Politikai titoktaktika

Annak ténye korántsem meglepő, hogy Szerbiában a folyó év is a választások évének számít, hiszen ha csak az elmúlt tíz esztendőt vesszük figyelembe, megállapíthatjuk, hogy az országban parlamenti választásokat tartottak 2016-ban, 2020-ban, 2022-ben, 2023-ban, és most újra, 2026-ban is ez lesz a helyzet. Ami talán az eddigieknél is egyedibb az idei választási folyamattal kapcsolatban, az a titokzatosság. Mint azt mindannyian tudjuk, Szerbiában bő másfél éve tart már egy meglehetősen erőteljes elégedetlenség, amely egy évvel ezelőtt rendkívüli választások kiírásának követelésében csúcsosodott ki, s ezzel összhangban elvárta azt, hogy megmérettessenek a politikai erőviszonyok. Mind a mai napig nem vált azonban ismertté, hogy pontosan mikor tartanak Szerbiában választásokat. S az államelnök, akitől a választások időpontja leginkább függ, az elmúlt hónapok során is csak csöpögtette az információkat a voksolás idejével és módjával kapcsolatban. Az okok természetesen megmagyarázhatók.

HALOGATÓ DACPOLITIKA

A tüntetések kezdetekor nyilvánvalóan „nem fizetődött volna ki” a választások kiírása a hatalmi koalíciónak, mely kétségkívül saját érdekeit előtérbe helyezve dönt, hiszen az egyetemista mozgalom népszerűsége a csúcson volt ez idő tájt, és teljesen bizonyos, hogy a jelenlegi hatalmi felállás meglehetősen nehezen tudott volna talpon maradni egy azonnali megmérettetésen. Ráadásul a mozgalom tagjainak a hozzáállása is lehetővé tette az államfő számára, hogy egy ideig amolyan dacpolitikát folytasson, mivel azt állították, nem rendelkezik hatáskörökkel. Amikor aztán választások kiírását követelték, bizonyította, hogy igenis rendelkezik azokkal a hatáskörökkel, amelyek eme választások kiírását lehetővé teszik. Persze korántsem mondható el az, hogy ma ideális körülmények várnak a hatalmi pártra, bármikorra is írják ki a választásokat, hiszen az elégedetlenség továbbra is nagy, és a végtelenségig leegyszerűsödött politikai paletta két oldala összeegyeztethetetlen véleményekkel rendelkezik továbbra is az állam működését illetően.

ALKOTMÁNYOS „CSAPDA”

Egy néhány nappal ezelőtt megjelent közvélemény-kutatás szerint, melyet a Kutatási, Átláthatósági és Elszámoltathatósági Központ, azaz a CRTA végzett, az egyetemisták választási listája ma 10 százalékkal vezet a Szerb Haladó Párt listája előtt. Persze az egy kérdés, hogy mennyire hisznek ma már az emberek a szerbiai közvélemény-kutatások eredményeinek. Nemrégiben például a Faktor plus cég mutatta ki, hogy a Szerb Haladó Párt van 10 százalékos előnyben az egyetemista mozgalomhoz képest. Az azonban teljesen bizonyos, hogy a jelen pillanatban a politikai színtér egyik oldala sem jelentheti ki teljes bizonyossággal, hogy minden nehezítő körülmény, minden probléma nélkül meg tudja majd nyerni a választásokat, melyek kapcsán egyelőre annyi derült ki az államfő elmondása alapján, hogy két különálló voksolást is tartanak az idén, mégpedig – a jelen állás szerint – először az országos parlamenti választásokat szervezik meg, ezt követi majd az államfőválasztást. Lényegében erre azért mutatkozott szükség, mert Aleksandar Vučić államfő egyfajta alkotmányos csapdában találta magát. Államfői mandátuma a jövő év folyamán mindenféleképp lejár, és több alkalommal már nem jelöltetheti magát államfőnek. Ha tehát az idén csak parlamenti választásokat tartanának az országban, s azt esetleg nem a Szerb Haladó Párt nyerné meg, akkor a politikai befolyás megőrzése számára lehetetlenné válna, hiszen jövőre az államfőválasztáson már nem tudna startolni. E körülmények folyománya az, hogy Vučić ma már a kormányfői székben gondolkodik, vagyis azt fogja a legnagyobb valószínűség szerint tenni, amit a Szerb Haladó Párt el is vár tőle: a parlamenti választások kiírását követően lemond az államfői tisztségről, és végigviszi a parlamenti kampányt a Szerb Haladó Párt oldalán kormányfőjelöltként. Majd ezt egy újabb megmérettetés követi, egy általa kijelölt, nyilván az SZHP-hez tökéletesen lojális személy megjelölésével.

