Vitorlavászon,
a Magas Ég apró arany szegeletén látszom,
ahogy lassanként szemhéjaid mögött
mindenre alászáll az Alkonyat.
Nem fázom,
lelkem azóta sem szívja fagy,
se rettegés,
se gyönyör,
se kín,
se a haragszomrád,
se a jajdeszépvagy,
óh, hazám.
Azám...
Bizony: pipiske havon,
felpipiskedek az Isten
homlokáig,
s ezüst csókot nyomok az Öreg
fejére, hejj,
mindennek tetejére, Numi Tárem,
Arany Atyácskám,
szegezd hát Tekinteted a
Világ Virágos Bölcsejére,
ember lakik itt, s
toportyán,
kutyabenge, nadragulya,
szoke folyó, s folyami
garnéla a folyó
partján.
Zöld a gyékényes, és
zöld a víg kedvem is, míg zengi
zöld nótáját a vén Lantos
a lantján.
Nincs szív, mit át ne
járna,
s nincs seb, melyet
heggel nem takar. Nincs no,
nincs sírás, a pillanatom
az örök, a végtelen kihívás,
s a vén zenész vándor gitárjával
mit akar?
Tarkót vakar, lepi a penész, árad a
csend, mennél már?, menj hát,
vár rád Párizs, New York és
Dakar,
indulj!, szólít a csend, az álom,
s a végtelen belenyugvás.
A neve nem más: Mosoly.
Hazaérni mindenáron!
Egy meg Ketto az Három
Nap a séta,
Hét emelet felfelé, az
már Tizennyolc és Három...
míg az utamat járom,
mászom a Hegyet (mely nem
megy Mohamedhez),
albatroszt nem látok, csak
legyet,
fekszem a porban, élvezem,
helyem nincs itt a Sorban,
se ott, persze!, s
örömöm se lehet a borban,
a borban, az Új
Borban, sejj!
vinnyogni nem látsz,
rágyújtok, rágyújtok,
Hola, Hombre,
buenos Dias, comprensible?
Hol van Víz, hol van? (Water,
Wasser, Szú, Aqua,
Voda, hogymondják-
az inuitok, az Igazság?,
Borban!)
Odamegyek-arramegyek,
kecses lankák, rónák,
hegyek,
látjátuk szümtükhel, mik vogymuk.
S aztán még:
menni vagy maradni?
ugyan!
(Jaj, az Örök Kérdés:
menni vagy nem menni?)
Ó, hát a Világ Köldöke
mindig veled van / vándorol,
csak pillants fel öreg
álmodból, Álmodó,
én nem ott mérettetek, hol
mázsálásra a Költo ma
sorba áll...,
szólítsa bár Allah, Siva
vagy a Halál,
nem.
Aprócska költocske Útjára
rátalál.
A hazám?
Azám!!
Hazám már-már nem is a
Nyelv...,
inkább a tiszta
Gondolat.
Szekér halad, Mezo szalad,
Szép Szárnyait kitárja,
nem lassítja Hadak Útja,
Vizek Árja,
Délibáb Fénye,
Szép Mezok Lánya.
(Én vagy. Te vagyok.)
S az otthon, ahol a szív,
s a haza, ahol a
Lélek s a
Tiszta Gondolat,
mely úgy kap erore bennem, hogy:
Buvös erod fejtsd ki sebten / Szárnyalj szélnél sebesebben!
Hát, valahogy így,
Kedves Véreim,
tudjátok:
bár vitorlavásznon mászom, s
az Aranyos Szegeletben alig-alig
látszom,
(LÉGY!)
a raszta szív örökké dobog.
Most pedig a természet osi
hangja hív,
hangom s lantom eddig vágott ma csendbe
rendeket,
kardom szögre akasztom, s
itt is hagyom Kendteket,
Hare Krisna, Hare, Hare,
versecském A-mollban péntekünkre
ennyi volt:
Vale!
