Méltatói közül mindenképpen kiemelkedik Szily Kálmánnak, a fizikusnak, egyetemi tanárnak (Sztoczek egykori tanársegédének), az MTA főtitkárának és a Magyar Természettudományi Társulat elnökének róla szóló tanulmánya, amely halálát követően értékelte tudományos munkásságát.1 Meglátása szerint a 19. század hatvanas éveiben Magyarországon három szorgalmas művelője volt a fizika tudományának, s mind a három autodidakta volt: Tarczy Lajos, Jedlik Ányos és Sztoczek József.2 Mindhárom, szakmailag csak később képezte ki magát arra. Szabadkai természettudósunk volt közülük a legfiatalabb, aki mérnök lett, s aki huszonöt éves korában még azon töprengett, hogy „vajon mint gyakorló földmérő keresse-e kenyerét, vagy pedig, mint az elmélet embere, tanszékért versenyezzen. Szily szerint belőle lett „a mérő physikának első képviselője Magyarországon”.3
Szerteágazó, kiterjed közéleti munkásságáról tanúskodik az a tény, hogy számottevő szerepe volt a Magyar Mérnök- és Építész-Egyesület megalapításában.4 Hét éven át volt annak alelnöke, s tanácsadója is.5
Ferenc József 1870-ben nevezte ki őt királyi tanácsossá, 1881-ben pedig a Vaskoronarend III. osztályú lovagja lett6, 1885-től meg a Főrendiház tagja.7
Életében három egyesület (Magyar Mérnök- és Építész-Egyesület, Királyi Magyar Természettudományi Társulat, Országos Középtanodai Tanáregylet) tiszteletbeli tagja volt.8
Budapesten hunyt el, hosszú és súlyos vesebetegség után, 71 éves korában, 1890. május 11-én délben.9
Későbbi méltatói írták, hogy „a tudásvágy még kora ifjúságában elvitte szülővárosától távol, hogy csak hosszabb időközökben s akkor is csupán rövid időre jöhessen övéi körébe”.10
Élete során kötődött szülőhelyéhez, ami bizonyíthatóan, leginkább a szabadkai gimnáziummal kapcsolatosan mutatkozott meg. 1854-ben például hathatós támogatást nyújtott ahhoz, hogy a gimnázium számára vásárolt természettani eszközök zökkenőmentesen megérkezzenek, s hogy a város szaktanárai megismerkedjenek azok kezelésével.11
1862 novemberében (akkor már mint a József Műegyetem igazgatója) kérelemmel fordult a Szabadkai Városi Tanácshoz anyagi támogatásért, a Műegyetemen belül működő segélyegylet részére. Ennek kapcsán a szabadkaiak – eléggé szűkmarkúan –, mindössze tíz forintot támogatást szavaztak meg neki.12
Személyes szabadkai látogatásairól a napi sajtó is hírt adott. Így, a Bácskai Ellenőr 1884 nyarán tudósított arról, hogy a jeles természettudós, a város szülötte, július 30-án, rokoni látogatásra Szabadkára érkezett.13 Felkereste a gimnáziumot is, ahol Sziebenburger Károly igazgató volt a házigazdája. Benézett a természettani szertárba is, ahol érdeklődve tekintette meg annak felszerelését, amelyről elismerően nyilatkozott. Prokesch és Kosztolányi szaktanároktól a taneszközök beszerzése és felhasználhatósága iránt érdeklődött.14
Tanulmányait a Tanodai Lapok is közölte (1856)
Három évvel később, 1887 nyarán is szülővárosát látogatta. Augusztus 8-án útja, Vojnics Nándor nyugalmazott tanár kíséretében, ismét a szabadkai gimnáziumba vezetett, ahol Kosztolányi Árpád és Balás Imre tanárokkal találkozott. Ezúttal is megtekintette a természettani szertárt, sőt a könyvtárba is be szeretett volna nézni, de ez nem sikerült neki, miután a könyvtáros éppen – Palicson nyaralt. Kötődését szülővárosához a Szabadkai Hírlap is nyomatékosította: „Az európai hírű jeles tudós még most is élénken emlékezett vissza itteni tanulókorára. Elmondta, hogy melyik helyiséget mire használták az ő korában s férfiasan emlékezett meg gimnáziumunk egykori, világi igazgatójáról, Pajorról, s kifejezte, vajha annak az intézetben meglévő arcképe érdemeihez méltó módra restauráltatnék.”15
Halálakor, 1890 májusában, bácskai lapok is közöltek róla méltatást.
