Szemaformeló

Az agyonzsúfolt, kipufogógázokban fuldokló székváros valamikor szélesnek tűnő, ma már gyakran csak lépéssebességben autózható sugárútjai kitűnő táptalajt biztosítanak sokfajta, zseniális vagy kevésbé ötletes vállalkozásnak. A dugókba beragadt, villanyrendőrök alatt várakozó autósok pénzére vadászó „vállalkozók” szinte kivétel nélkül Újvidékre importált „munkaerő”, önszándék által vezérelve jönnek ide a jó gázsi reményében, de nem ritkán szervezetten hozzák ide, és osztják be őket térkép és stratégiai kalkuláció alapján a koldúsmaffia donjai. 

A komolyabb szemaformeló kezdetén, nagyjából két évtizeddel ezelőtt, a városi közlekedési dugók kialakulásának hajnalán, akkor, amikor még nem voltak automata, zsetonnal vagy készpénzbedobással működő, az autós által saját kezűleg használt, éjjel-nappal nyitva tartó autómosodák, az ártatlanul pislogó, füstös arcú gyerekek zsíros, sáros flakonokba összezutyult mosóporos vízzel bemocskolták a szélvédőket, és a “mosásért” járó pénzért nyújtották kis praclijukat. Ez a szolgáltatás nem volt túl népszerű az autósok körében, a többség inkább azért fizetett, hogy ne nyúljanak hozzá az autójához. Idővel ez a szolgáltatás teljesen kivonult a kínálatból, ma már csak nagyon ritkán találkozunk „autómosókkal”. Különböző árusokkal viszont annál gyakrabban. A lehető legkülönfélébb cuccot kínálják, hamisított márkás napszemüvegektől kezdve a színházjegyekig szinte mindent, de az ablaküveg mellett álló valaki, akinek az arcát nem is látjuk, leggyakrabban az autós humanitárius érzelmeire, segítőkészségére játszik: saját magának, másoknak, beteg gyerekeknek gyűjt, kolostorfelújításra, hajléktalanoknak… És valóban: a bevétel kitűnő, hiszen a várakozó autósok közül sokan megsajnálják őket, egy-egy hosszabb lámpaváltás – amely Újvidéken akár két, két és fél percig is eltarthat – során egy kis szerencsével az országos, havi átlagbérnek akár az egy százalékát is megkereshetik. Ez a bizniszmodell természetesen csak a villanyrendőrök alatt működik, azaz viszonylag rövid várakozási idő esetén, ugyanis a dugóban ragadt, feszült idegzetű vezető egész biztosan nem fog adni semmit, a fenébe kívánja az egész világot, a kéregetőket pedig kiváltképpen.

És itt jönnek a képbe a zsonglőrbohócok. – Idegesít a közlekedés? Mókázz a világgal, én is ezt teszem, látod? – üzenik nem ritkán létrán, gólyalábakon egyensúlyozva bemutatott performanszukkal. Rövid, pár másodperces kikapcsolódást kínálnak a volánt idegesen szorongató autósoknak. Haragjuk ideiglenesen szertefoszlik, és akár a következő útkereszteződésig is eltarthat a jókedv. Mennyit vagyunk hajlandóak fizetni ekkora boldogságért?