Száz évvel ezelőtt az anyaországtól elszakított Bácska és Bánát magyarságának vezető értelmisége elképesztő erőfeszítéseket tett a közösség társadalmi és kulturális életének megszervezése-újjászervezése érdekében. Ebben a sokszor politikai küzdelemben Szabadka és Zombor mellett kimagasló szerepet vállalt Nagybecskerek is, ahol 1923 márciusában a helyi értelmiség megalapította az Ady Társaságot. Az alakuló közgyűlésen tartott beszédében dr. Várady Imre, a jeles ügyvéd és politikus a magyar költő életének egy történetét idézte meg: 1900 elején, amikor a költő Ady Endre „megunta Nagyváradot, Becskereken, a Torontál című laphoz is ajánlkozott munkatársnak, azonban a viszonyok úgy alakultak, hogy ezt az állást nem tölthette be”. A történet a Bácsmegyei Napló 1923. március 13-i számában megjelent Megalakult az Ady Társaság Becskereken című tudósításban is olvasható. Az eseményhez kötődve másnap, március 14-én a lap közölte Godányi Zoltán Ha Ady Endre Becskerekre került volna… című írását, melyben a szerző papírra vetette a költő elképzelt nagybecskereki életének jelesebb eseményeit. Hogy Ady Endre valóban kopogtatott a nagybecskereki sajtó ajtaján, bizonyítja a Torontálban 1900. január 25-én megjelent Takáts tanár úr című írása, melyet Németh Ferenc szerint a költő „feltehetően egy ajánlólevél kíséretében dr. Brajjer Lajos főszerkesztőnek küldött”. Dr. Várady Imre tehát ismerhette Ady korabeli tervét és szándékát.
Káich Katalin A becskereki Ady Társaság (1923–1925?) című írásában részletesen bemutatta a Trianon utáni Bánát magyarságának intézményteremtő kísérleteit. Írásában kiemelte: Becskereken, az egykori Torontál vármegyei Magyar Közművelődési Egyesület központjában, már 1920-ban megtörténtek az első kulturális megmozdulások, a helybeli fiatalság Juhász Ferenc hírlapíróval az élen Renaissance néven asztaltársaságot szervezett, mely irodalmi délutánokra várta a közönséget, és egy „irodalmi és művészeti, havonként megjelenő folyóirat kiadását tervezte azzal a célkitűzéssel, hogy az a jugoszláviai magyar írók munkáit népszerűsítse”. A Renaissance-nak azonban mindössze egy száma jelent meg. Ezt követően Somfai János Fáklya címen indított szépirodalmi, művészeti és kritikai, hetente megjelenő folyóiratot, ám pénzügyi gondok miatt lapja a nyolcadik szám után havonként megjelenő irodalmi folyóirattá alakult át. A Torontál 1922. április 21-i száma még a folyóirat legújabb számának megjelenéséről tudósított, ezt követően azonban nincs több hír a Fáklyáról sem.
Az Ady Társaság megalakulásáról a Torontál az 1923. március 8-i számában így számolt be: „Ady Endre, a halhatatlan költő nevével ékesíti zászlaját az új társaság, amely az irodalmon kívül a zene és a színjátszás kultúráját kívánja előmozdítani és ezzel a munkával is szorosabban összehozni ennek a városnak minden kultúrtörekvés iránt fogékony, megértő és lelkes közönségét.” A Bácsmegyei Napló az 1923. január 9-i számban számolt be arról, hogy Becskereken egy irodalmi társaság van alakulóban, „amely a magyarság legkitűnőbb, legigazabb költőjének, Ady Endrének neve alatt igyekszik erős kultúrmozgalmat szervezni és irányítani”, és részleteket közölt dr. Várady Imrének, a Bánsági Magyar Közművelődési Egyesület elnökének megnyitó beszédéből, valamint Farkas Geizának, az Ady Társaság megválasztott elnökének programbeszédéből. Dr. Várady Imre megállapította: „A megváltozott politikai viszonyok folytán a magyar kultúra elvesztette régebbi központját és az utódállamokban, Erdélyben, Szlovenszkóban és a Vajdaságban magára maradt. Az a célunk, hogy pótoljuk az elveszett központot. Ady Endre neve a legalkalmasabb erre a célra, az ő nevének varázsa alatt az új egyesület a vajdasági magyar kultúra központjává fog válni.” Farkas Geiza szerint a megalakult Ady Társaságnak „az a célja, hogy megismertesse a lánglelkű Adyt a közönséggel, tömörítse a vajdasági írókat és alkotó művészeket az egyesület keretében és munkára serkentse őket”. A két programbeszéd elhangzása után a tagság egyhangúlag Farkas Geizát az egyesület elnökévé választotta, míg az igazgatói tisztet Juhász Ferencre bízták. Az est további részében Borsodi Lajos Ady Endréről tartott előadást, majd a Társaság tagjai Ady-verseket és Ady–Reinitz-dalokat adtak elő. A Torontál 1923. március 14-i számában olvasható beszámoló szerint az új egyesület megalakulásakor kétszáz tagot számlált.
Az 1940-ben megjelent Bokréta így emlékezett meg az Ady Társaságról: „Ez a tábor volt az első, amely tudatára ébredt annak, hogy a jugoszláviai magyarságnak, ha élni akar, fel kell adnia osztályöntudatát és át kell építenie magát a népi öntudatra.” Ennek a célkitűzésnek megfelelően társadalmi hovatartozás szempontjából a tagságra a heterogenitás volt a jellemző: egyetemisták, iparosok, munkások és a háború előtti értelemben vett úri családok együtt tevékenykedtek a kulturális haladás érdekében. Az Ady Társaság 1923-ban és 1924-ben heti rendszerességgel tartott találkozókat, közülük a legemlékezetesebb 1923 decemberében Hódi Géza szabadkai festőművész tárlatának megnyitója és Nagy Andor hírlapírónak Ady Endréről tartott előadása volt. 1924-ben a költő születésének 150. évfordulója alkalmából megtartott Csokonai-matiné, majd ugyancsak ebben az évben Szenteleky Kornél vendégszereplése volt emlékezetes esemény. Az Ady Társaság tevékenységével párhuzamosan – hasonló kulturális célokkal az egykori Torontálvármegyei Magyar Közművelődési Egyesület utódja, a Bánsági Magyar Közművelődési Egyesület is megkezdte munkáját. A két egyesület már 1923 decemberében a Madách-est alkalmával közös programmal lépett fel: Madách Imre Ember tragédiáját ismertették a közönséggel, a Tragédia jeleneteit az Ady Társaság tagjai adták elő. A becskereki sajtó 1925-ben a Közművelődési Egyesület munkájáról szóló beszámolóiban már csak mint volt Ady Társaságról cikkezett. Az Ady Társaság a korabeli források tanúsága szerint mindössze két évig – 1923-ban és 1924-ben – tevékenykedett. Káich Katalin tanulmányában így fogalmazott: az Ady Társaságot „a kisebbségi sorban került magyarság egyik próbálkozásaként tarthatjuk számon, melynek az volt a célja, hogy a bánáti magyarok kulturális tevékenységét önerőből újjászervezze, s esetenként pedig azt az egész Vajdaságra kiterjessze. Alapítói régi hagyományokat követtek, de különösen a felolvasó üléseken, az új irodalmi törekvések szószólóit is fórumhoz juttatták.”
Nyitókép: Nagybecskerek (Forrás: Mák Ferenc archívumából)
