Elkezdődött. Mármint a hangolódás az év végi ünnepekre. A városközpontban a fákon esténként égők világítanak, jelezve, hogy hamarosan, ha akarsz, ha nem, örvendezned kell. Lassan minden boltban elkezdenek valami akciót hirdetni, mert ennek az időszaknak, ugye, az elengedhetetlen velejárója a leárazások sokasága és a vásárlási láz. Nem sokára itt a fekete péntek, aztán jön a karácsony és az újév, meg persze érkezik a Mikulás, a Télapó, a Jézuska, az Angyalka… Már kihez ki jár. Az, ami közös bennük, hogy mindegyiküknek valahol be kell vásárolnia, úgyhogy ebben az időszakban mindenki egy kicsit (vagy kicsit jobban) oniomániás lesz. Erre a fura szóra a zinterneten bukkantam, és hiszik vagy sem, egy komoj rendellenességet, ha úgy teccik: betegséget takar, mégpedig vásárlásfüggőséget! Az oniománia tehát olyan viselkedési függőség, amely kényszeres vásárlással jár. És mint minden függőség, ez is irtó veszélyes! Úgy képzelem, hogy annak, aki ebben a kórban szenved, fojamatosan muszáj vennie valamit, mert ellenkező esetben belegebed, ki tudja, súlyosabb esetben, lehet, hogy reszketni kezd, izzad, rosszullét kerülgeti, és totál kikészül.
Bizony nem gyerekjáték az oniománia. Másrészt meg olyan viccesen hangzik! Főleg az eleje, ez az onio. Mint valami japán cukiság. Már megfordult a fejemben, hogy az egyik szünetben a bés Klárikának majd felemelem az egyik copfját, és a fülébe súgom: Te kis oniomániás! Biztos majd azt gondolja, hogy valami kedveset mondtam neki, és majd irulva-pirulva mosolyog rám, nem is sejtve, hogy igazából a következőt mondtam neki: Látom rajtad, kisanyám, hogy fojton égeti a zsebed a zsebpénz, ezért igyekszel csitt-csatt megzabadulni tőle! No de ojanokat is tudok, akik uopste nem akarnának megzabadulni tőle, ám kénytelenek, merthogy az utóbbi időben ojan drága lett minden. Ha jól emlékszem, volt is itt nemrég valamiféle kezdeményezés ennek megváltoztatására, a zokosok mondták a tévében, hogy ezentúl olcsóbb lesz a kaja-pia-olimpia, hipp-hipp hurrá, állítólag történt is valami, de felénk minden csoda három napig tart, és már régóta nem hallottam felőle semmit sem. Biztos a zilletékesek is tisztában vannak azzal, hogy errefelé sok az oniomániás, akik drágán is megveszik a kinézett cuccot.
No de azt képzeljék, én mindezt elmondtam csëtön a Zacsekpetinek, aki a zőseivel kiruccant túrázni valamelyik hegyre. Ez tök normális, ugye, kicsit fléxöltem a cimbinek, hogy mijen menő hapsi vagyok, hogy ojan szavakat tudok, mint az oniománia (a fléxölés egyébként egy új divatos kifejezés a hetvenkedésre, kérkedésre, felvágásra), a zősök meg lehallgattak. Szó szerint. Erre varrjanak gombot! Cserébe én is kihallgattam őket.
– Hallod, Tegyula, miket beszél ez a gyerek?! – csodálkoza a muter. – Ezt tényleg így mondják, vagy csak kitalálta? Amilyen élénk a fantáziája, simán kinézem belőle, hogy maga eszelte ki.
– Kit érdekel, Tematild – közlé atata. – Nekem tetszik így. Ha téged nagyon érdekel, keresd meg a guglival. Én inkább arra lennék kíváncsi, vannak-e a Pisti előtt bizonyos minták a kényszervásárlással kapcsolatban.
– Ha netán rám célozgatnál, Tegyula – jegyzé meg az öreglány –, ne feledd, hogyan jössz ki időről időre valamelyik könyvesboltból, vagy hány könyvet szoktál hazacipelni Magyarországról, arról nem is beszélve, hogy a napokban is egy nagy pakkot hozott a gyorsposta.
– A könyvvásárlás nemes cselekedet, Tematild! – szögezé le a fater.
