Különböző ismeretterjesztő műsorokban sokszor hallhattuk azt, hogy amennyiben a bolygónk történetét egy napba sűrítenénk bele, akkor az ember megjelenése valamikor 23 óra 59 perckor következne be. Mindez azt jelenti, hogy nem rég óta használjuk ezt a bolygót, de ha már használatba vettük, igyekszünk teljesen tönkretenni azt. Valamikor 23 óra 59 perc 50 másodperckor pedig megtaláltuk ennek legjobb módját: a szemetelést. Azóta pedig az életünk egyik leghétköznapibb tevékenysége az, hogy szemetet termelünk. Egy-egy ember elképesztő mennyiségű hulladékot termel, évente akár több tonnányit – így ez vált napjaink egyik legnagyobb problémájává, amire igen gyorsan megoldást kell találni.
Az általunk megtermelt hulladék mennyisége a huszadik század második felében ugrásszerűen megnövekedett, és ezen hulladék jelentős részét a szeméttelepeken próbáltuk valahogy összegyűjteni, és elrejteni. Idővel azonban a szakemberek rájöttek arra, hogy az újrahasznosítással két legyet is üthetünk egyszerre. Egyrészt nem kell alapanyagok után kutatni, csak be kell gyűjteni a „kintlévőségeket”, másrészt nem kell a hulladék tárolásával foglalkozni. És természetesen voltak olyanok, akik mint mindenben, így ebben is megtalálták az üzleti lehetőségeket. Ma már kiterjedt hálózata van az újrahasznosítható anyagok piacának, az újrahasznosítással foglalkozó cégek profitálnak, a technológia fejlődik, és minden egyre kifizetődőbb, és egyre többféle hulladékot érint.
Szabadkán és környékén tavaly kezdték bevezetni a rendszerszintű szelektív hulladékgyűjtést, ami azt jelenti, hogy a szemét elsődleges válogatását annak keletkezési helyén, vagyis már a háztartásokban elvégzik (hogy valójában hol keletkezik a szemét, arról külön vitát lehetne nyitni, hogy vajon tényleg a háztartásokban, vagy éppenséggel ott, ahol például a szénsavas üdítőt műanyag palackba töltik, vagy a szalámit színes fóliába csomagolják). Az észak-bácskai körzetben fokozatosan egyre több háztartást kapcsolnak be a szelektív hulladékgyűjtési rendszerbe, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a polgárok a szemetüket két kukába dobhatják, az egyikbe a nem újrahasznosíthatót, a másikba az újrahasznosíthatót. Utóbbi különböző típusú szemetet foglal magába, például többféle műanyagot, fémet, textilt, papírt. Ha az ember figyelmesen végzi a válogatást, könnyen felfedezheti, hogy mennyi mindent fel lehet újra használni, és milyen kevés olyan dolog van, aminek valójában feltétlenül a szemétlerakóban a helye – ráadásul jelenleg például a zöld kerti hulladékot is a zöld kukába kell helyezni, ami ugyebár a lehető legegyszerűbb módon újrahasznosítható. Egy kis odafigyeléssel valóban hozzájárulhatunk ahhoz, hogy kevesebb hulladék kerüljön a lerakókba.
Mindez azonban nem ilyen egyszerű. Ugyanis egy-két anyagot leszámítva az újrahasznosítás csak részben lehet sikeres. Egy üdítős PET-palackból például már soha többé nem lesz PET-palack, legfeljebb csak egy kupak, vagy esetleg egy gyengébb minőségű műszálas póló, vagy plüssmackó – ami előbb-utóbb véglegesen a szemétlerakóba jut, vagyis az újrahasznosítással csak meghosszabbítottuk az élettartamát. Ráadásul mindez irtózatos mennyiségű energiát emészt fel.
A műanyag újrahasznosítása csak részben lehet sikeres (Fotó: Pixabay)
A probléma gyökerét maga a szemét megszületése jelenti, a probléma megoldását pedig a gyökér elvágása. Vagyis, ha nem vásárolunk olyan ételeket, italokat, amelyek csomagolását csak egyszer lehet felhasználni, ha olyan helyeken vásárolunk, ahol saját tárolóban mérhetjük ki a termékeket, ha lemondunk bizonyos cikkekről, amelyekre valójában nincs szükségünk – mindezek kis lépéseknek tűnnek, de ha nagy közösségi összefogás van (lenne) ezen a téren, talán rá lehet kényszeríteni a vállalatokat, legyenek azok bármennyire is nagyok, hogy tevékenységüket úgy alakítsák át, hogy az minél kevesebb szeméttel járjon.
Magyarországon most vezetik be az italcsomagolás-visszaváltási rendszert, aminek köszönhetően a különféle palackokat automatákba dobhatjuk, amiért még pénzt is kapunk. Az Európai Unió különböző határidőket határozott meg, hogy meddig szeretnék elérni, hogy a forgalomba bocsátott PET- palackok X százalékát begyűjtsék. A palackokra olyan kupakot szereltek, amit nem tudunk levenni, így ezek együtt kerülnek a kukákba, illetve az újrahasznosítókba. Mindezek szép és hasznos kezdeményezések, de csak részeredményeket hozhatnak. Szükségmegoldások, amelyek helyettesítik a végleges megoldást, a radikális változásokat. Az a jó szemét, ami nincs – ami van, az már problémát jelent. Tartós megoldás csak gyökérkezeléssel lehetséges. Bolygónk történetét tekintve a műanyag hulladék másodpercek alatt szaporodott fel, és talán másodpercek elegendőek lennének ahhoz is, hogy véglegesen búcsút intsünk neki.
Nyitókép: Szabadkán és környékén a polgárok a szemetüket kétféle kukába dobhatják (Fotó: Benedek Miklós)
