Hogy mi történik a világ pénzpiacain, az még mindig elsősorban a dollár kínálatát meghatározó Fed döntéseitől függ. Megállapítható, hogy világgazdasági szempontból a legfontosabb személy az amerikai jegybank elnöke.
Jegyzet
Milyen élelmet fogyaszt?
Minden viszonylagos, így a gyermek iskoláztatási költségei is. Függ ez a diák, a szülők és az iskola elvárásaitól és igényeitől, valamint a tanulmányok fokától, de legfőképpen a család anyagi helyzetétől és lehetőségeitől, mert Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen.
Ha a különcség az eredetiség fogalmát is fedi, abban az esetben Duško Vujošević, a Partizan kosarazóinak edzője valóban nem hétköznapi jelenség. A tréner, aki előszeretettel idézi a leghíresebb filozófusokat, s alkalomadtán maga is kitalál általa örök értékűnek nevezhető bölcsességeket, nemcsak azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy egyedül a Partizanban volt sikeres, minden másik munkahelyén pedig, itthon és külföldön egyaránt, csődöt mondott, hanem azzal is, hogy a játékosait – a tömör unalmukat kiváltva – színházba és a belgrádi könyvvá...
Március idusára amama finom marhapörköltet főzött galuskával és zöldsalátával, mert úgy emlékezett a suliból, hogy ez volt Petőfi Sándor kedvenc eledele. Állítólag a márciusi ifjak is ezt rendeltek a pesti Pilvax kávéházban, mielőtt elvitték a 12 pontjukat a Landerer-nyomdába.
Az X-Faktor eljön hozzád – akadt meg a napokban a szemem Újvidéken egy szerény, fekete-fehér felhíváson, mely talán még csak A4-s formátumú sem volt. A magyarországi kereskedelmi tévécsatornák tehetségkutatóiban szokványos pompával közel sem összeilleszthető plakátocska üzenete ennek ellenére bizalomgerjesztő, mert azt mutatja, hogy számítanak ránk, határon túliakra továbbra is.

