A huszadik század első éveiben vidékünk nagyszabású geofizikai és földmágneses kutatások színhelye volt, amelyet nem más, mint báró Eötvös Loránd (1848–1919), a kiváló magyar fizikus, feltaláló, akadémikus, bölcsészdoktor és egyetemi tanár vezetett. Terepi kutatócsoportjával úttörő vállalkozásként feltérképezte a Fruška gorát, a Titeli-fennsíkot, Újvidéket, Péterváradot, Zombort, Szabadkát és környékét, Verbászt, Palánkát, Ókért, a Duna menti szerémségi sávot, Futakot, Kiskért, Bácsfeketehegyet, Versecet, Vlajkovácot (Temesvajkócot), Ulmát (Homokszilt) stb. Eötvös mérései kimutatták, hogy a gravitációs eltérések összefüggnek a felszín alatti kőzettestekkel; hogy a hegység peremén vetők és szerkezeti törések húzódnak, valamint hogy a medence üledékeinek vastagsága is becsülhető geofizikai úton. Eötvös módszere „belelátást” adott a felszín alá anélkül, hogy ásni kellett volna. Emiatt tekintik munkáját a gravitációs geofizika, a geofizikai prospekció, és részben a modern kőolaj-geofizika alapjának.
MUNKÁSSÁGÁNAK TUDOMÁNYTÖRTÉNETI JELENTŐSÉGE
Tudományos munkásságát többen is értékelték, így közeli munkatársa dr. Pekár Dezső is, aki vajdasági terepi kutatásaiban is részt vett. Ő Eötvöst Magyarország legnagyobb természettudósának nevezte, csendben és szerényen munkálkodó igazi tudósnak, aki kutatásait saját örömére végezte. Pekár szerint tudósunk nem saját korának divatos, tudományos kérdéseivel foglalkozott, hanem munkásságát a kapillaritásnak, a gravitációnak és a mágnesesség tanulmányozásának szentelte.
Mindenekelőtt a kapillaritással (a folyadékok felületén működő erőkkel, a felületi feszültséggel) foglalkozott. Csaknem két évtizednyi kutatás után egy igen fontos összefüggést állapított meg a folyadékok felületi feszültsége és azok szerkezete, (azaz, azok molekulasúlya) között. Nevezetesen, hogy a folyadékok felületi feszültségének a hőmérséklettel való változásából meg lehet határozni a molekulasúlyt. E fontos összefüggés világszerte Eötvös-féle törvény néven ismeretes.
Közel négy évtizeden át a gravitációval, a nehézségi erővel foglalkozott. Teljesen új, zseniális módszert dolgozott ki a földi nehézség térbeli változásainak meghatározására, és alkalmas, hihetetlen érzékenységű műszereket, torziós ingákat szerkesztett azok mérésére. Nemcsak laboratóriumi környezetben, hanem a szabadban is. Világszerte „biztos varázsvesszőként” használták Eötvös eszközét „a föld mélyében rejlő, hasznosítható ásványi kincsek felkutatására.” A torziós ingamérésekben nemzetközileg használatos egyik alapegységet is róla nevezték el: eötvösnek hívják, és E-vel jelölik.
A geofizikában Eötvös ingájával megállapítható, miként van felépítve a Föld felülete, sőt annak múltjára, fejlődésére is következtetni lehet. Eszköze a geodéziában is csaknem nélkülözhetetlen. A szeizmológiában ugyancsak hasznos, mert elősegíti a veszedelmes tektonikai vonalak felfedését, amelyek földregéskor okozhatnak komoly gondot. Torziós ingája a geológiában is igen értékes és hasznos felvilágosításokat nyújt a kutatóknak.
Eötvös eszközét leginkább a gyakorlati bányakutatásokban használják, hogy felfedjék a föld mélyében rejlő, értékes ásványi kincseket. A gyakorlati alkalmazások közül a legfontosabb és legelterjedtebb a földgáz és a kőolaj kutatása, amelyeknél Eötvös ingáját meglepően kedvező eredménnyel használják.
Tudósunk kísérletekkel igazolta, hogy a földön mozgó testek nehézsége, súlya megváltozik. A változás a mozgás sebességétől és irányától függ, így a kelet felé mozgó testek könnyebbek, a nyugat felé mozgók pedig nehezebbek lesznek. E hatással a szakirodalom Eötvös-effektus néven foglalkozik. Eötvös a gravitáció mellett a földmágnesességet is kutatta. A mágneses erő részletes tanulmányozására egészen különleges, új műszereket szerkesztett, és értékes laboratóriumi kísérleteket végzett. Hovatovább, a mágnesességre vonatkozó addigi ismereteket alapvető elméleti kutatásokkal is gazdagította.