VÁLASZTÁSI FORGATÓKÖNYVEK

Persze, az is egy megoldási lehetőség lenne, hogy kizárólag államfőválasztást tartsanak, és Aleksandar Vučić a meglévő hatalmi többségnek köszönhetően venné át a kormány irányítását, választás nélkül. Ha viszont az államfőválasztást nem a haladók nyerik, megint csak keletkezhet nem kis politikai gubanc. Tehát mégsem ezen forgatókönyv mellett döntött a köztársasági elnök, túl közeliek a mandátumok lejárásának a dátumai ahhoz, hogy nagy tere lehetne bárkinek sakkozni, s az sokak szerint további elégedetlenséget váltana ki, ha most az egyszerűbb utat jelölte volna ki magának az államelnök. Persze az is lehet, hogy maga is politikai visszaigazolást szeretne arra, hogy tovább folytassa egy választást követően a hatalom gyakorlását az ország élén. Biztosnak ugyan semmi nem számít még a jelenlegi körülmények között.
A legvalószínűbb tehát ma az, hogy két választás lesz: előbb parlamenti, aztán pedig köztársasági elnökválasztás. A választások idejével kapcsolatban csak találgatások vannak, konkrétumok nincsenek. Korábban ugyan lehetett hallani arról is, hogy talán augusztus kellős közepén jön mindez, azonban most már biztosan nem így lesz, hiszen a kampányra sem lenne elég idő. Marad tehát a szeptembertől decemberig tartó periódus, hacsak meg nem gondolja magát az utolsó pillanatban a döntéshozó.

JELÖLTKERESÉS ÉS ERŐVISZONYOK

Az egyik legizgalmasabb kérdésnek a szerbiai politikai színtéren most a lehetséges államfőjelöltek meghatározása számít. Az elemzők szerint a Szerb Haladó Párt jelöltjének lényegében egy fontos feltételnek kell megfelelnie: ne riasszon el voksolókat a meglévő szavazóbázisból. Tehát a pártnak olyan jelöltet kell állítania Vučić helyére, aki nem fogja csökkenteni a pártra leadott szavazatok számát. Ami a neveket illeti, számos elhangzott az elmúlt időben. Így például Ana Brnabić, a szerbiai parlament jelenlegi elnöke, Đuro Macut, a kormány jelenlegi vezetője, de Vladan Petrov, az Alkotmánybíróság elnöke és Miloš Vučević, a Szerb Haladó Párt vezetője is szóba kerülhet. Sőt, egyesek olyan messzire mennek, hogy szerintük Tomislav Nikolić korábbi államfő is újra jelöltetheti magát, ő ugyanis csak egy mandátumot töltött le államfőként. Mások még azt is elképzelhetőnek tartják, hogy a hatalmi párt koalíciós partnere, a Szerbiai Szocialista Párt vezetője, Ivica Dačić lehet a haladók jelöltje, bár többen megjegyzik, hogy ezek már meglehetősen a fantáziavilág kategóriájába tartozó becsléseknek számítanak.
Ami az egyetemista mozgalmat illeti, az egyetlen egyelőre emlegetett komoly jelöltnek Vladan Đokić, a Belgrádi Egyetem rektora számít, aki a minap azt erősítette meg, hogy valóban indul majd az egyetemisták választási listáján. Olyan találgatásokba azonban nem ment bele, hogy az államfői posztra is pályázna esetleg. Az egyetemisták képviselői a témával kapcsolatban azt mondták, hogy amennyiben valóban államfőválasztás is lesz az idén, akkor felkészülteknek fognak számítani erre a megmérettetésre is, és a megfelelő időben közlik a saját jelöltjük nevét.
Ami a parlamenti választásokat illeti, nagy meglepetésre nem kell számítani az indulók sorában. Ahogyan a szerbiai politikai színtér egy meglehetősen széles törésvonallal két részre oszlik, úgy két fő indulója lesz majd ezeknek a választásoknak is: a hatalmi Szerb Haladó Párt és koalíciós partnerei, valamint az egyetemisták által összeállított lista, melyet más szervezetek is támogatnak majd. Vannak olyan jelzések is, amelyek arról szólnak, hogy néhány ellenzéki koalíció még szintén indulna a választásokon, például egy Európa-párti és egy nemzeti konzervatív koalíció. A felmérések azonban egyértelműen arra utalnak, hogy meglehetősen alacsony annak az esélye, hogy ezek a koalíciók vegyék át a főszerepet a hatalmi felállással szemben az utóbbi másfél évben olyan jól pozicionálódott egyetemista blokk helyett.

PSZICHOLÓGIAI CSATATÉR

Teljesen bizonyos, hogy meglehetősen nagy lesz a pszichológiai jelentősége az első választási megmérettetésnek, legyen az akár a köztársasági parlamenti, akár az államfőválasztás. Az első verseny nyertese nyilvánvalóan egy hatalmas löketet kap majd ahhoz, hogy a második megmérettetésen is sokkal jobban teljesítsen, míg a kiábrándultság határozottan jelen lesz azoknak a körében, akiknek nem sikerül az első párbaj megvívása úgy, ahogyan azt a kampány során tervezték. Nyilvánvalóan a politikai pszichológiai folyamatoknak része az új erőre kapás és a dac jelenléte is: így nem kizárt az sem, hogy egy esetleges minimális veszteséget követően erőre kap az a fél, amelyik elszenvedte a vereséget, s a második menetben már az „utolsó esély” elv alapján gondolkodva maximális erőbevetést tesz a győzelem érdekében.
Így vagy úgy, teljesen egyértelmű, hogy nem a politikai helyzet stabilitásához járulna hozzá az, ha a paletta két legjelentősebb tényezője között mindössze egy-két százalékos különbség mutatkozna meg akármelyik választáson is. Ilyenkor ugyanis mindig szóba jöhet az eredmények megkérdőjelezése, a választási folyamat tisztaságának kritikája. Ez pedig akár hónapokon át tartó politikai válságot is okozhat az országban, főleg egy olyan időszakban, amikor a legfontosabb éppen a nyugalom, az intézmények felállása, az új kormány megalakulása és az új államfő hivatalba lépése lenne.