Jegyzet

Megfigyelhető emberi törekvés, hogy a szűkösen rendelkezésre álló javakból az egyén minél nagyobb arányban szeretne részesedni. Ezt a törekvést azonban – legyen bármilyen társadalmi berendezkedésről szó – nem tudja mindenki egyformán megvalósítani.

Egy alkalommal Székely János sóhaj helyett megkockáztatott egy mondatot: „Ha valaki meg tudná mondani, hogyan élhetne meg az emberi társadalom hatalom nélkül, az elképzelhető legnagyobb jót tenne az emberiségnek”. Persze, tisztában volt azzal, hogy mindez puszta illúzió, hiszen néhány sorral lejjebb már azt fejtegeti: valamiféle hatalom nélkül egyszerűen széthullana a társadalom.

Atata meg én már nagyon unjuk a befőzést, mert hol paszírozott paradicsomért kell menni, hol meg az üvegeket leadogatni a padlásról.

Amíg nem tudtam, hogy a miniszteri poszt miatt felhagy a vízilabdázással, Vanja Udovičić új karrierjéről Miniszter úszógatyában címmel gondoltam írni. A történések ezt nem tehették lehetővé, a múlt havi vb-n még csapatkapitány Udovičić időközben szögre akasztotta a vízialsót, és beült abba a karosszékbe, amelyben röviddel ezelőtt aligha tudta elképzelni magát, ahogyan mi sem.

Törődik-e vajon valaki azzal, mi történik az ember lelkében, ha elveszti a munkáját, vagy átszervezés okán menesztik a munkahelyéről, ahol esetleg két-három évtizedet húzott le, becsülettel, a szakmájának élve? Ismerőseim körében nem egy van, akit elbocsátottak, munkalehetőség pedig alig.

Az utóbbi évek gazdasági hírei többnyire a feltörekvő országok sikereiről és sokszor brutálisnak titulált növekedéséről, illetve a fejlett országok gondjairól, válságáról szóltak. A világgazdaság átrendeződését emlegették, az Amerikai Egyesült Államok, az Európai Unió és Japán térvesztését és hanyatlását jósolták.