Ámuldozva olvassuk magyarországi színészinterjúkban, amikor a közkedvelt művészek a pályán való elindulásukról vallanak, hogy a színművészeti egyetemre 1000 jelentkező közül kerültek be többfordulós, nehéz megmérettetésen a kiválasztott 10-be. Szerbiában is közkedveltek a művészeti szakok, Újvidéken a Művészeti Akadémia zene-, képző- és színművészeti szakára is óriási volt a túljelentkezés, a 208 férőhelyre 460-an pályáztak, ami, könnyű kiszámítani, 221 százalékot tesz ki.
Álláspont
A hétvégén – az idén immár 12. alkalommal – több ezer európai természetbarát csobbant egyszerre a kontinens legfontosabb folyóiba és tavaiba.
Néhány hete már befejeződött az iskola és megkezdődött a nyári szünet. Ez az időszak sok gyerek számára a gondtalan kikapcsolódást, a pihenést, a fürdőzést és a nyaralást jelenti, illetve a nyári táborok látogatását.
Szokott-e nyugtatót szedni?
Nem a fegyver öl, hanem az emberi akarat. Tudták, vagy inkább ráéreztek erre elődeink is sok százezer évvel ezelőtt, amikor egyik torzonborz ősünk egy nagyobb testű, elhullott állat combcsontjával először fejbe vágta barlangi lakótársát.
Honi politikusaink, ha érdekük éppen úgy kívánja, előszeretettel hivatkoznak arra a kétségtelen tényre, hogy az egész Európában nálunk a legolcsóbb az élet. Ez alatt, természetesen, az élelmiszer, a tartós fogyasztási cikkek, a lakbérek és a közmű-szolgáltatások névleges árát értik.

