Már itt, jegyzetem legelején töredelmesen és szégyenkezve bevallom, hogy nem tartozom a lelkes tévénézők táborába. A tévéműsorokat tartalmazó újságokat sem lapozgatom, fogalmam sincs, hogy mit, és mikor lehet nézni.
2026. május 20., szerda
Tévéjegyzet
A tévénézés közben is vannak pillanatok, amikor az embernek elege lesz abból, hogy a varázsdobozban a tutit megmondó emberek teljesen kiskorúsítsák őt, s beetessék a legújabb agyszüleményeikkel, amelyeket természetesen nem ők találtak ki, hanem „odafentről” szóltak le, hogy most ezekkel próbálják jóllakatni a számukra egyébként teljesen érdektelen pórnépet, csak hát közelednek a választások, és ilyenkor ingyen cirkuszt kell biztosítani, ha már a kenyérre valót beépítették egy stadion alapkövébe, vagy pedig beaszfaltozták egy soha nem kiépülő...
Az öt év alatti kisgyermekek egyharmada foglalkozik a külsejével. Nyolc éves korára a gyerekek háromnegyede tisztában van azzal, milyen a megjelenése, derült ki nemrégiben, egy 2013 végén végzett brit kutatásból készült tanulmányból.
Azóta nem nézem a hazai tévéállomások műsorait, amióta az egyik kivénült belgrádi slágerénekes egy bennlakó-kukkolósorozatban elővette a vesszőjét, és kitette azt az üvegasztalra. Félreértés ne essék, az említett műsorfajtát ezen erotikus momentum előtt sem értékeltem, soha nem követtem mások életét sem tévéképernyőn, sem egyéb módon, a szóban forgó hőstettről is utólag értesültem, ha jól emlékszem, a nyomtatott sajtóból.
Nálam szinte egész nap be van kapcsolva a televízió. Munkakörömből is adódóan nagyrészt sportműsorokat nézek, de természetesen gyakorta vándorolok át más jellemű adásokra is, vannak kedvenc sorozataim, szeretek a távirányítóval böngészve jó filmeket elcsípni, van olyan, hogy a nagy kapcsolgatás közepette megakad a szemem egy-egy műsoron, és ott ragadok, végignézem.
A hazugságnak számos árnyalata van. Az egyik korántsem ártatlan fajtája a reklám.