Azt olvastam a vészbukon, hogy a Mad Max cselekménye állítólag 2026-ban játszódik! Tudják, az az a film, amelyről nemrég messéltem. Már semmi sem maradt a világon, csak különféle bandák és magányos motorosok tanyáznak itt meg ott a felperzselt földön. Egész álló nap egyebet sem tesznek, csak le-fel motoroznak és harcolnak egymás ellen néhány liter olajért. Gondolom azért, hogy utána még többet motorozhassanak. Valószínűleg ebben látják az élet értelmét. Más magyarázatot én nem találok erre a furcsa viselkedésre.
– A jelek szerint Venezuelába érkezett a demokrácia-export, Tematild – ada hírül atata. – Az amcsi kommandósok nem sokat teketóriázva, az ágyából szedték ki a Madúró Nikolász nevezetű venezuelai elnököt, összecsomagolták, mint egy batyut, és csitt-csatt Ámerikába szállították, ahol már bíróság elé is állították.
– Konkrétan mi a vétke ennek a Madúrónak, Tegyula? – kérdé az öreglány.
– Hát arról biztos tudna mondani ezt-azt az ország lakossága, Tematild – válaszola a fater –, a jenkik viszont azért orrolnak rá, mert szerintük köze van a drogcsempészethez.
– Az bizony csúnya dolog – konstatálá amama.
– Bár a rossznyelvek szerint mindez csak az olajért történik – fűzé hozzá az öreg.
– Te is így véled? – kíváncsiskoda a muter.
– Nem is tudom – töprenge atata –, van ott még ez meg az, többek közt 161 tonnányi arany is!
– Akkor azért tehették? – faggatóza tovább az öreglány.
– Szerintem ezeknél a lehetőségeknél a valóság sokkal egyszerűbb: megtették, mert megtehették – szögezé le a fater.
– Az amcsik kerek-perec újra életbe léptették a híres Monró-doktrínát – jegyzé meg az éppen betoppanó Zacsek zomzéd.
– Ezt a csudát a zépséges Merilin színésznőről nevezték el? – puhatolóza amama.
– Nem – felele az öreg. – Hanem egy régebben élt Monró elnökről, aki bő kétszáz évvel ezelőtt meghirdette, hogy „Ámerika za ámerikaiaké”.
– Magyarán: e szerint az elv szerint az egész ámerikai kontinens az USA felségterülete – ismerteté a Zacsek. – Másoknak semmi keresnivalójuk nincs arrafelé.
– Ez olyan 19. századi gondolkodás a 21. században – csodálkoza a muter. – Pedig én úgy tudom, hogy a kínaiak és a ruszkik is keresgéltek valamit Venezuela táján.
– Ahogy az egyik ottani atyafi fogalmazott: nyilván nem a tortilla-recept érdekelte őket! – világíta rá atata.
– És mit szól a jenkik akciójához az ENSZ meg a nemzetközi jog? – tudakolóza az öreglány.
– Szóhoz sem jut egyik sem! Az ENSZ befolyása egyre kisebb – magyaráza a fater –, ami pedig a nemzetközi jogot illeti, helyette ebben a modern világban egyre inkább az az elv érvényesül, hogy az erősebb kutya kaparintja meg a nagyobb csontot.
– Én ezt a mondást kissé másképp ismerem – hüledeze amama –, de értem a lényeget.
– Mellesleg a héten bejelentették, hogy a Trampli kiléptette Ámerikát számos nemzetközi szervezetből – tudatá a Zacsek.
– Így már formálisan sem kell majd eleget tenni azok előírásainak – egészíté ki az öreg.
– No de ez az egész kommandósdi azt is jelenti, hogy a Maduró amigó nem jön jövőre a belegrádi EXPÓ-ra?! – hökkene meg a muter. – Ha az emlékezetem nem csal, egy évvel ezelőtt azt nyilatkozta, hogy képviseltetik magukat a rendezvényen.
– Az ország még megteheti, ő személyesen kötve hiszem, hacsak nem kap eltávot a Tramplitól néhány napra – trollkoda atata.
– Az eddig tapasztaltak alapján már most levonhatjuk a következtetést, hogy az idén sem fogunk unatkozni – sóhajta az öreglány.
– Azt azért mindenesetre meg kell hagyni, hogy az amcsik három órás különleges katonai hadművelete igen hatékony volt – állapítá meg a Zacsek. – Van ahol már közel négy éve tart.
