2024. június 13., csütörtök

A fityula, a húlapendely és a kóró

Silling István: Kupuszinai népviselet

Ha egykor régen, a moholi anyai nagyanyám már sokallta a gangon a hancúrozásunkat, szigorú hangon odaszólt: ha nem hagyjátok abba, szólok a bumbusnak, és elvisz benneteket. Mire a dédnagyi – aki nekünk csak ómama volt – cinkos tekintettel ránk nézett, és annyit mondott: ne féljetek, majd én betakarlak benneteket a kötőmmel, és nem fog rátok találni. A bumbus a helyi szörnyeteg lehetett, a csintalan gyerekek réme, akitől félni kellett, mert alkonyatkor összeszedte azokat, akikre napközben panasz volt. De ómama fekete kötője mindentől megóvott bennünket. Ez jutott eszembe, amikor fellapoztam Silling István Kupuszinai népviselet – Képes viseletszótár című legújabb kötetét, amelynek a kötény címszavában olvasom: „lányok, asszonyok viseleti darabja a szoknyák elülső része fölött, amely ugyanolyan hosszú, mint a szoknya. Elől kötik meg a szoknyagallér fölött, a kötény közepén. A legünnepibb kötény a tulipános volt.” A kötény – a Tisza mentén gyakran csak kötő – a viselője magasságától függően 80 centiméter hosszú, 60 centiméter széles volt.

Eredeti alapszíne fekete, később égszínkék volt, anyaga selyem vagy bársony, illetve szövet. Gyermekkorom csodálatos kötényeinek azonban zsebe is volt, amelyben rendre ezüstpapírba csomagolt finomságok rejlettek, érdemes volt hát szót fogadni annak, aki viselte.

Silling István Kupuszinai népviselet – Képes viseletszótár című könyve elragadó, elbűvölő, akár a pályája során közzétett 25 kötetének mindegyike; az Ismeretlen anyám – Kupuszinai népballadák és balladás dalok (1989) című első könyvétől kezdve, a Boldogasszony ablakában – Népi imádságok és ráolvasások Kupuszináról (1992), a Kupuszinai tájszótár (1992), a Kakasok szólnak, Máriát kiáltanak – Adalék a vajdasági magyar archaikus népi imádságok variálódási vizsgálatához (1997), a Vajdasági népi imádságok és nyelvezetük (2003), az Ünnepek és hétköznapok – Írások a vajdaságiak hajdani és mai népéletéről (2010), a Vallásos népélet Kupuszinán (2016) át, a Silling István – Silling Léda páros Nyugat-bácskai Szűzanya-emlékek (2018) című kötetéig mindahány.

„A 18. század közepén a Duna bal partjához közel fekvő Kupuszinára települők származása máig nem pontosított, kideríthetetlen, nincs teljesen tisztázva” – írja könyve Bevezetőjében a szerző –, a korabeli följegyzések és okmányok egyike sem említi a betelepülők őshazáját. Alexander Hankony kupuszinai jegyző 1859-es német nyelvű feljegyezése szerint: 120 évvel korábban Pest, Heves és Pozsony megyékből több családból álló csoportok érkeztek a vidékre. Fridrik Tamás adai tanító 1878-ban megjelent Bács-Bodrogh vármegye földrajzi, történelmi, statistikai népszerű leírása című munkájában szülőfalujáról írta: „A község eredetéről csak annyit tudunk, hogy az a felsőmegyékből a kincstár által telepíttetett tót, majd bunyevác gyarmatosokkal, kik teljesen elmagyarosodtak.” Silling István hozzáteszi: „a falu lakosai mind földműveléssel foglalkoztak. Parasztok voltak. Kivételt csupán néhány iparos, a jegyző, a pap és a tanító képeztek. Tehát a lakosság viselete egységes lehetett, és a 19. század közepéig természetes anyagokból készült.” A különböző származás kezdetben okozhatott némi eltérést, de a múló évek lassan egységesítették a ruházatot. „Kupuszinán saját népviselet alakult ki az itt töltött századok alatt. A kupuszinaiak hagyományőrzése közismert, s talán így volt ez a régi népviselettel is” – írja a könyv szerzője.

„Bizonyára szerették, becsülték, szépnek is vélhették, hiszen még a 19. század végéről való festett kelengyeláda, illetve szekrény virágos oldalára is ráfesttették a bútorkészítő asztalossal, mintegy emlékeztetőül, a lányok akkori népviseletét.” A csatolt, 1914-ben készült fénykép tanúsága szerint a hosszú hajfonatos lányok bokáig érő harangszoknyában bűvölték a rájuk boruló virágkoszorút. A néprajztudós kiemelte: a kivetkőzés a férfiakat korábban érintette, s az 1940-es évek elejére, a polgári viselet térhódításával be is fejeződött. Hozzátette: „a nők kivetkőzése még a 2010-es években sincs teljesen befejezve, így Kupuszina is azon nyugat-bácskai falvak közé tartozik, ahol még néhanapján látható az 1930-ban, 1840-ben, avagy korábban vásárolt […] népviseleti ruhadarab.”

A kötet népviseleti szótára 44 címszóban veszi számba Kupuszina viseleti örökségét, s én elbűvölten olvasom: a kasmír, helyi szóval delíny, mintás, virágos vékony szövet, a klott viszont műselyem szövet. „A férjezett asszonyok fejfedője a fityula, amely a kontyot, a hajat fedi (a konty maga az összefogott, koszorúba csavart hajfonat, nem a viselet része), s ez a viseletdarab is ma már csak selyemből készül (korábban bársonyból is, delínyből is).” Olvasom, s mintha a népmesék, a balladák csodálatos világába tévedtem volna. A drola – régi női felsőruha, általában ünnepi darab, valamikor a mai blúz elődje volt. „Szabásmintája követi az őszi mici és a téli bájkó szabását: keskeny, álló gallérján is volt gomb, kézelős, elöl gombolós, alsó része pedig enyhén szélesebb, hogy a szoknyagallérok alá férjenek, eltakarhassa azokat.” A bőrcsizmát viszont a népdalaink is megénekelték:

A csizmámnak së sarka, së talpa, 
Eltáncoltam szombaton este a bálba.
Majd lesz annak sarka is, talpa is!
Lësz szeretőm széke is, barna is!

A csipkés zsebkendő népviseleti, fehér vászon, kézbe való, kivarrott zsebkendő. Eleinte csak az egyik sarkára hímeztek virágmintát, később mind a négy sarkára kisebb virágmotívumokat, virágcsokrokat, minden sarkára másfélét. A fityula a férjezett nők ünnepi fejfedője, fityulát lányok nem viselhettek, mint ahogyan a főkötő is csak a férjezett nők viselete volt. A húlapendely az ünnepi női viselet legalsó szoknyája, lehet belőle kettő is. Kendőből is létezik fejkendő, vállkendő és nagykendő – mindegyiknek megvan a maga hagyománya. A kóró az esküvőre a papnál bejelentkezett jegyespár, akiknek három hétig hirdették a templomban leendő esküvőjüket. A prisnyák téli felső ruhadarab, ködmön.

Silling István Kupuszinai népviselet – Képes viseletszótár című könyvében kimeríthetetlenül színes története van a kendőnek, a köténynek, a szoknyának – mindegyikben benne foglaltatik a táj, a vidék története, történeti múltja, hagyományvilága. A népviselet szótára után közel kettőszáz, tematikus csoportokba rendezett archív és friss illusztráció segít eligazodni a 20. századi kupuszinai népviselete darabjainak, a viseletváltozás folyamatának megismerésében.
 

Nyitókép: Forum, Újvidék, 2023, 301 oldal