Egy hét önkéntes információmegvonás után atata a napokban megnézte a híreket, de néhány perc elteltével, azzal a megjegyzéssel, hogy reménytelen, máris abbahagyta a tájékozódást a világ ügyes-bajos dolgaiban, és nyomban még egy hét médiaabsztinenciát rótt ki magára. Azt mondta: így legalább jobban tud koncentrálni a tanévkezdetemre, hiába győzködtem, nem kell annyira igyekeznie, majd lesz valahogy. Különben meg, ha másért nem is, azért csak nézze meg a híreket: lehet, elnapolják a sulikezdetet, sose tudni, nehogy hiába cipeljem a degeszre tömött iskolatáskám a suliba, ahol majd csak én leszek jelen. Ne okvetetlenkedjél, Tepisti! – pisszentett le az öreglány, akinek az oktatás valamiért piszok fontos, pedig maga is szokta mondogatni, hogy én és a társaim nem sok mindent tanulunk meg ott. Nem értem: ha ezzel ő is tisztában van, akkor miért ragaszkodik foggal-körömmel azért a fránya iskoláért?! Azt hiszi, máról holnapra ukmukfukk megváltoznak a dolgok?! Néha olyan naiv az én mamikám. Pedig tudhatná, mi a hejzet! A gyerkőcöket jobban érdekli a TikTok meg a sok influenszer, mint a tankönyvek tartalma! No de a nagyokat is, ha éppen nem politizálnak, igencsak fura témák foglalkoztatják.
– Azt olvastam, Tematild – számola be a fater –, hogy a tudósok ősi DNS-ből vagy mi a csudából újra akarják teremteni a hatszáz éve kihalt moát!
– Ez az a röpképtelen, háromméteres óriásmadár, amely Új-Zéland szigetén élt? – kérdé amama.
– Az bizony – bólogata az öreg. – A biotechnológiai kompánia, amely tervbe vette az ötletet, áprilisban már világra segítette a tízezer éve kihalt fehér farkas, a Földön valaha élt legtermetesebb ordas három kicsinyét.
– Erről rémlik valami – töprenge a muter –, egyes szakértők kétségbe vonták, hogy a kicsinyek a fehér farkas fajhoz tartoznának, mert a génállományukban már szürke farkas is található.
– Szerintem meg egy teljesen új fajt képeznek, Tematild – ada hangot véleményének atata.
– Te is úgy vagy ezzel, Tegyula – szellemeskede az öreglány –, mint a sógor, amikor otthon nekiáll összebütykölni valamit. Ha nem úgy sül el, ahogyan elképzelte, azt mondja: nincs ez elcseszve, csak valami másra lesz jó!
– Zuper ez a kreatív tudóskodás – merenge a fater –, de úgy vélem, mielőtt még a kihalt állatok újjáteremtésén spekulálnának, talán a veszélyeztetett fajokat kellene megvédeni a kipusztulástól.
– Arról nem beszélve, hogy az eltűnt állatok kora óta megváltozott a természeti környezet – fűzé hozzá amama. – Nehogy a régi fajok újrateremtése a meglévő állatok kárára legyen. Mi van, ha egyszer majd valamelyik pihent agyúnak az jut eszébe, hogy újrateremti a dinoszauruszokat?! Ki győzi majd azokat kajával?!
– A dinóknál még ugyan nem tartanak, de a tudós vállalkozásnak már tervében van a híres dodó madár és a mamut újrateremtése is – tájékoztat az öreg.
– Azt láttam a vészbukon – közlé a muter –, hogy a mamut már megérkezett Szögedre, a múzeum bejáratánál áll, és A titokzatos jégkorszak című kiállítást népszerűsíti. Örömmel venném, Tegyula, ha átruccannánk megtekinteni!
– Szögedre a jégkorszakba, Tematild?! – hüledeze atata. – Tudtommal oda csak svercelni járunk vajkrémet meg trappista sajtot.
– Vetkőzd már le a régi beidegződéseket! Piacok és bevásárlóközpontok mellett van ott bizony múzeum is, időnként igen izgalmas kínálattal – mutata rá az öreglány, és elmesséle egy viccet.
– Turista megy a múzeumba. Lát egy dinoszaurusz csontvázat, odamegy a biztonsági őrhöz és megkérdi tőle.
– Uram, mennyi idős ez a csontváz?
– Hetvenmillió éves és két hetes.
