A zősök megegyeztek abban, hogy most már nem ártana elkezdeni fűteni rendesen, eddig tartott a spórolás, nem lehet tovább smuciskodni a melegítéssel, mert hiába süt zépen napközben a nap, már gyenge az ereje, reggelente foga is van, estefelé pedig, amikor lemegy, bizony didergünk. Szóval, nincs pardon, el kell kezdeni fűteni komojan. Különben is a héten megnyugtattak bennünket a zilletékesek, hogy felesleges aggódni, stabil az üzemanyag-ellátás, meg lesz elegendő gáz és áram. Atata ilyen kijelentések hallatán kezd el csak igazán parázni, de most úgy döntött, hinni fog a zokosoknak. Mást nem is nagyon tehet, nem ülhetünk egész télen pokrócokba bugyolálva.
– Észrevetted, Tegyula – morfondíroza az öreglány –, a héten teli vagyunk bombahírekkel!
– Ahogy mondod, Tematild – bólogata a fater. – Azt mondják a pecások, hogy nincs lazítóbb kikapcsolódás a horgászásánál: a zajos hétköznapoktól távol, valahol a természet lágy ölén, nem zsörtölődik folyton valamiért az asszony, nem hangoskodnak a gyerekek, nyugodtan lehet itókázni, saját gondolataidba merülni, s önfeledten gyönyörködni a vízben. No de ám, nem mindig ilyen idilli a pecázás sem! Egy belegrádi atyafinak a minap harcsa, csuka, ponty, keszeg vagy kárász helyett egy kézigránát akadt a horgára!
– Nem mondod! – hüledeze amama.
– Pedig ez pontosan így történt – bizonygatá az öreg. – Képzeld: megkérdezik tőle a haverok, milyen volt a mai fogás, mire ő: bombasztikus!
– És ezúttal még csak nem is túloz – élcelőde a muter. – Ám nem éppen erre a gondoltam, amikor bombahíreket említettem, hanem elsősorban arra, hogy a hétvégén bombariadó miatt néhány napig megest szünetelt a vasúti közlekedés, ugyanúgy, mint márciusban és júniusban.
– Képzeld, mekkora kiesés ez a vasúti társaságnak – spekulála atata. – Főleg, ha figyelembe vesszük, hogy mindhárom alkalommal tömegrendezvények előtt álltak le a vonatok, és várhatólag az adott időszakban sok utas lett volna a járatokon.
– Ki téríti meg a vasútnak ezt a kárt az elmaradt bevétel címén? – töprenge az öreglány.
– Jó kérdés – vakará a fejét a fater. – Annak kéne, aki a galibát okozta, de én még sehol sem találkoztam olyan információval, hogy elkapták volna a bombariadó előidézőjét.
– No de a másik bombahír – tájékoztata amama. – A Trampli főseriff egy tévészereplésben elkérkedett azzal, hogy Ámerikának annyi atomfegyvere van, hogy képes „150-szer elpusztítani a világot”!
– Borzasztó! – dünnyöge az öreg. – Nemcsak a pusztítás lehetősége, hanem a pazarlás ténye is.
– Nem biztos, hogy tudom követni az észjárásod, Tegyula – jegyzé meg a muter.
– Gondolj bele logikusan, Tematild – magyaráza atata. – Ha egyszer elpusztította a világot, akkor a 149 világpusztításhoz meglévő atomfegyver felhasználatlan marad! Tök fölöslegesen költötték el rá a tengernyi zsozsót. Azt a pénzt fordíthatták volna élelmezésre, oktatásra, környezetvédelemre, egészségügyre, netán kultúrára! Akkor talán egy kissé jobb hely lenne a világ, legalább annyira, hogy ne kelljen elpusztítani: egyszer sem, főleg nem 150-szer!
– Úgy tűnik, gazdagéknál és hatalmaséknál csak a folytonos erőfitogtatás számít – summáza az öreglány.
– Hallom ám, miről megy a terefere – mondá az éppen betoppanó Zacsek zomzéd, és derülésünkre nyomban elmesséle egy idevágó viccet.
Három bolondot közös szobába zárnak, mert mindegyik azt hiszi magáról, hogy ő valami bomba. Egy ideig egyszerre kiabálják, hogy Bumm, mi vagyunk a bombák!, egy idő után azonban hirtelen megváltozik a viselkedésük.
Az első már azt ordítja: – Bumm, én vagyok az atombomba!
A második a következőt: – Bumm, én vagyok a hidrogénbomba!
