Jegyzet

Az csak cukormázas álom, hogy minden úgy alakul majd az esküvőnk szervezésekor, ahogy mi szeretnénk. Tegyünk le róla, kérem!

Húsz éve, 1993 áprilisában indult el az Egyesült Államokban a Walker, a texasi kopó, a sorozatot aztán több mint száz országban tűzték műsorra. A sztorihoz Chuck Norris egyik filmje szolgáltatta az alapot, a sorozat pedig szinte azonnal tízmilliós nézettséget hozott az Egyesült Államokban, majd rekordokat döntött világszerte.

Előre bocsátom: fölhívtam minden illetékest (lektort, szerkesztőt, stb.) hogy vigyázzanak: a címben – és a cikkben – nem a jómadárról, mint olyanról van és lesz szó, ami ugye, gúnyolódva szól olyan emberről, aki nem egészen feddhetetlen, ám ha ezt a két szót különválasztva írjuk, más a jelentése és tartalma.

A költözés már önmagában is nagy kaland, főleg akkor, ha nem el, hanem összeköltözik az ember a párjával. Nem kell rajta agyalni, csak hagyni kell, hogy maguktól történjenek a dolgok.

Az őseink nagy tisztelettel tekintettek a földre, amely számukra az élet forrása volt. Jól tudták a Föld világnapja nélkül is, mennyire fontos bolygó, amely számukra biztosította a mindennapi kenyerükhöz szükséges búzát, a zöldséget és a gyümölcsöt, valamint a háziállatok számára a takarmányt, így közvetett módon a tejet, a tojást és a húst.

Az általános vélekedés szerint az egyházi esküvő során a pap áldja meg a házasságot, de ez nem így van. Házasságkötéskor az egyház csak tanú, a házasság szentségét a házastársak egymásnak szolgáltatják ki, s egy felbonthatatlan szerződést kötnek arról, hogy az életüket közösen folytatják.