– És két hetes?! Ezt meg honnan tudja ilyen pontosan?
– Hetvenmillió éves volt, amikor munkába álltam két héttel ezelőtt…
– No de, Tematild – tiltakoza a fater –, alighogy hazaértünk a tengerről, máris mehetnéked van?!
– Úgy bizony, Tegyula – erősíté meg amama. – Itthon mindig akad valami tennivaló, bármerre nézek, kacsingat rám a munka, úgy vagyok vele, jobb inkább elmenekülni előle. A szögedi kiruccanást már fel is vettem az utazó naptáramba.
– Utazó naptár?! – csodálkoza az öreg. – Neked még ilyened is van? Mint egy profi utazónak.
– Az igazat megvallva, el tudnám képzelni, hogy abból élek, hogy utazom a világban ide-oda, és beszámolok, egy-egy településen milyen a szálláslehetőség, a természeti környezet, a kikapcsolódási kilátás, a kaja – ábrándoza a muter.
– Nekem ez, bevallom, irtó megterhelő lenne – ismeré el atata.
– Neked, Tegyula néhány nap a tengerparton is megterhelő volt – legyinte az öreglány.
– Azért, mert nem volt tennivaló, Tematild – magyarázá a fater. – Engem, veled ellentétben, rettentően zavar a semmittevés! Rosszul leszek feladatok nélkül.
– Szerintem meg simán hangyás vagy! – nyugtázá amama. – Azt azért még most sem értem, miért nem voltál hajlandó a világért sem napozni. Legalább kaptál volna egy kis színt.
– Szépen megmondtam: engem nem érdekel a lebarnulás – mondá az öreg. – Nyilván nem olvasod az orvosi tájékoztatókat, amelyek arra figyelmeztetnek, hogy kerüljük az erős napfényt, mert súlyos betegségeket idézhet elő. Egyébként meg kit érdekel, hogy az embernek fakó, barna, ilyen vagy olyan a bőrszíne?! A népmessékben, ha emlékszel, a királykisasszonyok mindig tej- meg hófehérek.
– Mert akkoriban még az jelentette a rangot – fejté ki a muter. – A fehér bőr biztos jele volt annak, hogy az illetőnek nem kell kapálni járnia.
– Most meg az a vonzó, ha valaki kicsit meg van pirítva! – értetlenkede atata. – Bëzvëzë.
– Hát, Tegyula, ha mindenki úgy gondolkodna, mint te, tuti becsődölnének a zoláriumok – állapítá meg az öreglány.
– Ha mindenki úgy gondolkodna, mint én, ki sem nyitottak volna! – szögezé le a fater.
– Mindenkinek meg kell élni valamiből – sóhajta amama.
– Ez igaz, de azért nem árt néha óvatosnak lenni – sejtelmeskede az öreg. – Mert van, aki más kárára alapozza a megélhetését.
– Mire célzol, Tegyula? – kíváncsiskoda a muter.
– Olvastam a közelmúltban, Tematild – válaszola atata –, hogy alaposan le kell tisztázni előre a mesteremberekkel a feltételeket, nehogy utólag kellemetlen meglepetésben legyen részünk. Egy néni azt nyilatkozta az adott lapnak, hogy kihívott egy klímaszerelőt, aki a probléma felvázolása után másfélszeres javítási árat mondott, mint amennyibe egy új klíma beszereléssel együtt kerülne! Erre a hölgy kijelentette, köszöni szépen, de nem kér javítást, mire a szaki közölte vele, hogy rendben, a néhány ezer dináros kiszállási költségét azonban meg kell térítenie.
– Sofőrködés mellett sokoldalú ezermester lehet, ha ilyen drágán dolgozik a drága – élcelőde az öreglány.
Amiről a faternak az alábbi vicc jutott az eszébe.
A mester áll derékig a kaksiban. Kér egy fogót a segédtől, aki a csatorna szélén guggolva beadja neki. A mester nagy levegőt vesz, befogja az orrát, lebukik és igazít valamit. Feljön, kér egy kalapácsot, lebukik, igazít valamit. Ez többször megismétlődik, míg a mester el nem készül a munkával. Ekkor kijön, csöpög róla az anyag, és odaszól a segédnek:
– Látod, fiam, ha tanultál volna, nem kellene egész életedben csak a szerszámokat adogatnod!
Pistike, a napozást sulira váltó kisdiák
