A mulandóság kérdéskörével szembesültünk ezekben a napokban, avagy: „rokonokhoz beszélgetni, eltanyázni a temetőbe járok el”, mondja egy költő, aki ezzel persze nincs egyedül, ám ő is elmeditál aztán a „mi végre vagyunk” feloldhatatlannak tűnő dilemmáján, meg a „honnan jöttünk és hová tartunk” titkán. Első pillantásra úgy tűnhet, mindez alig foglalkoztat bennünket, mert az ezzel kapcsolatos gondolatsor úgyis mindig lezáratlan marad, s nem nyújt megnyugtató megoldást.
2026. március 28., szombat
Jegyzet
Amama egész héten azon izgult, hogy ki fog győzni Koszovóban.
A múlt héten, amikor még a Székelyföldet jártam, kaptam egy rövidke levelet kedves barátomtól, Dettre Andrástól. Egy egészen érdekes mozzanatról értesített, melyet én már nagyjából tudtam, ugyanis a sporthírekben jelentették, hogy Ange Postecoglout nevezték ki az ausztrál labdarúgó-válogatott kapitányának.
Mi tagadás, azok a sportágak, amelyeknél a bírók vagy a zsűri dönt mindenről, az átlagos nézőnek pedig fogalma sincs, hogy helyesen-e vagy tévesen, sose tartoztak a kedvenceim közé. Ilyen például a szertornán és ritmikus gimnasztikán kívül az összes, amelynek neve „mű”-vel kezdődik, mint a műúszás, műugrás és műkorcsolyázás.
Dédanyával járták a temetőt. A kálvária mögötti két sírhalmot csak köröszt jelölte.
Talán a választék is a legnagyobb, de vitathatatlanul a horvát tévécsatornákat részesítem előnyben az ex-yu térség tévékínálatából. Változatosabb, igényesebb, nézhetőbb, mint a többi.