszek.” –kiáltottam vissza és közben a vizet figyeltem, mert a Tisza ezen szakasza okozhat váratlan meglepetéseket. Nagyon sok a víz alatti tuskó, ami annyit jelent, hogy valamikor ez a rész még szárazföld volt, melyet sűrű erdő borított. Csak a duzzasztás után került víz alá és a fák az idő nyomására szépen elkorhadtak, csak a tuskók maradványai éktelenkedtek, mint valami bizonyítéka a természetbe való emberi beavatkozásnak.
Gyula nagy ismerője és mestere is volt az itteni horgászatnak. Hatalmas harcsákat, süllőket és pontyokat fogott az évek során. Rekordja egy nyolcvan kilós harcsa, amit egy évvel később fogott, és amikor hazafelé hozta a zsákmányt, rám telefonált:
„Szólj pár embernek, hogy jöjjenek segíteni, kiemelni a hatalmas jószágot a hajómból, mert egyedül nem boldogulok.” –kért haverilag, mert tudta, hogy azonnal összetrombitálom a megfelelő társaságot. Azt még ő sem, sőt én sem gondoltam, hogy az egyik TV társaság is lecsap a történetre, amíg én verbuválok. Így lett hír értéke a hatalmas fogásnak, amit egyesek még az én nyakamba is varrtak. Hiába tiltakoztam és magyarázkodtam, hogy én csak a hajóból kiemelve fogtam a 80 kg harcsát. Az egyedül a Gyula fogta ki, de neki is segítettek, amikor megakasztotta. Egyedül egy ekkora bestiát nem is lehet kihúzni a vízből.
Visszatérve a roston süllőre. Fenséges lakomának bizonyult, amit a nagy hajón készített el barátom. Figyelve, hogyan serénykedik a kis gázsütő körül, meg kellett állapítanom, hogy ez az ember egy ritka manusz, akinek a saját hajójában is még nagyobb rend és szervezettség uralkodik, mint az enyémben.
Mindennek meg van a maga helye és semmi felesleges nincs, ami a helyet csak úgy foglalná. Tőle sokat tanultam eddig is, az úszóházon, itt meg a tavon még azt is ellestem, amit maga is titkol. Mert az igazi nagy horgászok nem szívesen árulják el legféltettebb titkaikat, még a legjobb barátoknak sem. Ez olyan zsémbes, magának való emberi szokás, amit, aki rég óta horgászik, maga is sejt, és vagy megtanulja, vagy balek marad egy életre.
A két hét gyorsan eltelt. Még az eső ellenére is. Minden nap volt pár óra, amikor lehetett egy keveset horgászni, vagy a terepet felderíteni. Így jutottam el az egyik délelőtt Abátszalókra, és el is csodálkoztam, hogy milyen szép üdülő paradicsommá varázsolták azt, főleg a városokból hétvégi kikapcsolódásra alkalomszerűen oda látogatók számára.
Az öreg rókák tudják, ha nyugalomra vágynak, akkor nem hétvégén kell a Tisza tóra horgászni járni, és nem az iskola szünet alatt, hanem az előtt és után. Olyankor ez a vidék a nyugalom Mekkája. Akkor a madarak, halak és egyéb vízi állatok, növények paradicsoma ez a táj, ahol az ember olyan közel kerül a természethez, mint Matula bácsi a mesében.
Halat én nem sokat fogtam, de nem is bántam, mert nem tudtam volna egyedül elfogyasztani, és megfelelő hűtőberendezéssel sem rendelkeztem. De az ottani tapasztalatok, élmények egy életre velem vannak, és már nagyon várom, hogy ismét meglátogassam a Tiszának egyik legszebb és leggazdagabb szakaszát.
Most munkálkodom azon, hogy Laci barátomat rádumáljam, vágjunk neki a kalandnak együtt, ha nem az idén, akkor jövőre.
Gyönyörű képek és a 80 kg-os harcsa története a következő linken:
