2026. május 18., hétfő

Jegyzet

Barátság

Egyelőre csak újvidéki körökben vert fel port a hír, hogy az egykor I. ligás, ma viszont a negyedosztályban szereplő Novi Sad a tervek szerint augusztus vége felé barátságos labdarúgómeccset óhajt játszani Luganszk köztársaság válogatottjával, amely a tavasszal a világon sehol sem hitelesített referendumon elszakadt Ukrajnától, és kikiáltotta függetlenségét.

Ki itt a bohóc?!

Vagy jobban mondva, ki csinált bohócot az ifiválogatottakból az Európa-bajnokságon? Nem vagyok teljesen tisztában azzal, hogy ez, amit a szerb csapatnak le kellett nyelnie, mindenkire érvényes volt-e, de úgy gondolom, hogy igen, mert hangsúlyozzák a nemzetközi futballatyák, hogy a jövő évi, új-zélandi világbajnokságra igenis minden klub köteles lesz elengedni a fiatalokat!

MagyarZó Pistike messéi

Nem szívesen lennék most a miniszterek bőrében, mert a hétvégén viszik haza az első száz napos bizonyítványt! És lehet, hogy tőlük is megvonják a züleik a zsebpénzt az 1-esek miatt, mint tőlem meg a Zacsekpetitől.

Keresztapák és a pápa

A bűnözés elutasítását szorgalmazta Ferenc pápa szombaton a campaniai Casertában tett látogatása során. A tudósítások szerint kétszázezren vettek részt a Ferenc pápa által a délolasz Versailles-nek tartott egykori casertai királyi palota előtti téren bemutatott szentmisén.

Ez az arc lesz a végső?

Az új szerbiai munkatörvény elfogadása előtt sokan „hosszú forró nyárról” beszéltek, véget nem érő elégedetlenségi hullám kezdetét jósolták. Aztán mintha a tájainkon már szebb napokat is megélt szakszervezetek is meggondolták volna magukat, mintha már csak mímelnék az „osztályharcot”.