2024. október 15., kedd
JEGYZET

Felélénkül Vajdaság

Szerbiában jelenleg hatalmas jelentőségű beruházások zajlanak, ilyen például a Belgrád–Budapest vasútvonal, a Fruška gora-i közúti folyosó, és más különböző autóutak építése. A szerb kormány prioritásnak tekinti az infrastrukturális projektumok megvalósítását.

A közelmúltban megkezdődött a Belgrád–Nagybecskerek–Újvidék autópálya építése, amelynek hossza 105,4 kilométer lesz, ebből az utolsó 5,5 kilométer gyorsforgalmi út. Az építkezés magába foglalja a Belgrádtól Nagybecskerekig húzódó szakaszt (67,66 kilométer), és a Nagybecskerek–Újvidék szakaszt (37,74 kilométer). Az autópálya elkészülte után az utasok biztonságban közlekedhetnek, 30 perc alatt eljuthatnak Belgrádból Nagybecskerekre, Nagybecskerekről Újvidékre pedig ennél is rövidebb idő alatt. Az autópálya kiépítésével mindenképpen fejlődik a mellette található községekben a gazdaság, a turizmus, és új munkahelyek nyílnak meg. Az autópálya a tervek szerint a következő 4–5 évben megépül.

Nemrég szintén megkezdték a Szerbia Mosolyának elnevezett gyorsforgalmi út építését is. A tervek szerint a Magyarország felé vezető nyugat-bácskai Béreget (Bački Breg) és a román határon levő észak-bánáti Nákofalvát (Nakovo) köti össze a 175 kilométer hosszú gyorsforgalmi út. A két végpont között hat város és község – Zombor, Kúla, Verbász, Óbecse, Törökbecse és Nagykikinda – területén át vezet majd az út. Ez lesz az ország leghosszabb ilyen jellegű közútja. Szakértők szerint a gyorsforgalmi út a legjobb módja annak, hogy gazdaságilag felélénkítsük Vajdaságot, és összekössük Bácskát Bánáttal. A magyar partnerek a Béreghez vezető utat építik, a románok pedig a Szerbcsernyéig vezetőt.

A Belgrád–Nagybecskerek–Újvidék autópályával együtt összesen mintegy 300 kilométeren indult meg az útépítés. További 460 kilométeren már javában folynak a munkálatok, összesen tehát 760 kilométeren épül autópálya, illetve gyorsforgalmi út, amire még nem volt példa. Várhatóan forgalmas út lesz a Szerbia Mosolya, amely nemcsak az itteni polgároknak jelent majd sokat, hanem a románoknak is, mert ezen lehet a leggyorsabban eljutniuk Nyugat-Európába. A közelmúltban a Moravai korridor egy újabb szakaszát adták át a forgalomnak, az egész közúti folyosó elkészülte 2025-re várható.

Jelenleg nagy erőkkel folynak a munkálatok a Fruška gora-i közúti folyosó építésén. Az Újvidék és Ruma közötti autóút nagyban megkönnyíti majd a kamionos forgalmat, mivel összekapcsolja a dél-bácskai térséget Szerémséggel és Mácsvával. Az Újvidék és Ruma közötti útszakasz 47,7 kilométer hosszú lesz, gyors közlekedési útvonalnak minősül. Tehermentesíti majd Újvidék városi közlekedését, és fontos ipari parkokat köt össze. Az építkezés része egy 1,8 kilométer hosszúságú dunai híd Kabolnál, és egy 3,5 kilométer hosszú alagút, amely a projektum legnehezebb része. Eredetileg 2024-re tervezték a munkálatok befejezését, de jelenleg úgy néz ki, hogy legkésőbb 2026-ig készül el.

Szintén gőzerővel épül az Újvidékről Szabadkáig tartó vasúti szakasz, jelenleg több mint 60 kilométer sínt fektettek le. A kivitelezők szerint az építkezésnek az év végéig be kell fejeződnie. Szerbia az elmúlt években 75 kilométernyi gyorsvasutat épített meg Belgrád és Újvidék között. Jelenleg a Szabadkáig haladó 108 kilométeres szakaszon dolgoznak, a jövőben pedig újabb 230 kilométeres gyorsvasutat terveznek építeni Nišig. Szakértők szerint a következő időszakban reneszánszukat élhetik majd a szerbiai vasutak. A magyar határig húzódó gyorsvasút 2024 végéig teljes egészében megépül. 2025 derekán elindulhatnak a gyorsvonatok, amelyek összekötik Belgrádot és Újvidéket a magyar határral. A fővárostól Szabadkáig 1 óra 12 percet, az Újvidéken felszállóknak pedig 45 percet kell majd utazniuk. A vasút korszerűsítésének jelentőségét mutatja, hogy 2021-ben 2,1 millióan utaztak vonattal Szerbiában, majd két évvel később a felújított Újvidék és Belgrád közötti vasútvonal megnyitása után megháromszorozódott az utasok száma.

Az idén számos újdonság várható a hazai vasúti közlekedésben, 18 új vonat jelenik meg a regionális közlekedésben, új vonalakat is nyitnak. Fontos megemlíteni az Újvidék–Mitrovica vonalat, amely eddig nem is létezett. Az év folyamán bevezetik a Pancsova–Újvidék járatot is. Hosszabb idő után elindul a vasúti közlekedés Leskovac és Niš között, arra számítanak, hogy ott megismétlődik a Belgrád–Újvidék vonalon született siker.

Elmondhatjuk tehát, hogy az említett infrastrukturális projektumok megvalósításával Vajdaságnak egy egészen új arcát láthatjuk majd.

Nyitókép: Ótos András felvétele