A szerémségi borvidék szerelmese volt, a 19. század második felében Las-Torres János1, a spanyol származású péterváradi szőlősgazda, aki hozzáértő cikkeket írt a magyar és német borászati szaklapokba (Borászati Füzetek, Borászati Lapok, Weinlaube). A 19. század második felében szőlőbirtokos volt Pétervárad vidékén, de úgy tűnik, képzett vincellér is, szőlészeti és borászati szakíró, a Fruška Gora-i borvidék jó ismerője és népszerűsítője is.
A török időkben (a mohácsi vészt követően) hivatalosan be is tiltották a szőlőművelést.2 Néhány évtizedig még emlegették az itteni borokat, és itt-ott még hozzájuk lehetett jutni, de a 16. század derekára már elnéptelenedtek a szőlőskertek, s a tőkéket is kivágták. A törökök kiűzése után az Odescalchi hercegi család nevéhez fűződik a szerémségi szőlészet és borászat (ismételt) felvirágoztatása, valamint a borászati hagyományok fejlesztése. Egykor királyi asztalokra, Bécsben, Londonban, Budapesten, kerültek fel a jóféle szerémségi borok (a különféle növényekkel dúsított Ürmös, a töppedt szőlőbogyóból készült Ausbruch, a „vörösborok királya”, a Cabernet sauvignon stb.). Érdekességként említjük, hogy a Titanic borlapjára is felkerült a zamatos szerémségi ürmös, ugyanis a hajó roncsában is találtak innen származó borospalackokat.3
A 19. század elején egyik lekedveltebb borszőlőfajta a slankamenka (magyarka) volt, amelynek neve is világosan utal a fajta szerémségi eredetére. De termesztettek bakatort is, meg kövidinkát.4 A 19. század második felében, a „boldog békeidőkben” szőlészkedett és borászkodott Péterváradon Las-Torres János, aki gyakorlati szakemberként, a Fruška Gora-i borvidék népszerűsítésén és felvirágoztatásán fáradozott, hozzáértő szakcikkeket írt és tanácsokat adott a kezdő vincelléreknek.5
Egyik, a borvidéket népszerűsítő írásában (A Szerémség borvidéke), 1869-ben így mutatta be a Borászati Füzetek olvasóinak a Fruška Gorát és környékét: „Majdnem egész területe szőlőkkel van beépítve, a Dunára fekvő, kevésbé kedvező expositiókban részesített szőlőkben azt venni észre, hogy azok termése majdnem két héttel előbb érik meg, mint a déli fekvésűeké, mivel azok a hatalmas Duna kigőzőlgéseiben és a víz tükrén visszavert napsugarak potencírozott hatásában részesülnek. (…) A déli lejtőség leghíresebb bortermő helyei Gregorievec [Grgurevci] körül fordulnak elő. (…) Kitűnő minőségű borokat termesztenek Devosch [Divoš] vidékén, a következő görögkeleti zárdák közelében: Ravanitza, Werdnik, Grgeteg és Oppovo és a jazaki, ireghi, neradini, krussedoli s nagy remetei határban, mely borok mindnyájan a jó hírű syrmiaiak közös neve alatt ismeretesek, mind oly kitűnő vörös borok ezek, melyek fahaj és szegfűszerű illatjuk által a bordeaux-i borok jelességével vetekednek és valamikor tán majd még azok hatalmas vetélytársai is leendnek.
