Ma már a történeti munkák, a monográfiák és az útikönyvek sem emlékeznek rá, hogy Mohol és Péterréve között valamikor létezett a kiváló gyógyhatású Sasfürdő. Történetét (i) jelzettel Illés Sándor Mohol nevezetessége a radioaktív parasztfürdő – Legendákat mesélnek a vakok és bénák gyógyulásáról – A kis kanászgyerek csodálatos felfedezése című, a Zomborban megjelent Délvidék hírlap 1941. május 20-i számában írta meg. Az új politikai napilapot, a társadalmi és közösségi élet újjászervezésének egyik első lépéseként 1941. április 29-én Bács-Bodrog vármegye közigazgatási központjában – a történelmi hagyományok nyomán – Zomborban alapították meg. A lapot főszerkesztőként – egyben kiadó- és laptulajdonosként – Illés Sándor jeles újságíró és elbeszélő felügyelte, mellette felelős szerkesztőként Muhi János neve szerepelt a címlapon.
Illés Sándor főszerkesztői működése során írásaival – verseivel, elbeszéléseivel, riportjaival és történeti írásaival – mindvégig jelen volt a Délvidék lapjain, hol teljes névvel, hol (i), máskor (i. s.) jelzettel, mindemellett számtalan aláírás nélkül megjelent vezércikknek is – szemléletéből, stílusából és írásmodorából következtethetően – bizonyára ő volt a szerzője. Első írása a Koldus című elbeszélés röviddel a hírlap indulása után, 1941. május 16-án jelent meg. Novellái közül a Zivatar 1941. november 8-án, az Asszony az ablak alatt című írása pedig 1942. szeptember 3-án volt olvasható a lapban. „A vonat lohol a síneken, ⁄⁄ Kis tanyák futnak elém, ⁄ beköszönnek, és tovatűnnek. ⁄ Pásztorgyerek integet kezével, ⁄ rokkant kutak, utak, fák, temető, ⁄ szárkúpok, messzi torony ⁄ és paraszt a szekéren. ⁄⁄ Fény bujkál a lelkemen, ⁄ a vonat zakatol, dobol ⁄ és pillámra nesztelen ráterül az álom.” – írta a bácskai táj utolérhetetlen szépségét méltatva a Vonaton című versében.
Megismételhetetlen báj és szépség jellemzi Illés Sándor írásait, amelyekben a Délvidék 1941-es anyaországhoz való visszacsatolásával kapcsolatos élményeit fogalmazta meg, történelmi emlékeket is felidézve. „A huszonkét évet külön testként élő Bácska már ismét bekapcsolódott az anyaország vérkeringésébe, de ennek ellenére most is, s talán még hosszú éveken keresztül külön földrajzi és szellemi egységet képvisel. Az itt élő magyarok minden tekintetben különböznek az anyaországi magyaroktól. A bácskai magyarok arcán és jellemén látható nyomot hagyott a huszonkét éves megszállás. Másképp gyúrt bennünket itt az élet, s másképpen formált embereket belőlünk az a fekete huszonkét esztendő, amelyre már csak úgy emlékszünk vissza, mint rossz álomra” – írta az Újarcú magyarok című, mélyen vallomásos írásában.