A harmadik pedig elhallgat és csendben üldögél egymagában.
Fél év telik el így, amikor az orvosok úgy döntenek, hogy gyógyultként kiengedik az utóbbit.
Az illető, miután elhagyta a kórházat, alig megy el néhány utcányit, amikor felkiált: Bumm, én vagyok az időzített bomba!
– Kábé ijen a társadalmi hejzet is – gondola bele a fater. – Többé-kevésbé az egész világon!
– No de a szülővárosa lakosai jól befűtöttek a Tramplinak – kuncoga amama. – Egy ugandai-indiai származású, muzulmán vallású ex-rappert, a Zohrant választották a Nagy Almának becézett New York új polgármesterévé.
– Sehogyan sem tetszhet ez a választás a jenki halljakendnek – csóválá a fejét a Zacsek –, hiszen „kommunista őrültnek” nevezte korábban a politikust.
– Aki bejelentése szerint a Trampli fajtája ellen szándékozik fellépni – referála az öreg –, olyan eretnek ötletei vannak, hogy pluszadóval sújtaná mindazokat, akiknek évi egymillió dollár feletti a bevételük, meg ingyenessé tenné a felszíni tömegközlekedést a metropoliszban!
– Csak a sárga siskás nehogy rászabadítsa a bevándorlási hivatalt – csipkelőde a muter.
– A héten lezajlott választások során három államban is a demokrata jelöltek nyertek – ismerteté a Zacsek –, úgy tűnik, egyes ámerikaik beelégedtek a Trampliból és a hozzá hasonlókból.
– Kétlem, hogy ez különösebben izgatná az amcsi főseriffet – kommentálá atata. – Attól ő még minden lében kanál otthon és külföldön egyaránt.
– Ahogy mondod – helyesele az öreglány. – Nálunk is közvetve érintett az aktuális parlamenti vitában. A zellenzékiek szerint ugyanis a hatalmiak csak azért erőltetik a lex specialis elfogadását a vezérkar épülete kapcsán, hogy az exkluzív belegrádi területet, amelyen a romos épület áll, odaajándékozzák a Trampli vejének.
– A sors fintora, hogy az épület épp a NATO-bombázásokban rongálódott meg – heccelőde a Zacsek –, és most ingyen odaajándékoznák az ámerikaiaknak, akik a bombázásokat vezették.
– Az ötlet a műemlékvédelmiseknek sem tetszik – fűzé hozzá a fater. – A szervezett bűnözéssel foglalkozó ügyészség pedig eljárást folytat az ügyben, hogy hogyan kerülhetett le a védettség az épületről.
– Mennyi izgi eset pár nap leforgása alatt! – zsonga be amama. – És ez még nem minden! Mert még két mesterlövész jelenléte is borzolta a kedélyeket.
– A Vučko egy tévészereplésben kifejtette – részleteze a Zacsek –, hogy a biztonsági zolgálatoknak értesüléseik vannak két sznajperista érkezéséről a fővárosba, ám napok óta nem tudják őket elcsípni.
– Számomra nem egészen világos – elmélkede az öreg –, hogy ha már ilyen veszélyes embereket keresnek, akkor miért mondják ezt be a tévében?! Így azok is értesülnek arról, hogy tudnak róluk.
– Most, hogy mondod – pattana fel a Zacsek –, nyilván már engem is keresnek otthon, mert csak kivittem a szemetet, és szó nélkül leléptem. Megyek mielőtt még rám küldik a kommandót!
– Olvastam a zújságban – válta témát a muter –, hogy mostanság ünnepelte hetvenedik szülinapját a Fítyó!
– A nagybátyámnak volt ilyen autója – mosolyoda el atata. – Emlékszem, gyerekként mindig izgatottan bújtam be a hátsó ülésre. Szerettem azt a kicsi kocsit!
– Ezzel az autóval kapcsolatban számodra csak a nosztalgia maradt – piszkálóda az öreglány –, mert amekkorára nőttél, már nehezen tudnád beleszuszakolni magad. Legfeljebb, ha kivennéd belőle az üléseket.
– Pedig elvihettelek volna egy cuki Fítyóval étterembe – ötletele a fater. – No de itthon is elkölthetjük azt a vacsorát gyertyafénynél!
– Ó, milyen romantikus lettél hirtelen – hatóda meg amama. – Vajon mi ihletett meg?
– A villanyzámla – felele higgadtan az öreg.
Pistike, bombabiztos vonatokon ábrándozó pecás