Mint Pekár Dezső összefoglaló értékelésében hangsúlyozza,: „az Eötvös-féle törvény, az Eötvös-inga, a gravitáció eötvös-egysége és az Eötvös-effektus (…) örök életűvé tették nevét az egész világon.”
VAJDASÁGI TEREPI MÉRÉSEI (1902–1905)
Eötvös Loránd 1902–1905 közötti vajdasági kutatásai, a modern, alkalmazott geofizika megszületésének kulcsfontosságú állomásai voltak. A Fruška gora (Tarcal-hegység), a Bácska, a Bánság, valamint a Szerémség térségében végzett mérései nem pusztán helyi, földtani vizsgálatok voltak: ezek során bizonyosodott be először a gyakorlatban, hogy a gravitáció finom eltéréseiből következtetni lehet a felszín alatt rejtőző geológiai szerkezetekre. Ez a felismerés később az olaj- és nyersanyagkutatás egyik alapmódszerévé vált.
A kutatások központi eszköze az úgynevezett Eötvös-inga volt, amelyet tudósunk az 1890-es évektől fejlesztett. Az eszköz rendkívül érzékenyen mérte a gravitációs tér változásait, vagyis azt, hogy a Föld tömegeloszlása hogyan különbözik az egyes területeken.
Ez a délvidéki kutatási kampány az Eötvös-inga első jelentős, rendszeres terepi alkalmazásai közé tartozott. Célja az volt, hogy gravitációs és földmágneses mérések segítségével feltérképezzék a felszín alatti földtani szerkezeteket. A kampány tudománytörténeti jelentőségű, mivel e vizsgálatok a világ első olyan geofizikai mérései közé tartoztak, amelyekkel eltemetett földtani képződményeket próbáltak feltárni.
Eötvösék vajdasági kutatásainak helyszíneiről és az ott végzett terepi mérésekről (a hivatalos jelentések mellett) a legtöbb részletet a dr. Pekár Dezső (az MTA akkori Semsey-ösztöndíjasa) és Eötvös közötti levelezés tartalmazza.
Pekár Eötvös csapatának terepi kutatója volt, aki rendszeresen tájékoztatta őt a végzett mérésekről és azok helyszínéről. Ugyanakkor Eötvös is rendszeresen jelezte jövetelét, illetve utasította, hogy milyen szükséges méréseket kellene még elvégezniük. A levelekben viszonylag sok vajdasági helyszín szerepel, amelyet méréseikkel 1902 és 1905 között sikerült feltérképezniük. Természetesen a helyi sajtó is időnként hírt adott kutatásaikról.
Eötvös 1902-ben választotta a Fruška gora térségét első nagy geofizikai terepterületének. A hegységet különösen alkalmasnak tartotta gravitációs és földmágneses vizsgálatokra, mert a sík pannóniai környezetből kiemelkedő tömbként, jól elkülönülő szerkezeti egységet alkotott.
Első kutatásait a Fruška gora északi előterén, a Duna menti szerémségi sávon, valamint Bácska déli részén végezte. Tudósunk 1902. augusztus 27-ei leveléből kiderül, hogy terepi kutatócsoportja immár Dél-Bácskába készül megfigyeléseket végezni: „A tervezett útirányt nem ismertem. Újvidéken mennek át, úgy mint megbeszéltük? Ez esetben jó lesz már ott a magyar hatóságnál jelentkezni. A megfigyelések kezdésére Palánka vagy Futak volna legalkalmasabb. (…) A nagy zavar területén észak-déli vonalban 5 helyen kell teljes megfigyeléseket végezni (declinatio, hor. intenzitás, gravitátio változás). Az észlelésre lehetőleg sík terület választandó 10-20 méter sugarú, szabad terület. A gravitatios eszköz helye czölöppel megjelőlendő. Mindezekről többet a hely szinén, hova mihamarabb magam is eljutni reménylek.
Jó utat, reménylem, vasárnapon már nem találom otthon, amit inkább várandok, a viszontlátásra odalent.”
Nyitókép: Terepi munka közben
