A zombori Bácska 1881. június 17-i számában jelentette be: Virter Károly helybeli ügyvédnek Úti képek Olaszországból című útleírása épen most hagyta el a sajtót. A kiadványt minden, az utazást kedvelő érdeklődőnek lelkesen ajánlja a figyelmébe. A lap Virter útirajzai és a sajtó címmel az 1881. augusztus 30-i számában áttekintést adott a könyv magyarországi fogadtatásáról.
„Miután a Bácska volt az első Virter munkáját ismertetni és benne a méltatni valót méltatni, szó szerint ide iktatjuk a legtekintélyesebb fővárosi és délvidéki politikai és szépirodalmi lapoknak a véleményét.”
Az Ellenőr hangsúlyozta: Virter Károly zombori ügyvéd Úti képek Olaszországból című munkája kiemelkedő teljesítménye a magyar úti könyveknek. „Tourista irodalmunk oly szegény, hogy hasonnemű munkákat mindenkor üdvözölnünk kell. Virter könyve fogékony lelkű, utazni és csevegni szerető utas műve, a szerző benyomásait élénken, nagyobb igények nélkül közli, a látottak megkapó leírását, a tapasztaltak mélyebb fölfogását hasztalan keressük ugyan, de az olvasó szívesen kalauzoltatja magát általa.”
A Fővárosi Lapok újságírója úgy vélte Virter Károly könyvében élénk rajzok sora olvasható; „a szerző sok érdekest vett észre, s ügyesen írja le, a beutazott országról olvasott is eleget, s így műve tisztes helyet foglalhat el az olaszországi útleírásokban.”
A Pesti Napló kiemelte: könyvében a szerző nem a saját tapasztalataiból, hanem idegen művekből indul ki. „Úgy látszik, sokat olvasott Olaszországról, s az idegen befolyás önsúlya alól csak nehezen tud menekülni. Ott azonban, ahol nem idegenek tapasztalatait és élményeit írja le a szerző, hanem saját egyénisége lép előtérbe, érdekes és változatos rajzokat nyújt.”
A Magyar Állam szerint „Virter könyve fogékony lelkű, utazni és csevegni szerető utas műve, a szerző benyomásait élénken, nagyobb igények nélkül közli.” Az újságírónak feltűnt, hogy az útikönyvet „kath. szellem lengi át”, ami különös színt ad az élményeknek.
A Bajai Közlöny méltatása szerint az Úti képek Olaszországból című kötetében a szerző „élénk és vonzó modorban írja le személyes tapasztalatait a művészet hazájában. Igen melegen ajánljuk e művet főkép azok figyelmébe, kik olaszországi útra készülnek, mert olvasása nemcsak kellemes, de hasznos szórakozást is nyújt.”
A Szabadkai Közlöny szerint Virter Károly Úti képek Olaszországból című munkája dicséretes kivételt képez a mostani csapatos útleírások közös hibái alól, melyek jobbára „kommentált Baedekerek”. A száraz és fárasztó leírásokat elmés ötleteivel fűszerezi, ügyes apercues-k, élénk ellentétek vonzóvá teszik e munkának azon részeit is, melyek különben múzeumi katalógusoknak illenének be. Komoly reflexió váltakozik játszi couserie-val, s a legprózaiabb gondolatokat nyomban sok helyütt a leggyengédebb kedélyhangok váltják föl. De a könyv berendezése is kitűnő, egy-egy fejezete önálló egész, egy valóban ritka ügyességgel és tapintattal készített füzért képez. Hasonlítható a gyöngysorhoz, hol mindegyik szemnek meg van külön-külön értéke, s egybe fűzve az összérték összege az egyes gyöngyök becsének.”
