Állítólag Gerendai Károlyt, a Sziget-Fesztivál fő szervezőjét is meglepte a hír, hogy az általa gondozott nemzetközi rendezvényt a nagyfesztiválok kategóriájában másodízben is Európa legjobb feszti...
Álláspont
Azt hiszem, azoknak az olvasóknak, akik velem együtt ebben az országban élték meg a kilencvenes éveket, nem kell különösebben taglalni az árfolyam-ingadozás izgalmait. Amikor egyik nap még úgy fekszünk le, hogy a számlánkon lévő dinárból tudunk venni, mondjuk, 10 kiló húst, aztán másnap reggelre ez már csak 5 kiló húsra elegendő, hogy aztán végül 7-8 kilóra mégis csak elég legyen.
Ön szerint tartani kell-e környezetünkben is a párizsihoz hasonló terrortámadástól?
Megint csörög a vezetékes telefon. A telefon kijelzőjén ismeretlen vidéki szám, belgrádi körzetszámmal.
„Zavart érzek az erőben” – a Csillagok háborúja című film idézett mondata most sokunkra érvényes.
A Nyugatot a Kelettel, Európát pedig Ázsiával összekötő Anatóliában elterülő, hólepte Kappadókia csodás tündérkéményei közé kalauzol bennünket Téli álom (Kis Uykusu, 2014) című monumentális művében Nuri Bilge Ceylan, hogy az egyszerre idilli és rettenetes környezetben játszódó, dráma nélküli drámájában lerántsa a leplet hősei apró játszmáiról. Akárcsak előző hat játékfilmjében, a török filmrendező a 2014-es cannes-i filmfesztiválon Arany Pálmával jutalmazott alkotásában is az ember erkölcsi magatartását, a családon és a közösségen belüli vis...