– Pedig az is egy villámháborúnak indult – gondola bele a fater –, csak a jelek szerint kissé elhúzódott.
– No de a venezuelai bevetés után mindenki azt találgatja, melyik ország lesz a következő – merenge a Zacsek. – Netán a közeli Kolumbia? Arról volt néhány keresetlen szava a Tramplinak. Mexikónak pedig azt tanácsolta a sárga siskás, hogy szedje össze magát, Kuba viszont szerinte magától is összeomlik hamarosan.
– Mindez azt jelenti, hogy Ámerika újra nagy lesz? – érdeklőde amama.
– Ahogy vesszük – spekulála az öreg. – Én inkább úgy látom, hogy zép lassan eltörlődik minden, ami Ámerikát eddig naggyá tette.
– A jenki főseriff Grönlandot is megszerezné zépen vagy csúnyán, de mindenáron – újságolá a Zacsek.
– Gondolom, nem a sok hó meg az olvadó gleccser foglalkoztatja annyira, hanem az, ami alatta található – találgata a muter.
– Dehogy! – csóválá a fejét atata. – Stratégiailag fontos neki a sziget.
– No de ha már az övéké, és úgyis ott vannak, akkor akár már eme ügyben is szétnézhetnek – csipkelőde a Zacsek.
– A Vučko meg kijelentette, hogy ha Ámerika elfoglalja Grönlandot, Zerbia a nemzetközi jog oldalán marad, és nem fog részt venni semmiféle háborús összetűzésben – közlé az öreglány.
– Nem tudtam, hogy bárki is elvárna tőlünk valami ilyesmit! – szeppene meg a fater.
– Sose tudni, zomzéd – álmélkoda a Zacsek. – No de így most legalább megnyugodhatunk.
– Azt nagyon jó lenne – bólogata amama –, de ilyen hidegben, ezeken a csúszós utakon hogyan lehet?! Fogalmam sincs, mi a csudát gondol ez az időjárás!
– No de most mi a baj?! – értetlenkede az öreg. – Eddig az volt a gond, hogy nincs igazi tél. Meg hó még mutatóban sem esik. Most meg az a baj, hogy hideg van, meg minden havas?! Hát sose jó?!
– A lényeg az, hogy mindig legyen valami, ami miatt lehet panaszkodni – kuncoga a Zacsek.
– Ilyen a mentalitásunk – vallá be a muter. – Ez ellen semmit sem lehet tenni.
– Attól tartok én is – élcelőde atata. – Ebből vonjuk le az afféle következtetéseket, hogy minden ellenünk fordult. Még a hó is! Képzeljük, januárban esni merészel! Száz zerencse, hogy nálunk az illetékes zolgálatok felkészültek a télre.
– Csak ennyi hóval nem biztos, hogy számoltak – incselkede a Zacsek.
– No de legalább a Pisti meg a Peti élvezik! – mosolyoda el az öreglány.
– Tegnap egy igluszerű bunkerféleséget építettek a srácok – mondá a fater.
– Ahonnan később hólabdákkal jól megdobáltak – számola be a Zacsek.
– A Vučko azt mondta, felénk gyorsabban takarítják el a havat, mint New Yorkban, Washingtonban meg Berlinben – tájékoztata amama.
– Képzelem, mi lenne, ha lassabban tennék – vakará a fejét az öreg –, mert a havazás így is elég sok fennakadást okozott az ország számos részén.
– A mi kis utcánkra ez a kijelentés aligha vonatkozik – dünnyöge a Zacsek.
– Pedig erre felénk is igen sok a hóhányó! – ada hangot véleményének a muter.
– Lehet, hogy bolygónkhoz hasonlóan ők is eltévedtek – nyugtázá atata, és az elhangzottak kapcsán a következő viccet messélé el.
Egy férfi kúszik a sivatagban. A vize már két napja elfogyott, erejének végén tart. Egyszer csak felpillant, és meglát egy eszkimót a szánján, szánhúzó kutyák társaságában. Mivel azt hiszi, hogy hallucinál, összeesik és elájul.
Arra tér magához, hogy a kutyák nyalogatják az arcát.
– Hála istennek, mégsem képzelődtem! – lélegez fel. – Eltévedtem és már az utolsókat rúgom. Kérem, segítsen!
– Hah! – kiált az eszkimó. – Még hogy maga tévedt el!
Pistike, hólabdákkal dobálózó kiskommandós
