Beköszöntött az új év, a zemberek ilyenkor mindig feltöltődnek új reményekkel, no meg némi szármával és fincsi rétessel, aztán meg mindenféle csuda fogadalmakat tesznek maguknak arról, hogy az új esztendőben minden másképp lesz: többet tornáznak majd, kocsonya és malacpecsenye helyett ezentúl inkább müzlit meg avokádót esznek, rendszeresen eljárnak futni, nem csak hébe-hóba szaladnak a busz után, aztán többet fognak olvasni és kevesebbet bámulják a sok haszontalanságot a zokostelón és a tévében, tudatosan odafigyelnek a stressz elkerülésére, mintha az a fránya nyavaja nem ólálkodna mindenhol, várva a lehetőséget arra, hogy lecsapjon ránk! A nagy tervek azonban csitt-csatt szétszélednek, mert a legtöbben már egy hét után feladják őket!
– Képzeld, Tematild, alig fordultunk párat jobbra-balra, és már megint január van! – csóválá a fejét atata.
– Lehet azért, Tegyula, mert a január a leghosszabb hónap – jegyzé meg az öreglány. – Legalábbis ezt mondják. Sose, hogy véget érjen!
– Igazából nem hosszabb sok másiknál – pontosítá a fater –, csak sokaknak olyannak tűnik, mert decemberben kiköltekeznek, és aztán egy ideig kénytelenek szűkölködni.
– Felénk ezt úgy mondják, hogy máma hopp, holnap meg kopp! – bölcselkede amama.
– Bár, ha belegondolok nem mindenki panaszkodik rá – vakará a fejét az öreg. – Az egyik ismerősöm kifejezetten szereti ezt az időszakot.
– Mi neki oly megnyerő ebben az ünnepek utáni letargiában? – álmélkoda a muter.
– Hát éppen ez a fásultság – magyarázá atata. – A felesége pszichológus, és ilyenkor tömegesen felkeresik ünnepek utáni depresszióval, meg azért, mert el vannak csüggedve, hogy néhány nap alatt feladták az újévi fogadalmukat.
– Nahát! – illetőde meg az öreglány. – Nyilván amatőrök, mint tudjuk, ők szoktak újévi fogadalmat tenni.
– Bizony – kuncoga a fater. – A profiknak megvan még a tavalyi.
– És mi örömét leli az ismerősöd mások nyűgösségében? – kérdé amama.
– Hát ezen zerencsétlenektől származó bevételből megy ő hónap végén a hegyekbe sízni – világíta rá a lényegre az öreg.
– Zegény feleségének mennyi panaszt kell végighallgatnia némi havas élményért – sajnálkoda a muter.
Amiről atatának az alábbi vicc jutott az eszébe.
Két barát beszélget.
– Milyen volt a telelés?
– Remek!
– És a kedves nejed hogyan síelt?
– Mint a villám: hol az egyik fának, hol a másiknak csapódott!
– Ha már itt tartunk, úgy tűnik, a tél végre felfogta, hogy ez az ő időszaka – közlé az öreglány.
– Ez még állítólag semmi – legyinte a fater. – Mínusz húsz fokot is emlegetnek!
– Hallod, elviseltem volna a telet ilyen borzasztó mínuszok nélkül is – zsörtölőde amama.
Aminek kapcsán az öreg elmessélt egy újabb viccet.
Két jóbarát telefonon tárgyal.
Az egyik a napfényes Floridáról, a másik meg az orosz tajgáról jelentkezik.
– Hallod, nálatok tényleg –60 Celsius-fok van?! – kérdi az amerikai.
– Á dehogy! – válaszolja az orosz. – Kábé –20 fok lehet. Legfeljebb –25.
– Hát akkor nem értem. Most nézem a tévében a híreket. Az autók lefagyva, méteres jégcsapok, kihalt utcák, és azt mondják, hogy –60 Celsius-fok van a távoli Oroszországban.
– Ja! Odakint annyi lehet!
– Ha már a hidegnél tartunk, nekem tetszik a leköszönő New York-i polgármester ötlete – ismerteté az éppen betoppanó Zacsek zomzéd.
– Mert ő mivel rukkolt elő? – faggatóza a muter.
– Azt javasolta a városlakóknak – számola be a Zacsek –, hogy a heves hóvihar alatt, ami elérte a metropolist, maradjanak odahaza, megjegyezve, hogy „ez kiváló alkalom a gyereknemzésre”.
– Majd megsúgom a kedves zomzédasszonynak, hogy mijen hírek ragadnak meg mostanság – csipkelőde atata.
