2025. december 2., kedd

Elrendelték Selaković kihallgatását

A Szervezett Bűnözés Elleni Ügyészség (TOK) közölte, hogy utasítást adott a belügyminisztériumnak, hogy a gyanúsítottként kezelt Nikola Selaković kulturális minisztert vezessék elő kihallgatásra. A közlemény szerint erre azért került sor, mert „a törvényi feltételek teljesültek, ugyanis a szabályszerűen beidézett Selaković 2025. november 28-án nem jelent meg a kijelölt kihallgatáson, és távollétét nem igazolta”. Selakovićnak a belgrádi vezérkari épületek ügyében folytatott nyomozás keretében kellett volna megjelennie. 

Az ügyben a TOK Goran Vasićot, a Köztársasági Műemlékvédelmi Intézet igazgatóját, Aleksandar Ivanovićot, a Városi Műemlékvédelmi Intézet megbízott igazgatóját, valamint Slavica Jelača kulturális minisztériumi titkárt is azzal gyanúsítja, hogy hivatali visszaélés bűncselekményét követték el. Goran Vasić 2025 májusában az ügyész előtt beismerte, hogy meghamisította azokat a dokumentumokat, amelyek alapján a szerb kormány megszüntette a Vezérkar épületeinek kulturális örökségi státuszát, és törölte azokat a műemlékek jegyzékéből – közli a Szerbiai RTV. 

Magyar ember Magyar Szót érdemel