A Szabadkai Hírlap Magyarország egyik legkiválóbb tudósának és a magyar tudományos világ elsőrendű csillagának nevezte őt, hangsúlyozva, hogy szülővárosa, Szabadka is büszkén magáénak tekinti.16 Tudományos pályafutását méltatva, a lap leszögezte: „Sztoczek József neve mint széles látókörű, bámulatos munkaerővel megáldott s gazdag eredményeket felmutató tudósé, hazánk határain túl, világszerte tisztelt és nagyrabecsült név. De e név hazánkban különös jelentőséggel bír, mert hozzá fűződik a ma már európai színvonalon álló polytechnikum egész története, s midőn az exact tudományok felvirágzásáról van szó, ez Sztoczek neve nélkül nem is képzelhető, és őt méltán azon tudós férfiak atyjának kell tekintenünk, kiket ezen a téren Magyarország joggal és büszkén nevezhet magáénak.”17
A zombori Bácska értékelése szerint Sztoczek József „hírneves egyetemi tanár, a magyar természettudósok nesztora” volt, akit Budapesten (1890. május 14-én délután), érdemeihez méltó részvéttel temettek el. Díszes ravatalát, mely a Műegyetem könyvtárában állott, egész nap sűrűn látogatták tisztelői és tanítványai. A temetés idejére zsúfolásig megtelt az épület udvara előkelő közönséggel. Ott volt Csáky Albin gróf kultuszminiszter is, Berzeviczy államtitkárral, továbbá Eötvös Lóránd báró akadémiai elnök, Szily Kálmán főtitkárral, Hollán Ernő altábornagy, Ráth Károly főpolgármester meg az akadémia számos tagja, valamint a tudományegyetem és a fővárosi középiskolák több professzora. A műegyetem tanári kara, gyászfátyolos kalapokkal, testületileg jelent meg. Klimm Mihály rektor vezetése mellett az ifjúság is nagy számmal gyűlt egybe. A mintagimnázium tanulói mind kivonultak a temetésre.
Alapvetően a tanári katedra volt tudományos működésének a gócpontja. Mint halálakor írták, „előadásának vonzóereje a hallgatóságra tüneményszerű volt, ő maga is nem egyszer annyira belelelkesült az előadásba, hogy még betegségét is elfelejtette. Ékesen szóló tanár s valódi művész volt abban, hogyan lehet a hallgatóságot a tárgy iránt lebilincselni, fogva tartani s a tudást úgy közölni, hogy az állandóan belevésse magát az emlékezetbe”.18
Sztoczek megmutatta, hogy aránylag szűkös körülmények és mostoha viszonyok között is – nem kevés erőfeszítéssel – sikerrel lehet művelni a tudományt. A 19. század végi magyar mérnökök és természettudósok nemzedéke, csaknem kivétel nélkül az ő nevelése volt.19
Érdemei elismeréséül, halálát követően, Budapesten utcát neveztek el róla, elkészítették a mellszobrát, alakját festményen is megörökítették, alapítványt neveztek el róla, sőt egy díj is viseli a nevét (Sztoczek József Emlékérem). Ugyanakkor, szülővárosában úgy tűnik, jórészt megfeledkeztek e jeles természettudósról. Az MTA kétszáz éves jubileuma azonban jó alkalom arra, hogy ismét felidézzük emlékét, és nevét visszahozzuk a köztudatba.
1 Uo.
2 Uo.
3. Uo.
4 Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. [Sztoczek József]. Internetes forrás: https://mek.oszk.hu/03600/03630/html/
5 Szily Kálmán: Sztoczek József emlékezete 1819–1890. Akadémiai Értesítő, 1892. nov. 15. (III. kötet, 11. füzet), 621–631.
6 Halálozás. Bácska, 1890. máj 16.
7 Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. [Sztoczek József]. Internetes forrás: https://mek.oszk.hu/03600/03630/html/
8 Uo.
9 Uo.; Sztoczek József (1819–1890). Internetes forrás: bme.hu/SztoczekJozsef
10 Sztoczek József (1819–1890). Szabadkai Hírlap, 1890. máj. 18.
11 Magyar László: Stoczek József emlékére. Tovatűnő évszázadok. Helytörténeti írások (1991–1998). Iratvallató III. Életjel Könyvek, Szabadka, 2002, 116–118.
12 Uo.
13 Uo.
14 Uo.
15 Dr. Sztoczek József. Szabadkai Hírlap, 1887. aug. 14.
16 Sztoczek József (1819–1890). Szabadkai Hírlap, 1890. máj. 18.
17 Uo.
18 Stoczek József (1819–1890). Vasárnapi Ujság, 1890. máj. 18.
19 Uo.
Nyitókép: Sztoczek József (Vasárnapi Ujság, 1872)
