Érdekes folyamatok jellemzik világunkat. Soha nem tapasztalt globális pénzbőség mellett példátlanul sokakat érintő szegénység tapasztalható.
Jegyzet
Mi, edzők, éppen úgy, mint bármelyik más foglalkozású lények, ezerfélék vagyunk. Merem állítani, hogy gazdáink szinte rendszeresen szemet hunynak erőszakosságaink fölött, ha a csapat jól szerepel.
A Zacsekpeti totál ki van ábrándulva a felnőttekből, mert uopste nem haladnak a korral. Demég plusz annyira agresszívak, hogy három napon túl gyógyuló fülzúgást kapott tőlük egy kiadós nyaklevesből kifolyólag.
A Naptemplom Rendje szektáról írt jegyzetem során rengeteg kérdés merült fel bennem. Az ember napokig, hetekig vagy akár évekig bújhatja a vallásokkal, a szociológiával, a pszichológiával kapcsolatos cikkeket, tanulmányokat, könyveket, foglalkozhat a témával egész életen át, de mindig megdöbbentő hallani olyan esetekről, amikor valamifajta vallási kultuszhoz, szektához kötődő személyek válnak meg emberségüktől, ismerőseiktől, családjuktól vagy akár életüktől.
Nálunk sosem látott katolikus szentmisén vehettek részt az elmúlt szombaton az újvidéki hívek. SE Orlando Antonini belgrádi nuncius celebrálta más főpapok és papok sokaságának segédletével, hogy a jelen levő hívekkel együtt imádkozzanak Körösztös Krizosztóm, az újvidéki ferences rendház alapító főnöke és rendtársa, Kovács Kristóf boldoggá avatási folyamatának sikeres befejezéséért.
Egészen váratlan és szabályt bontó határozatot hozott a héten a Nemzetközi Olimpiai Bizottság. Igaz, csak ideiglenesen, a végső döntést decemberre halasztva, felvette ugyanis soraiba Koszovót.

