A héten beköszöntött a sokat emlegetett vénasszonyok nyara, ám nincs benne sok köszönet. Az ember azt sem tudja, hogyan öltözzön, reggel hideg van, dél körül már kóvályogni a hőségtől, estére pedig újra lehűl a levegő. Mintha az idő sem tudná, mit akar! Már kezdem kapiskálni, miért hívják ezt az időszakot vénasszonyok nyarának. Bár a muter figyelmeztetett, hogy ne alkalmazzam ezt a kifejezést, mert szerinte nem zép, használjam inkább a fogalom internacionális megnevezését, és beszéljek indián nyárról. Bevallom, dunsztom sincs, mitől nemzetközibb ez a kifejezés, tudtommal indiánból már a szülőhazájukban, Ámerikában is kevés maradt, máshol meg uopste nincs belőlük, vénasszonyból pedig azért mindenhol akad egypár.
No de ráhagytam. Olvastam a vészbukon, hogy irtó nehéz nőnek lenni: mindig akarsz valamit venni, valakit agyonütni, fogyni, édeset enni… És lehetőleg mindent egyszerre.
Visszatérve az indiánokhoz, nemrég messélt a Zacsekpeti egy érdekes viccet.
Az indián család ül a tűz körül. Vacsoráznak. A kicsi egyszer csak piszkálni kezdi a tüzet. Rászól az apa:
– Kisfiam! Szépen megmondtam, hogy evés közben ne babráld a telefont!
No de vadnyugati történetek helyett a zősöket mostanság inkább a vadkeleti események foglalkoztatják.
– A hallottak alapján úgy tűnik nekem, Tematild – töprenge atata –, hogy a Trampli és a Putykó nagy csinnadrattával bejelentett budapesti találkája nincs még kőbe vésve, sőt, jelenleg úgy fest, egyelőre nem is lesz semmi az amcsi főseriff és a ruszki nagyvezér légyottjából.
– Ebben a pillanatban még ez az ábra, Tegyula, holnaputánig meg ki tudja, mi lesz – fejtegeté az öreglány. – Amilyen ütemben zajlanak az események mostanság, semmiben sem lehet hinni: ami most tuti, egy-két órán belül már nem biztos, hogy az lesz, mert a történések fölülírják.
– Nem könnyű manapság firkásznak lenni – gondola bele a fater –, pláne a nyomtatott sajtóban: egy hír szavatossági ideje pikkpakk lejár.
– Iszonyatosan felgyorsult a világ – sóhajta amama.
– Emellett megtelt ötletgazdag emberekkel, akik kicsi-kicsi és újabb fixa-ideával rukkolnak elő – fűzé hozzá az öreg.
– Talán jobb nem is tudni egyik-másik önjelölt bölcs víziójáról – állapítá meg a muter. – Foglalkozzunk inkább azzal, ami a hétköznapokban érint bennünket. Vasárnap hajnalban hátratekerik az óramutatókat. Kezdődik a téli az időszámítás. Esténként előbb lesz majd sötét.
– Ahogy elnézem az eseményeket, Tematild, úgy tűnik, egyre nagyobb a sötétség körülöttünk – konstatálá atata.
– Kérlek, Tegyula, ne kezdj bele ismét sötét látomásaid ecsetelésébe – esedeze az öreglány.
– Attól még, hogy én elhallgatom őket, sajnos megtörténnek – nyugtázá a fater.
– A fityfenét! – kapá fel a vizet amama. – Potenciális gázhiányról sem beszélt senki, amíg te a múlt héten nem kezdtél el pöntyögni a témáról! Lám, mára már aktuálissá vált!
– No de tán csak nem azt akarod mondani, hogy azért, mert én pedzegettem a kérdést?! – hökkene meg az öreg. – Szerintem inkább az a baj, hogy nekem jutott előbb eszembe.
– Ne is beszéljünk róla, mert nyomban elkezdek dideregni – terelé más irányba a tereferét a muter. – Nagy kár, hogy a víz-, a gáz- és a villanyóra hátratekerése elmarad.
– A lehetetlen felett való kesergés helyett meg kell próbálni minél többet kihozni a megadatott lehetőségből, Tematild – tanácsolá atata. – Például a plusz órát a felgyülemlett feladatok elvégzésére fordítani.
– Értem én ám a célzást, Tegyula – évőde az öreglány –, de te azt vajon tudod-e, hogy az embereknek, akik késnek, mindig vidámabb az arckifejezésük, mint azoknak, akik várakoznak?!