Illés Sándor lelkes beszámolóban foglalta össze a ma már elfeledett bácskai gyógyfürdő emlékét is. „Mohol nevezetessége és az egész Tisza mente büszkesége az úgynevezett Sasfürdő – írta beszámolójában a szerző. – Mohol és Péterréve között fekszik ez a csodafürdő, s valamikor vasúti megállója is volt. Később autóbusz közlekedett a fürdő és a két község között. Ma csak rozoga tanya áll a földön, elég messze az úttól. Ha vendég érkezik, s meglátja az épületet, a kies tájat, a felhős eget, a port, vagy a sarat, menten vissza akar fordulni. Azt hiszi bizonnyal, hogy eltévesztette az utat. Mert a Sasfürdő így tisztes távolból nem úgy fest, mint egy gyógyfürdő. Inkább kis tanyához hasonlít.” Fölfedezésének története a Délvidék misztikus csodáinak egyike: az 1920-as években egy kanászgyerek csodálatos gyógyulása nyomán jutottak a nyomára. Illés Sándor elmondta: „Pintér Mátyás húsz-holdas gazda maga művelte a földjét és egy kis rozoga tanyában húzódott meg. Bérest nem tartott, csak egy kis kanászgyereket fogadott, aki a disznókat őrizte. A kisgyermek 14 éves volt akkor és egyik oldalára béna. Nem is igen tudott a disznók után futni, ha azok a tanya mellett lévő pocsolyába szaladtak. Addig bizony minden disznó meghentergett, míg ő vörös arccal odaért és kizavarta őket. […] A kis pásztorgyerek egy napon megirigyelte a disznókat. Senki sem volt a tanyán. A gyerek levetette ruhácskáját és belement a pocsolyába. Meleg nyár volt, és a fiúnak jólesett a langyos sárfürdő. Annyira jólesett neki, hogy másnap is megfürdött, hogy aztán rendszeresen odajárjon, ha a gazdája eltávozott, vagy nem volt szem előtt. És egy napon a kisfiú bénasága megszűnt. Előbb hitetlenkedő arccal fogadták mindenütt, de a gyerek egyre erősítette: csodatevő a fürdő.” Hamarosan híre ment ennek a csodálatos gyógyulásnak, és napok múltával már csapatostól jöttek a bénák és vakok, s úgy mondják, ezek mindegyike meggyógyult. Egészségesen tértek vissza, otthagyták a botokat is, azokat hosszú ideig őrizte Pintér bácsi, de aztán egy télen eltüzelte mind.
Hamarosan az orvosok is megvizsgálták a vizet, s a közegészségügyi intézetben megállapították, hogy a víz radioaktív. Ennek hírére egy orvosprofesszor utazott Moholra, megtekintette a fürdőt, és ajánlatot tett Pintér Mátyásnak a fürdő megvételére – százezer pengőt kínált. Ez a nagy összeg szeget ütött az öreg paraszt fejébe, és gondolkozóba esett. Ha a professzornak megér százezer pengőt, akkor neki is megér annyit. És nem adta el a pocsolyát, hanem maga építette meg a fürdőt. Az öreg Pintér Mátyás nagyot és szépet akart építeni, hogy csodálkozzanak majd az emberek. De a falusi kőművesek, asztalosok erre nem voltak képesek, csak egy „morcos kinézésű” épület lett a híres fürdőből, alacsony fehérre meszelt szobákkal, betonból készült kádakkal. A korabeli szemtanú, Illés Sándor leírása szerint „harminc szobája van a fürdőnek, és a betegeknek csak fél órát szabad a vízben tartózkodniuk. Utána kétórás pihenő kell, annyira legyöngíti a szervezetet a víz. A Sasfürdőből rövidesen búcsújáróhely lett. Százával jönnek a világháború rokkantjai, a reumások, csúzosok, bénák, és mind-mind gyógyultan hagyják el a fürdőt. Ezt mesélik, mondják és bizonyítják a helybéliek.”
A tulajdonos, Pintér Mátyás bölcs ember volt, tudta, hogy mit kell tennie: a lapokban meghirdette a fürdőjét. „A nagy reklámnak meg is van az eredménye. Ma már kitűnően prosperál a fürdő. Egy fürdés ára egy pengő. Csak az a panasz, hogy enni nem lehet kapni a tanyán, a község pedig nagyon messzi van. Ha park volna a közelben, vagy ágyat lehetne kapni! De ez mind hiányzik. Kényelemről szó sincs, és a betegek, a nyavalyásak mégis jönnek, százával jönnek, szomorú arccal, botra támaszkodva és gyógyultan, mosolyogva hagyják el Moholt.”
Illés Sándor az 1941-ben közölt, a Sasfürdő történetéről szóló írása végén elmondta: „Évekkel ezelőtt arra jártam és beszéltem Pintér Mátyásnéval. Az asszony elmondta, hogy hat-nyolcezer pengő az évi bevétel. […] A fürdőépület közepén folyosó van, onnan szobák nyílnak. Harminc szobája van a fürdőnek, harminc kád. Minden órában harminc pengőt keres, ha van vendég. Most, hogy felszabadult a Bácska, és gazdag földje ismét Magyarországnak adhatja drága kincseit, erről a fürdőről sem szabad elfeledkezniük az illetékeseknek. Ki kell építeni, mert ez – ha valóban olyan gyógyhatású – közérdek.” A Sasfürdőnek azonban a híre is elveszett a vidéken.
Nyitókép: Mohol (Vajdasági Magyar Digitális Adattár)