A szerémség azon lejtői közt, melyek jobbára keletnek irányulnak, Carlovitz [Karlóca] bírja egyiket a legjobbaknak, s borának világhíre innen árad szét, az egész vidék jeles s főképp vörös boraira, melyek közé főleg az illoki, susseki, csernovitzi sorozandók; továbbá, ama felséges vörös és fehér borok is, melyeket a rakovatzi kolostor környékén a híres saladia borok neve alatt szűrnek; de a szerémség jó hírű borairól szólván, nem hallgathatjuk el még a következőket sem. Tudniillik, a beocsinit, ledinczeit, kameneczit, a Pétervárad vidékbelieket, és azokat, melyek Csordamovcze [Csortanovci] és Slankamen határvidéki községek területeink előfordulnak.”6
Las-Torres szerint, a szerémi borvidék fő szőleje a „nemes magyar kadarka”, amely „rendesen aszuszemeket hoz.”7 Amellett, leginkább elterjedt a slankamenka (magyaritza, magyarka), amely rendkívül bő termése és ellenállóképessége miatt volt közkedvelt a termelők körében. A fehér fajok közül termesztették még a mirkovacsát meg a fehér kadarkát (Petite blanc, Kleinweiss) is.8 A régebbi fajok közül említi még a fehér és vörös dinkát, a zöld kadarkát, a fehér góhért, és a goromba fehéret.9
Írásában Las-Torres megemlíti még a Fruska Gora „gyönyörű erdőségeit”, gazdag vadállományát, barna szenét (Vrdnik), a mészégetést, a Vrdnik melletti kőolaj-lelőhelyet stb. Ugyanakkor, fájdalommal panaszolja, hogy a 19. század második felében a szőlő- és borgazdálkodás errefelé még igencsak elmaradott: „A borkészítés és pinczekezelés ős és kezdetleges állapotban teng még a Szerémségben is, (…) mert egyeseket kivéve, túlnyomó többsége megrögzötten a hagyományos szokásokhoz ragaszkodik és előítéletek után megyen ma is, visszautasítván minden újat és jobbat, főleg ha az némi költséggel jár.”10
„A kereskedés pangása miatt a Szerémség felséges borai néhány monopolisáló kereskedők kezébe kerülnek, akik azokat pinczéikben (…) a kereskedelmi rafinéria összes mesterségének alávetik, s az ilyképp felcziczomázott eredeti, szerémi termesztmény azután a legkitűnőbb külföldi borok nevére rákeresztelve, 200–300%-nyi nyereség mellett, kerül tehetős fogyasztóink asztalára.”11 Ezért zárja írását az alábbi gondolattal: „Méltán az első helyen a szerémségi borvidék az, mely az orvoslás után méltán sóvárg.”
Las-Torres egymaga is harcolt e negatívumok kiküszöbölése érdekében, és gyakorló szakemberként cikkeivel, írásaival próbálta felkelteni az illetékesek figyelmét. Értékes szakpublicisztikájában, a többi között értekezett az új fehér borok kénezéssel történő tisztításáról, a lefejtett borok kezeléséről, az új borok harmadik lefejtéséről, az óborok frissítéséről, betegségeiről és azok kezeléséről, a szőlők trágyázásáról, a szőlőmetszésről, a konyak-készítésről, a szőlővessző ültetéséről, a borok nemesítéséről, az időjárás alakulásának hatásáról a szőlő minőségére stb.12
Péterváradi vincellérünk írásainak egy része éppen a szerémségi borvidék, és az általános borkultúra felvirágzását célozta. Így nemcsak bemutatta a nagyközönségnek a szerémségi borvidéket, hanem beszámolt a bortermésről is, meg a szőlőtőkék és szőlőskertek állapotáról Szerémségben, s a szőlőfajok művelési módjáról. Értekezett továbbá azokról a szőlőfajokról is, amelyeket, meglátása szerint Szerémségben meg kellene honosítani, bemutatta a jelesebb szerémi szőlőfajtákat (slankamenka, nemes kék kadarka, fehér vagy sárga bálint) stb.13
Hovatovább, javaslatot is tett, hogy Szerémségben milyen szőlőfajtákat kellene meghonosítani, a nagyobb termelés és jobb kivitel érdekében.14 Meglátása szerint a szerémi boroknak van ereje, de hiányzik a megfelelő ízgazdagsága, azt pedig újabb, külföldi szőlőfajták telepítésével lehetne korrigálni. Javaslata szerint a Fruška Gora lankáin meg kellene honosítani a portugízert (oportót), a kék fahéj-szőlőt (Die blaue Zimmt-Traube), a kék burgundit, a kék Bodensee-szőlőt, a rajnai rizlinget, az olasz rizlinget, a fűszeres traminit, a világos színű gyöngyszőlőket (Chasselas-fajok), a fehér burgundit, a zöld szilvánit, a zöld veltelinit és a sárga muskotály-szőlőt.15 Meglátása szerint, e szőlőfajtákkal volnának csak a szerémségiek versenyképesek a világpiacon.
1 Nevét többféle változatban találjuk a szakirodalomban: las-Torres, Lastores stb.
2 Uo.
3 Uo.
4 Uo.
5 Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái (elektronikus forrás: http://vmek.niif.hu/03600/03630/)
6 Las Torres-János: A szerémség borvidéke. Borászati füzetek, 1869, 2. sz., 117–123.
7 Uo.
8 Uo.
9 Uo.
10 Uo.
11 Uo.
12 Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái (elektronikus forrás: http://vmek.niif.hu/03600/03630/)
13 Uo.
14 Las-Torres János: A szőlőfajokról, melyeket a Szerémségben elterjeszteni kellene. Borászati Füzetek, 1870/4. sz., 230–235.
15 Uo.
Nyitókép: Pétervárad egy korabeli képeslapon