– Ha már az órákról van szó – mondá az éppen betoppanó Zacsek –, zomzéd, tudod-e hogyan vesztette el Micimackó hazafelé menet az óráját?
– Hogyne tudnám, zomzéd – válaszola a fater. – Az óra megállt, Micimackó viszont továbbment.
A két atyafi nagy hahotában töre ki, mire amama megcsóválá a fejét, és csak annyit dünnyöge:
– Ti néha lükébbek vagytok, mint a Pisti meg a Peti!
– Hát azt mondják a lelki egészséghez konyító okosok, zomzédasszony – magyarázá a Zacsek –, hogy meg kell őrizni magunkban a gyermeki ént: mi ezt szó szerint értjük!
– Szerintem ez az egyetlen módja normálisnak maradni ebben az egyre őrültebb világban – bölcselkede az öreg.
– Bizony őrült világ – zsörtölőde a muter –, olyannyira, hogy már azt sem tudjuk, mi az igazság: kinek ez, kinek meg az, minimális egyetértésünk sincs róla.
Amiről a Zacseknak az alábbi vicc jutott az eszébe.
A föld gömb alakját akarja érzékeltetni a tanár a diákokkal.
– Móricka! Ha én itt a tanterem közepén elkezdek ásni, és ások, ások, hova jutok?
– A diliházba!
– No de azt hallottátok – válta témát atata –, hogy az Európai Parlament a héten igen kritikus hangvételű határozatot fogadott el Zerbiával szemben?! A rezolúció olyan csúnya dolgokra mutat rá, mint a hatalmi elnyomás, a tüntetőkkel szembeni agresszív fellépés, a sajtózabadság hiánya…
– A Vučko ironikusan kommentálta a hírt – tudatá az öreglány –, mondván: „most már teljesen egyértelművé vált, honnan származik a zínes forradalom ötlete”.
– Cifrábbakat is mondott a napokban a zállamfő – ismerteté a Zacsek. – Kijelentette: a hívő emberek november elsején, a noviszádi vasútállomáson történt tragédia évfordulóján gyertyát gyújtanak majd a templomban, a felelőtlenek, mindenekelőtt a blokáderek pedig pogány, mi több, sátánista szertartásokat gyakorolnak.
– Kiemelte, hogy a 16 perces néma csenddel való emlékezés az áldozatokra nem szerepel az itt bevett szokások közt – tájékoztata a fater –, azt is biztos a zínes forradalom érdekében találták ki.
– Nem tudom, mi a helyzet a gyaloglással – spekulála amama. – Azt hallottam, hogy sok egyetemista a jövő hétvégi megemlékezésre kenyérgőzzel megy Noviszádra.
– Az lehet figyelemfelkeltő gesztus, ugyanakkor gyakorlatias megoldás is – értékelé a Zacsek.
– Az a tuti! Nyilván nemigen bíznak a honi tömegközlekedésben – csipkelőde az öreg.
– Ha már a fura szertartásoknál tartunk, kétségkívül léteznek valóban bizarrok is. Képzeljétek, egy spanyol város, Terrassa az állatkínzás megelőzése miatt november elsejéig betiltotta a fekete macskák örökbe adását – újságolá a muter. – Állítólag vannak emberek, akik halloween alkalmából fekete macskát akarnak befogadni, hogy aztán valamilyen hátborzongató praktikákra használják őket!
– Tényleg, közeledik lassan a boszorkányok éjszakája! – így a Zacsek.
– Mi az, hogy éjszakája?! – értetlenkede atata. – Szerintem ez, amiben élünk, a boszorkák kora!
– Akarod, hogy elvigyelek egy körre a söprűmön? – trollkoda az öreglány.
– Használja ki az alkalmat, zomzéd – biztatá a Zacsek. – Készíthet a magasból cuki fotókat.
– Csak arra kell ügyelni – vevé a lapot a fater –, nehogy összeütközzünk valamelyik repülőautó prototípusával!
– Száz szerencse, hogy a körülöttünk lévő tengernyi probléma ellenére tudunk még viccelődni – kuncoga amama. – Lehet, hogy kissé zizik vagyunk?
– Lehet. De azt mondják, hogy a bölcsesség az évekkel megérkezik – elmélkede a Zacsek.
– Tapasztalataim szerint azonban sok esetben az évek üres kézzel jönnek – jegyzé meg az öreg.
– Látod, ez is milyen bölcs gondolat – szögezé le a muter.
Pistike, söprűn száguldozó indián
