Január 17-én Újvidéken, a Szabadság téren tiltakozó rendezvényt tartottak az úgynevezett egyetemistamozgalomhoz kötődő hallgatók, amelyet a szervezők a megmozdulások új szakaszaként hirdettek meg. Az eseményt – hivatalosan – kizárólag az újvidéki felsőoktatási intézmények diákjai szervezték, más egyetemvárosok hallgatói nem vettek részt a szervezésben. A szervezők előzetesen azt ígérték, hogy ezen a rendezvényen bemutatják programjuk alapelveit és további lépéseiket. A hónapokon át beharangozott, „történelmi jelentőségűnek” nevezett megmozdulás végül nem lett tömegrendezvény: a helyszínen jóval kevesebben jelentek meg annál, mint amit előzetesen valószínűsítettek.
A programbemutatás sem hozta azt, amit ígértek. Látványos bejelentések helyett mindössze két programpont hangzott el: a lusztráció és a vagyon eredetének vizsgálatáról szóló törvény elfogadása. Ez aligha tekinthető átfogó politikai ajánlatnak, különösen annak fényében, hogy a szervezők korábban választási szerepvállalásról beszéltek.
Mindez jól illeszkedik abba a folyamatba, amely az elmúlt hetekben a hallgatói megmozdulásokat jellemezte. A kezdeti lendület látványosan alábbhagyott, miközben a közvélemény továbbra sem kapott választ a kérdésre: kik ezek a blokádolók, és mit akarnak valójában? A balliberális médiumok – nem teljesen alaptalanul – változatlanul Szerbia egyetlen reményeként mutatják be őket, míg más médiumok úgy tekintenek rájuk, mint egy kívülről formált politikai kísérlet könnyen mozgósítható szereplőire, afféle ágyútöltelékre egy színes forradalmi forgatókönyvben.
A FELELŐSSÉG MEGÁLLAPÍTÁSÁT CÉLOZTÁK MEG
A mostani helyzet megértéséhez elengedhetetlen felidézni az események kezdetét. 2024. november 1-jén leszakadt az újvidéki vasútállomás előtetője, a tragédia tizenhat ember halálát okozta. A tiltakozások szinte azonnal az előtető leomlása után elkezdődtek. Az első napokban az utcákon csoportok – többnyire a korábbi ellenzéki megmozdulások résztvevői – jelentek meg, amelyek országszerte minden pénteken 11.52-kor megállították a forgalmat. Ezzel párhuzamosan a külföldi tulajdonú balliberális médiumok szinte azonnal össztüzet zúdítottak az államfőre, a tragédiát politikai narratívába illesztve. Ebben az időszakban sokan azt hitték, hogy valódi, jogállami kérdésekről van szó, és hogy a tiltakozások a felelősség megállapítását célozzák.
Az egyetemeken eközben sorra jelentek meg a hallgatói kezdeményezések. Kezdetben a felelősök politikai és büntetőjogi megnevezését követelték, majd a különböző csoportok egyeztetése után négy pontban fogalmazták meg elvárásaikat. Ezek között szerepelt az újvidéki vasútállomás rekonstrukciójára vonatkozó teljes dokumentáció nyilvánosságra hozatala, a tiltakozások során őrizetbe vett személyek elleni eljárások megszüntetése, feljelentések benyújtása a hallgatók és oktatók elleni állítólagos támadások elkövetői ellen, valamint az állami egyetemek költségvetési támogatásának 20 százalékos növelése.
Ezek a követelések rövid időn belül teljesültek. A felsőoktatás finanszírozása jelentősen nőtt, összesen 18 milliárd dinárral, a büntetőeljárásokat felfüggesztették, kegyelmek születtek, a vasútállomás felújítására vonatkozó dokumentáció pedig nyilvánossá vált. Mindez azonban nem vezetett a tiltakozások befejezéséhez. Egyre inkább olyan benyomás alakult ki, hogy az újvidéki tragédia már csak hivatkozási alapként szolgál.
