Jegyzet

Lévén múltkori írásunkban a tárgyakról értekeztünk, toldjuk meg témánkat néhány adalékkal. Merthogy például emlékeinkről is szó lehet.

Aggódom. Az ajvárt féltettem eddig, de most, úgy tűnik, sokkal inkább kell izgulnom a mákos kalács sorsa miatt.

Amama nem győz csodálkozni, hogy a börtön milyen jótékony hatással van egyes elítéltekre! Például a vörös sapkás Legijára, aki ugyan elég sokat rosszalkodott meg gyilkolászott életében, de most, hogy bekaszlizták negyven évre, megszállta a szentlélek, és megmentette a szerb igazságszolgáltatás becsületét.

Szokás szerint minden év végén vagy az új kezdetén megjelennek a különféle táblázatok, sorrendek, csapatok, hivatalosak, nemzetiek és nemzetköziek, szövetségek és szurkolók ízlése szerintiek, és azt kell mondanom, tucatjával megrendeltek, melyek majd mindig testre szabottak, kertelés nélkül szolgálva az érdekeltet, a fizetőalanyt.

Kérdem én a kedves olvasót, függetlenül attól, hogy milyen képesítéssel rendelkezik: elvállalná-e egy szerbiai közvállalat igazgatói munkahelyét, ha felkínálnák neki? Miért ne?

Anno Budapesten a Gerbeaud cukrászda emeleti termében ért utol Ratko Mladić letartóztatásának híre. Persze nemcsak a rendkívül előkelő helyszín miatt maradt számomra emlékezetes a letartóztatás híre, hanem azért is, mert a szlovén, horvát és szerbiai újságírók, idegenforgalmi szakemberek munkajellegű találkozóján a horvát csoport robbantotta a rég várt, mégis meglepetést kiváltó hírt.