2024. július 20., szombat
JEGYZET

Útban a demokrácia felé?

Nem tudom, mit szólnának a görögök (nem a maiak) a demokráciáról, ha végignéznének bolygónkon? Talán csak annyit, ha tudtuk volna, hogy ez lesz belőle, ki se találtuk volna. 

A demokrácia egyik vívmánya a szabad választások. Ilyen szabad és demokratikus választásokat tartanak manapság az egész világban, legalábbis a sajátját mindenki szabadnak és demokratikusnak nevezi. Így a miénket is annak nevezzük. De nem mindenki. Azok számára, akik sikert könyvelhettek el, a választások demokratikusak voltak és szabadok, akik nem, éppen az ellenkezőjét vallják. És talán ez így is van rendjén. A sikeres boldog, magasztalja magát és pártját, a sikertelen pedig megpróbálja kudarcát személyétől távol tartani, arra hivatkozva, hogy a választások nem voltak demokratikusak, mert…

Tény, hogy a demokráciával kissé baj van Szerbiában (de hol nem?). A Freedom House amerikai központú (miért nem görög, teszem fel a kérdést) non-profit civil szervezet, amely a demokrácia, a politikai és emberi szabadságjogok helyzetének kutatásával foglalkozik, tavalyi jelentésében megállapította, hogy Szerbia részben szabad. A jelentés alapján a kormányzó Szerb Haladó Párt folyamatosan nyirbálta a politikai jogokat és a polgári szabadságjogokat, nyomást gyakorolva a független médiára, a politikai ellenzékre és a civil társadalmi szervezetekre. A megfigyelők számos szabálytalanságról számoltak be a politikai kampány során és a választás során. Az idei jelentés aligha lesz más, de miért is lenne, ugyanis a körülmények nem változtak. Nem is változhattak ilyen rövid idő alatt. Ahhoz, hogy egy társadalomban valóban megfoganjak és életre keljenek a demokrácia elvei, sok-sok évre van szükség, nem elég hozzá egy néhány évtizedes többpártrendszer. Talán majd unokáink, vagy dédunokáink dicsekedhetnek azzal, hogy egy minden tekintetben demokratikus országban élnek. Talán.

De, foglalkozzunk inkább a jelennel. Tény, hogy Szerbiában, a demokrácia felé vezető rögös úton ismét választások voltak. Az is tény, hogy ezeken a választásokon ismét a Szerb Haladó Párt (SNS) nyert, és – ami minket főképpen érdekel és érint – a VMSZ is sikert ért el. És miért volt sikertelen a többi párt?

Erre a kérdésre Dejan Vuk Stanković politikai elemző válaszolt: „Az európai irányultságú pártok, amelyekben sokan bíztak, alul maradtak, mert ezek a pártok, tömörülések nem eléggé erősek és egységesek, hogy a jelenlegi hatalmat megdöntsék. Ez a tömörülés, alkalmi tömörülés, tíz, heterogén pártból és egy szakszervezetből áll és csupán egyetlen érdek köti őket össze, Vučić hatalmának eltiprása. Nincsenek összehangolt elvek ebben a tömörülésben, nincsen egy felismerhető politikájuk. Szervezettségük is gyenge, de szaktekintélyekben sem bővelkednek. Valamennyien már korábbról ismert, autentikus politikai megjelenés nélküli arcok, és akik közülük már voltak hatalmon, rossz hírnevet szereztek maguknak. Vučić ezeket az embereket az elmúlt években folyamatosan felülmúlta. A Szerbia az erőszak ellen koalíció – mert erről beszélek – néhány képviselői csoportra fog szétesni miután megalakul az új összetételű parlament. Ez a forgatókönyv jelenleg elképzelhetőbb, mint az, hogy ebből a tömörülésből kinőhet egy erős politikai szervezet. A baloldalon levő pártokra Vučićnak nincs szüksége, így a haladók biztosan nem lépnek velük koalícióra. Megjegyzem, hogy igen nagy a személyes, a médiabeli és politikai különbség Aleksandar Vučić és az Új Szerbiai Demokrata Párt (NDSS) vezetője, Miloš Jovanović között. Kétlem, hogy akár szimbolikus egyetértés is lenne köztük akkor, amikor Vučić a nyilvánosságban és a parlamentben is azt állítja majd, hogy nem ismeri el Koszovó függetlenségét, annak ellenére, hogy ez Jovanović számára nagyon fontos. Sokan spekulálnak azzal, hogy az SNS majd veszít az erejéből, ha Belgrádban elveszti a hatalmát. Ez sem fog megtörténni, ugyanis semmi esély sincs arra, hogy e körülmények között, amikor elsők a népszerűségben és a polgárok nagy részének bizalmát élvezik, Vučić átengedné a hatalmat a fővárosban. És ott van még a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) is, amely ezeken a választásokon kissé alábbhagyott, és kulcsemberük Ivica Dačić. Ez az ember az új kormányban annyira lesz erős, amennyire ezt Vučić megengedi, és csak annyira engedi meg, hogy Dačić elégedett legyen. Mert a kormányban lesznek személycserék, de ami biztos, Siniša Mali, Miloš Vučević, Bratislav Gašić vagy Milan Krkobabić maradnak, és lesz helye Dačićnak is. Ami biztos, az az, hogy az új kormány a politikai és gazdasági kontinuitás kormánya lesz, gyakorlatilag marad a külpolitikai irányultsága és gazdasági, társadalmi koncepciója. És, hogy mit vár el a világ az új kormánytól? Az oroszok a további együttműködést, de elsősorban, hogy Szerbia továbbra is elvesse az ellenük meghozott szankciókat. Az oroszoknak csak ez az érdekük, más érdekük nincsen, ugyanis egyre inkább Kína és más ázsiai országok felé fordulnak. A Nyugat pedig azt, hogy Szerbia vezesse be az oroszok elleni szankciót, hogy ismerje el Koszovó függetlenségét, hogy tartsa magát távol Kínától, hogy fogadja el a Nyugat-Balkán növekedését célzó európai menetrendet...”

Tehát, semmi sem változik. És ilyen körülmények között kell, nekünk, egyre fogyatkozó kisebbségnek a politikai színtéren fennmaradni. Tetszik ez valakinek, vagy nem, jelenleg az egyetlen politikai erő, amely erre képes, a VMSZ. És nemcsak ebben az országos zűrzavarban kell feltalálnia magát, hanem a saját zűrzavarunkban is.

Visszatérve a demokráciához. Magam is azt gondolom, hogy „Szerbia részben szabad”, még távol áll a demokráciához, még sokáig csiszolni kell, hogy egy napon azt mondhassuk: Szerbia szabad. Hiszem, hogy teszi ezt mindenki a maga módján, azok is, akik az elmúlt választásokon „nyertek” és azok is, akik „vesztettek”, a kényelmes karosszékben ülők is, sokan akár tudatlanul, és az utcákon tüntetők is. Hogy igazam van-e, nem tudom, majd az unokák, dédunokák megmondják.

Nyitókép: Molnár Edvárd felvétele