ANARCHISTA ATTITŰD
E ponton már nem elsősorban a követelések tartalma, hanem a megmozdulások mögötti működési logika vált meghatározóvá. A megmozdulások ideológiai karaktere nehezen ragadható meg klasszikus politikai kategóriákkal. Sokkal inkább egy olyan működési logika rajzolódik ki, amely alapvetően bizalmatlan az intézményekkel, a képviselettel és a felelősséggel szemben. Ebben az értelemben a „mozgalom” nem programvezérelt, hanem elutasításvezérelt: világosan megfogalmazza, mit nem akar, ám következetes választ arra, mit akar helyette, mindmáig nem adott. Ez a logika több elemében emlékeztet az anarchizmusra mint politikai attitűdre, anélkül hogy annak klasszikus ideológiai hagyományát tudatosan vállalná.
A „mozgalom” közben látványosan irányt váltott. Kezdetben a szervezők kijelentették, hogy nem akarnak választásokat, sőt ha mégis kiírnák, bojkottálnák azokat. Amikor azonban új kormány alakult, néhány napon belül már rendkívüli parlamenti választásokat követeltek.
NINCS SZILÁRD SZERVEZETI STRUKTÚRA
A szerbiai hallgatói megmozdulások mindvégig világos politikai program és szilárd szervezeti struktúra nélkül működtek. A nyilvános jelenlét elsősorban tömeges akciókban merült ki: az egyetemi karok elfoglalásában, blokádokban, felvonulásokban, gyalogmenetekben és sztrájkokban. Ezeket gyakran kísérték primitív, olykor morbid elemek is, például a közterületen főzött gulyás, amivel Aleksandar Vučić „dinsztelésére” utaltak, vagy az üres koporsók felvonultatása. A „mozgalom” a hallgatói plénumokra hivatkozott, miközben a nyilvánossággal többnyire anonim közlemények révén tartotta a kapcsolatot. Ezt a működési logikát jelzi az is, hogy a blokádolók bejelentették: január 27-én Belgrádban újabb gyűlést tartanak, amelynek központi témája az oktatás lesz. A szervezők szerint a gyűlés a korábbi tiltakozásokhoz kapcsolódó tematikát bővíti.
IDEOLÓGIAI MEGOSZTOTTSÁG
Fontos hangsúlyozni, hogy politikai értelemben a szerbiai hallgatók nem alkotnak egységes csoportot, ezért helytelen az általánosítás. A hallgatók többsége távol tartja magát a napi politikától, míg egy szűkebb, de hangosabb, ideológiailag megosztott politikai közeg aktív szerepvállalásra törekszik. E közegen belül különböző irányzatok vannak jelen, amelyek közül a blokádokat ténylegesen szervező és végrehajtó körök meghatározó súlyt képviselnek, és az ő álláspontjuk jelenik meg a nyilvánosságban a „hallgatók hangjaként”. Az ideológiai megosztottság a január 17-i újvidéki gyűlésen is látványosan megmutatkozott: az eseményt nem támogatták sem az újvidéki műszaki kar hallgatói, sem a belgrádi, niši és Novi Pazar-i egyetemek blokádolói.
Elemzők szerint az „egyetemistamozgalom” két szinten működik. Az alsó szinten a politikailag aktív hallgatók állnak, akiknél, amint azt az újvidéki és belgrádi gyűlések jelképei is mutatták, erősen megjelennek nacionalista irányzatok. Fölöttük azonban egy szervezői-kommunikációs térben mozgó, balliberális tanárokból, aktivistákból, véleményformálókból, médiumokból álló réteg alakítja a nyilvános narratívát, amelynek hangsúlyai nem minden esetben esnek egybe a blokádoló hallgatók többségének nézeteivel.
Nyitókép: Illusztráció (Beta)