A könyv megjelenését követően a Bácska 1881. július 5-én közölte Bergmann Ágost Úti képek Olaszországból című méltatását. Alapos, elmélyült elemzése beköszönő soraiban az útleírásról mint az irodalom sajátos műfajáról szólt. Rámutatott arra, hogy a leírásnak vagy rajznak három változata van. Az első szorosan tudományos jellegű. „Célja az illető tárgyakat alaposan, részletesen és kimerítően leírni, úgy, hogy az olvasó azokról tudományos ismeretet szerezhessen. Phantasia, kedély, érzelem, ízlés nem jönnek számba, mert itt a szerző tanítani és csakis tanítani akar. Ilyenek például a természet- és földrajzi leírások.” A második változatnak gyakorlati célja van: „az utazót tájékoztatni mindazon dolgokat illetőleg, melyek tudása az utazást élvezetesebbé, hasznosabbá, kényelmesebbé, olcsóbbá stb. teszi. Ilyenek például Baedeker úti könyvei.” A harmadik faját szép leírásnak lehetne nevezni. Ez tulajdonképpen szépirodalmi mű, mely műalkotásként igyekszik élvezetet nyújtani. Virter Károly műve minden kétséget kizárón szépirodalmi műnek tekinthető.
Bergmann Ágost a szépirodalmi igényű útirajzok legfontosabb jellemzőjének tekinti, hogy az író minden jelenség és tárgy lényeges, jellemző vonásait röviden, de élénken feltünteti és a hiányzó, mellékes vonásokat az olvasó képzelmére bízza. Ez a szép leírás titka. Ahol pedig a tárgy természete nem tűri a rövidséget, ahol némi részletezés nem kerülhető ki, „ott hassa át az író a nyugvó anyagot élettel, szellemmel, hozza összefüggésbe a látottakat saját gondolataival, érzelmeivel, hogy így az író lelke legyen azon tükör, melyben távol országok földjének, vidékeinek, városainak, embereinek, műremekeinek képe ragyog élénk”. Ami pedig közelebbről, a termeszét szépségeinek festését illeti, törekedjék az író mindenekfölött azon érzelmeinek adni kifejezést, melyeket hegy, völgy, tenger, folyó, liget látása a lelkében keltett. „Ha sikerül az olvasóban hasonló érzelmeket kelteni, ezen érzelmek, a phantasia segítségével oly gyönyörű képeket varázsolnak a szellemi szemei, minőket a leglelkiismeretesebb, de érzelemtől át nem hatott rajzok nem adhatnak.”
Sok szép leírás van a szerzőnk könyvében, melyet felszabadult élvezettel olvashatunk, s ez érvényre juttatja az író alanyiságát, mely a közvetlenség melegével hat reánk, úgy, hogy lélekben és szellemben útitársaivá leszünk az elbeszélőnek. A legszebb leírásokban az író megmutatja a maga szellemi arculatát. Virter Károly „nem jegyzetek után ír lelkiismeretes pontossággal, hanem a nagy természet szépségeivel eltelt lelke mélyéből merít és ad. Innen van az, hogy a mellékes kirándulások átlag sokkal szebben vannak leírva, mint a tanulmányozás terhes napjai, különösen a műkincsekkel túlterhelt Rómában.” Szép útirajzokat írni nehéz föladat. Alapos műveltség, széles olvasottság, beható emberismeret, élénk érzék kell minden iránt, mit a természet, az emberi kéz szépet, nagyot, dicsőt alkotott. „Akinek figyelmét nem kerüli ki semmi, aki látszólag esetleges futólag észlelt jelenetekből következtetni tud az illető nép erkölcsére, jellemére, gondolkodásmódjára, aki bír annyi műízléssel és ismerettel, hogy az ember alkotásaiban meg tudja különböztetni a salakot a színaranytól, aki – last, not least – gyermeki odaadással szereti az örök természetet, az vállalkozhatik csak a teljes siker reményével, úti rajzok írására.”
Bergmann Ágost szerint a zombori szerző könyve, bár nem mentes némely fogyatkozásoktól és gyengeségektől, bár nem egyöntetű, hanem különböző jellegű és értékű rajzok sorozata, „elismerést érdemlő munka, melyet mindenki, ki az olvasmányok ezen faját kedveli, haszonnal és élvezettel forgathat”.
Nyitókép: A Bácska egykori címoldala (Mák Ferenc archívumából)
