A 19. században, különösen az osztrák–magyar kiegyezés után felgyorsult az urbanizáció, és a polgárosodás is új igényeket teremtett: a nyilvánosság színtereinek kialakítását. A városi polgárság életmódjában, életvitelében és szokáskultúrájában is nélkülözhetetlenné váltak a közösségi terek, amelyek egyik fontos formáját a népkertek alkották. A társas élet központjai voltak, a találkozások, ismerkedések és reprezentáció színterei. A séták és korzózás a polgári életforma részévé váltak. A zenepavilonokból szóló koncertek közösségi élményt nyújtottak, idővel pedig ezek a helyek a város identitásának és presztízsének jelképeivé váltak.
IDEIGLENESEN BUDAPESTEN
Külföldi útjáról/útjairól visszatérve gyógyszerészünk nem tért vissza szülővárosába, Nagybecskerekre, és Egerbe sem utazott. Egyik forrásunk szerint „hazánk több vidékén” is elidőzött hosszabb-rövidebb ideig. 1859-ben egy rövid időre, átmenetileg, Budapesten horgonyzott le. Döntését nyilván gazdag antikvitásgyűjteménye is befolyásolta, lévén, hogy azt korábbi megfontolásból a Magyar Nemzeti Múzeumnak szánta.
Plank a 19. század második felében egy tekintélyes, értékes, egyedi darabokkal teli, országos hírű műtárgygyűjteményt hozott létre. Eredeti célja az volt, hogy e „nagy költséggel és műismerettel” létrehozott gyűjteményt teljes egészében a Magyar Nemzeti Múzeumnak ajándékozza. „Utóbb azonban, megnősülvén s szerencsétlen haszonbérleti vállalatok vagyonát tetemesen megrongálván, kényszerült (…) gyűjteményét áruba bocsátani.”
1859 október–novemberében a fővárosban időzött, ahol erről a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatójával tárgyalt, ám úgy tűnik – sikertelenül. Pedig az igazgató írásban is véleményezte Plank értékes relikviáit, amelyekre a becskereki gyógyszerész három évtized alatt mintegy 40.000 forintot költött. Planknak akkor már két gyermeke volt, így a régiségeinek eladására felettébb nagy szükség mutatkozott. A Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója által írt vélemény szerint „e gyűjteményben oly hazánkat érdeklő darabok is találtatnak, melyek egyetlenek és semmi áron sem kaphatók. (…) Megszerzése a nemzeti múzeum régiségtárának nemcsak gyarapítására, hanem valódi díszére is szolgálna.”
Hogy mi minden volt Plank régiségtárában? Rendkívüli szépségű, eredeti ércszobrok, homorú és domború metszésű drágakövek, de ezek közül is kiemelkedett egy két láb magas, vert ezüstből készült óra, amely a görög Ölümposz-hegységet ábrázolja, s melyet II. Ferdinánd császár és király Wallensteinnek ajándékozott. A korabeli szakértők véleménye szerint az ötvösművésznek legalább ötévnyi munkájába tellett, hogy elkészítse.
Gyógyszerészünk arra is hajlandónak mutatkozott, hogy gyűjteményét a múzeumnak kétharmaddal olcsóbban adja el valós értékénél. Sőt, aláírási íveket is szándékozott köröztetni az országban a gyűjtemény megvásárlására szükséges pénz előteremtése végett. Mindez azonban nem járt sikerrel. 1859 október–novemberében őt még Pesten találjuk, a Városház tér 11. alatti ház második emeletén, ahol a pestieknek közszemlére tette régiségeinek legszebb darabjait. A pesti eladás azonban, tudomásunk szerint, sikertelenül zárult. Kényszerből eladogatott értékes darabokat külföldre is.
TARTÓSAN EGERBEN
Valamikor 1861–62-től követhetjük nyomon Plank egri tevékenységét, amely főként országos hírű gyűjteményének időnkénti bemutatásával és eladási kísérleteivel volt kapcsolatos. Az Egri Posta című lap 1862-ben figyelt fel Plank Ferenc antik tárgyaira, amikor azt tulajdonosa kiállította az Egri Líceum nagytermében. Régiségtárában akkor 3000 darab becses műtárgy szerepelt, amelyet (a sikertelen budapesti eladást követően) Plank továbbra is eladni szándékozott. A helyi lap, a gazdag gyűjtemény láttán, fontosnak tartotta megjegyezni: „Jó volna, ha hazánkban maradna.”
Egerben a 19. század második felében két nevezetes gyűjtemény volt: Ipolyi Arnold kanonok és Plank Ferenc műtárgy-gyűjteménye. Gyógyszerészünk, miután állandó jelleggel eladásra kínálta régiségeit, azokból időnként el is adott valamit. Így 1868-ban Ráth György pesti gyűjteményébe került a korábban nála lévő, érdekes, sؙíkhegyi bronztekercs, kalapács, gyűrű és ékszer, akárcsak a Mátra tövében talált rézcsészék, -sarlók és -vésők, meg a verpeléti, ritka nagyságú bronztekercsek.
Szerencsés körülménynek számított, hogy 1868 nyarán Egerben tartotta 13. vándorgyűlését a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Egyesülete. A régészeti szakosztálytagjai nagy élvezettel tekintették meg Ipolyi Arnold saját lakásán lévő ó-, közép- és újkori régiséggyűjteményét, továbbá Plank Ferencnek a Líceumban elhelyezett régészeti tárgyait. E két gyűjtemény megtekintéséről Rómer Flóris írt bővebb jelentést a Munkálatokban. Plank gyűjteményéről az alábbiakat olvassuk: „Azon tárlatban, melyet Plank Ferenc úr – a lyceumi épület egyik termében – rendezett, a régészeti tárgyak között legkivált érdekesnek tűntek föl a bizottságnak azon bronz- és réz-korbeli eszközök, jelesen: sarlók, lándzsák, karperecek, gyöngyök, pikkelyek, csatok stb., melyeket a derék úr az archeológia körül igazán utánzásra méltó ügybuzgalommal gyűjtögetett.”
Rómer Flóris 1868-ban az Archaeológiai Közleményekben is közölt egy december végi, élményszerű beszámolót a Planknál, Ipolyi Arnolddal közösen tett, látogatásáról. Erről írta: „a kirándulásnak egyik célja az is volt, hogy Plank Ferenc úr gyűjteményét, melyről oly sokat hallottam, ki már oly sokszor hítt tárgyai megtekintésére, lássam, tanulmányozhassam.
Nagy úrnak, kinek sok kivetni való pénze van, könnyű rövid idő alatt szép gyűjteményt szerezni, és ha tanácsadói szakférfiak, gyűjteménye érdekes és tanulságos is lesz.”