– Amíg meg nem telik a lakás könyvekkel, és amíg van ideje a zembernek olvasásra – mondá amama. – Esetedben mindkét téren rezeg a léc. Különösen a második eset a necces: már nincs időd olvasni! És azért nincs, mert neked is megvan a magad mániája, és az nem más, mint a munkamánia!
– Neked sose jó! – értetlenkede az öreg. – Ha nem dolgozik az ember, az a baj, ha meg sokat dolgozik, akkor az a baj!
– Az angoloknak van jó szavuk a magadfajtákra: workaholic – folytatá az eszmefuttatást a muter. – Összekombinálták a munka és az alkoholista szavakat. Az ijen személy túlzott munkavégzési hajlammal rendelkezik. A munkáján kívül mindent elhanyagol, akkor is dolgozik, ha nem szükséges. Igazából a munkától részegedik meg. Te pont ilyen vagy. Non-stop be vagy állva a tengernyi tennivalótól! Amint egy kicsit kijózanodnál, újrakezded… a melót! Mert te csak akkor érzed jól magad, ha dolgozol. Ez is egy veszélyes kór!
– Tudod, hogy ez egyáltalán nem így van – tiltakoza atata. – Rám van kényszerítve a sok-sok teendő. Én menekülnék előle, de mindig rám pakolnak újabb meg újabb feladatokat.
– Ez csak részben igaz – árnyalá a hejzetet az öreglány. – Egy részét nyilván rád tukmálják, de a másik részét egyedül akasztod saját nyakadba. Különben meg a modern munkahejeken már figyelembe veszik a dolgozó igényeit is, úgyhogy csak szólnod kéne, ha valami nem kedvedre való.
– Lárifári az egész! – legyinte a fater. – A munkaadók és a főnökök csak mondják, hogy káo nekik mijen fontos a munkavállalók testi-lelki állapota, de ez csak üres duma, sálálá, jól hangzik a tévében meg a TikTok-videóban, meg zépen fest a zújságban. Az igazság az, hogy uopste nem érdekli őket a melós közérzete, csak az, hogyan és mennyit gürizik. Ez az igazság, minden más csak üres trálálá!
– Annyi biztos, hogy neked is csatlakoznod kellene hozzám – állapítá meg amama.
– Ugyan miben?! – érdeklőde gyanakodva az öreg.
– A pszichológusom azt javasolta – magyaráza a muter –, hogy a lelki kiegyensúlyozottságom visszanyerése érdekében, töltsek el legalább egy hónapot valami egzotikus tengerparton, ahol most nyár van, távol ettől az energiaválságos közegtől, ahol akár még fűtési gondok is jelentkezhetnek. Vagy ha nincs rávalóm, akkor utazzak el valamelyik európai városba, ilyentájt azokban lassan már kezdetét veszik a gyönyörű téli vásárok. Nos, hová viszel el engem?
– Szerintem egy másik pszichológushoz – válaszola megfontoltan atata.
– Hogy te milyen izé vagy! – méltatlankoda az öreglány.
– És ez még nem minden. Majd lefizetem, hogy mondja azt, hogy attól leszel majd jobban, ha mindennap néhány órát takarítással töltesz – trollkoda a fater.
– Pedig még az új fënszi bőröndömet is megvettem már – sajnálkoza amama.
– Biztos csak rád tört a vásárlási kényszer! – csipkelőde az öreg. – Az onimánia!
– Szerinted a lakás suvickolásától majd helyrebillen a lelki egyensúlyom?! – borzonga a muter.
– Van benne logika – érvele atata. – Ha a külső káosz rátelepszik a belsőre, ott is zűrzavart idéz elő. Ezért kell megteremteni a külső rendet, hátha ennek következtében belülről is minden a helyére kerül.
– Szerintem meg egy hónapos bécsi vagy párizsi kiruccanás is megtenné – zsörtölőde az öreglány. – Attól helyre állna bennem a rend.
– Felesleges már ojan nagy utakat tenni a rend kedvéért nyugat irányába – jelenté ki jelentőségteljesen a fater –, azt mondta a héten a Macut Gyuri, hogy Zerbia nagyon közel áll a zuniós tagsághoz.
– Ki is az az ipse? – kérdé amama.
– Hát a kormányosunk! – felele az öreg.
– Ja tényleg! – bólinta a muter. – Hát ez remek hír! Még csak azt kellene megállapítani, hogy ebben az esetben mit is jelent egészen pontosan a közel megfogalmazás.
Pistike, fléxölő munkamániás
