Az utóbbi kétezer-hatszáz évben nem volt olyan társadalom, illetve államvezetés, amely egyetlen témában megtűrte volna a konkurenciát. Ismeretes ugyanis, hogy az alkohol gyártásától a mindenkor állami monopóliumnak számító dohányfeldolgozásig sok gazdasági ág magánkézbe került, s ezt a kormányok jóváhagyták. A „pénzgyártás” terén azonban sehol a világon nem tűrik az ilyen irányú vetélkedést. Pedig Fönícia óta (ahol feltalálták a pénzt) minden korban akadtak „találékonyak”, akik kihasználva az írástudatlanok vagy kevésbé tájékozottak naivságát, hamis pénzt igyekeztek rendesért rájuk sózni. Még a XIX. században sem volt az ilyesmi ritka eset, hiszen a Gárdonyi Géza által „életre hívott” Göre Gábor bíró urat is megkörnyékezte egy hamisító, aki féláron árulta a „pöngőt”.
A pénznyomtatási technológia fejlődésével és az ezért a tevékenységért járó drákói büntetések miatt ma már csak a legelszántabbak veszik a bátorságot, hogy konkuráljanak az állammal. Ez alól Szerbia sem kivétel. Az év első felében ugyanis 2228 hamis kétezrest, ezrest és ötszázast találtak a forgalomban, amelynek 3,117 millió dinár volt az értéke.
Egy évvel korábban a 3023 darab 4,47 millió dinár címletértékű volt.
A fenti adatok csupán a mi számunkra érdekesek, hiszen ha a tavalyi, illetve az idei hamis összeget átszámítjuk euróra, nagyjából 26 000, illetve 37 000 eurót kapunk. Valljuk be, egy közepes fejlettségű nyugat-európai országban ennyi egy dolgozó egyéves fizetése, ami miatt nem érdemes kockáztatni a sokéves börtönbüntetést.
A hamis hazai pénzek forgalomba kerülése egyáltalán nem ad okot pánikra, hiszen Szerbia területén úgyszólván minden pillanatban 180 milliárd dinár készpénz van forgalomban. Ehhez képest a 3 vagy 4 millió igazán elenyésző összeg.
Persze időnként nálunk is, akárcsak más, kevésbé, vagy igen fejlett országokban találhatók hamis ötven- és százeurós címletek. Ilyesmiből az idén mindössze hatszáznak sikerült a nyomára jutni, amelynek a teljes összege még egy banánköztársaság pénzügyi rendszerét sem ingatná meg.
Egyébként nemcsak hazai, de ebben a témában nemzetközi szaktekintélyek is azt állítják, hogy nem sokkal nehezebb eurót hamisítani, mint dinárt. A különféle látható és titkos jelek ma már csaknem minden ország papíralapú valutájának a címleteiben megtalálhatók, a mi önjelölt „szakembereink” mégis inkább dinárt nyomtatnak. Mi több, olykor még azt sem itthon, hanem valamelyik szomszédos országban készítik. Néhány évvel ezelőtt ugyanis a gradinai határátkelőhelyen a vámosok egy Bulgáriából Szerbiába tartó utasnál találtak hamis dinárt. A vizsgálat akkor kiderítette, hogy közvetlenül a határ túloldalán működött a nyomda.
Talán nem felesleges elmondani, hogy a polgároknak, ha rájönnek, hogy valaki hamis pénzt sózott rájuk, nem kell pánikba esniük. Az értéktelen papírfecnit (mert pénznek nem lehet nevezni) átadják a legközelebbi banknak vagy a rendőrségnek, s ezzel lényegében mentesülnek az esetleges bűnvádi eljárás alól. Ha bizonyítani tudják, hogy kitől kapták, hivatalosan, tehát bíróság útján kártérítést követelhetnek, ellenkező esetben a hamis pénz ellenében a hivatalos szervektől csak egy nyugtát kapnak, s ezzel elháríthatják magukról az álpénz forgalomba hozásának gyanúját. Ez elsősorban azért lényeges, mert a büntető törvénykönyv rendelkezései szerint kénytelenek lesznek kettőtől nyolc(!) évig terjedő börtönbüntetéssel számolni.
Még azok is, akik a rosszul értelmezett hazafias „lelkesedésükben” nem eurót, hanem a mi, saját, dinár nevezetű pénzünket hamisítják.