– Most inkább ne, mert egy kicsit pipa rám – óvatoskoda a Zacsek.
– Mi a legújabb bűne, zomzéd? – érdeklőde az öreglány.
– Megkértem, hogy kicsit nyomkodja át a halántékom – tudatá a Zacsek. – Meg is tette. Közben megkérdezte: Amikor még nem voltam a feleséged, ki masszírozta meg a halántékodat?
– És ugyan mit feleltél neki? – kíváncsiskoda a fater.
– Azt, hogy akkoriban még nem fájt a fejem! – őszintéskede a Zacsek.
– Rossz válasz, zomzéd – világosítá föl amama. – Nagyon rossz válasz.
– Már én is tudom – sóhajta a Zacsek.
Az esetről a zomzédnak az alábbi vicc jutott az eszébe.
– Uram, megtaláltuk a feleségét.
– És mit mondott?
– Semmit!
– Akkor az nem az én feleségem.
– Visszatérve a ruszkikhoz – válta témát az öreg –, Oroszhonban megjelent a 2026-os Putykó-naptár!
– És állítólag irtó népszerű – fűzé hozzá a muter –, Moszkvában mostanság ez a fő attrakció!
– Bemutatja a ruszki vezér sokoldalúságát – taglalá atata –, az egyik képen dzsúdózik, a másikon zongorázik, a harmadikon házi kedvencek rajongója, a negyediken hívő, az ötödiken történész. És így tovább.
– Valaki azonban azért nem veszi meg, mert egy naptár előbb vagy utóbb lejár – így az öreglány.
– Ebben van logika! – töprenge a fater. – Mindenesetre inspiratív idézeteket is tartalmaz: „Receptem az energikusságra: aludj keveset, dolgozz sokat és ne nyavalyogj!”
– A fenti bölcselet azonban nem vonatkoztatható mindenkire – merenge a Zacsek. – Az egyik barátom szerint nincs nagyobb zerencsétlenség, mint amikor a hüjeség párosul a szorgalommal!
– Az ámerikai főseriff meg anno azt ígérte – emlékeztete amama –, hogy 24 óra alatt megoldja a zorosz–ukrán csihi-puhit, erreföl közel egy év sem volt neki elegendő rá.
– Pedig, ha valamire nem, akkor a Trampli munkabírására nem lehet panasz – állapítá meg az öreg –, hiszen ha valaki igen, akkor ő 2025-ben minden lében kanál volt: békített, lecsapott, keménykedett, megvámolt, kiosztott.
– Attól tartok, hogy mindaz, ami 2025-ben lejátszódott világviszonylatban, nem más, mint egy abszurd dráma zörnyű fejezete – nyugtázá a Zacsek.
– Még ijesztőbb, ha zappanoperáról van szó – figyelmezteté a muter –, és az idén is folytatódik.
– Ha már a hosszú sorozatoknál tartunk – mondá atata –, azt olvastam, hogy a Vučko 2025 folyamán 411-er szólt nyilvánosan a néphez!
– Nyilván sok volt a mondanivalója – találgatá az öreglány. – Gondoljatok csak vissza, miféle válsághejzetek alakultak ki a tavalyi év során.
– Az a fontos, hogy a Zerbiai Kőolajipari Vállalat körüli hercehurca rendeződni látszik – lélegeze föl a Zacsek.
– A nagyvilági történések ismeretében a 2025-ös évet a következő poénban foglaltam össze – tájékoztatá a fater. – A jó hír, hogy elindultunk! A rossz pedig az, hogy téves irányba!
– Hallod, Tegyula – incselkede amama –, ha te ilyen zellemeseket tudsz kitalálni, lehetnél influenszer.
– Még csak épp az hiányzana, Tematild! – tiltakoza az öreg. – Így is van belőlük annyi, mint a nyű! Már nemcsak az influenza-járvány, hanem az influenszer-járvány is tombol!
– Mindenki mondja a magáét és bizonygatja a saját igazát. És ez csak fokozódni fog – ada hangot véleményének a Zacsek. – Tavaly ugyan csodák csodájára elmaradt a politikai megmérettetés, de a jelek szerint az idén szinte biztosan választani fogunk.
– Jaj, akkor az idei év arról szól majd, hogy mindenki mond a másikról sok-sok csúnyát, s közben meg fényezi magát ezerrel – hüledeze a muter.
– Képzelem, ennek micsoda hatása lesz a légkörre – gondola bele atata. – Tudjátok, ugye, milyen a szaga az öndicséretnek.
Pistike, járványokat kerülő, alföldi síző
