A zősök úgy döntöttek, egy időre médiaböjtöt tartanak. Ez annyit jelent, hogy az adott időszakban nem néznek híradót a televízióban, nem olvasnak híreket sem a zújságban, sem a zinternetes portálokon, sőt még a közösségi oldalak követését is, amennyire lehet, hanyagolják. Bevallom, kíváncsi voltam, vajon hogyan viselik el az információhiányt – pláne atata, neki ugyanis lételeme a hírfogyasztás, így mondja: fogyasztás, mintha virslievés lenne egy tudósítás elolvasása vagy egy riport megtekintése –, s mint kiderült, ha egy kicsit csalva is, mert néha azért csak-csak odasandítottak a lapokra meg a vészbukon bevillanó újdonságokra, valahogy egész héten jól bírták a médiaböjttel járó megpróbáltatásokat. Erre az elhatározásra egyébként azért volt szükség, nehogy már megzakkanjanak zegények a sok-sok negatív infótól, amivel éjjel-nappal szünet nélkül traktálnak bennünket a firkászok. Mert, ugye, a jó hírnek uopste nincs semmi értéke. Kivéve, persze, ha sporteseményről van szó. Abban az esetben pedig csak a jó hírnek van hírértéke. Szóval, a médiatermékek – bármilyen furcsán is hangzik, ezt így mondják, mintha a zújság meg a rádióműsor kifli vagy bugyi lenne – általában olyanok, mint valami riogató felület: kereskedelmi háború, fegyveres konfliktus, robbantgatások, éhezés, erdőtüzek, áradások, földrengések... Tiszta horror! Szóval, amennyire csak tudták, kerülték a médiát, a beszélgetéseikből azonban gyorsan kiderült, hogy egy-két hét önmegtartóztatás a hírektől nem sokat jelent, mert a sok-sok elolvasott információtól úgysem tudnak zabadulni.
– Kérlek, Tegyula, mielőtt még megszegnéd a görögdinnyét, tedd bele a lavabóba, és jól mosd meg – utasítá az öreglány.
– No de miért is, Tematild?! – értetlenkede a fater. – Ez a dinnye akkora, hogy beszakad alatta a mosdótál! Egyébként meg úgysem esszük meg a héját!
– Olvastam nemrég valahol, hogy így a hejes – érvele amama.
– Legalább azt elárulod, miért van erre szükség? – kérdé az öreg, miközben az óriási gyümölcsöt nagy nehezen beszuszakolá a csap alá.
– Azt már elfelejtettem – vallá be a muter –, de légy szíves, ne kötekedjél velem, hanem tedd, amit mondtam! Hidd el, szépen meg volt magyarázva, miért kell így tenni.
– Ugyan, ugyan, azok a firkászok olykor mindenféle botorságot képesek írni – méltatlankoda atata. – Pláne így uborkaszezonban. Összeolvasnak itt-ott ezt-azt, aztán kicsit elvesznek belőle, kicsit meg hozzáfantáziálnak. Az is könnyen meglehet, hogy aki írja, uopste nem ért a témához.
– Csak te ne okoskodjál! – tiltakoza az öreglány. – Egy efféle cikkből tudtam meg azt is, hogy mi okozza a rémálmokat.
– Na és ugyan mi okozza őket? – kíváncsiskoda a fater.
– Például a sajt! – felele kapásból amama. – Írta valamelyik lap, hogy kanadai tudósok rájöttek, hogy az alvás előtt fogyasztott tejtermék megnöveli a lidércek előfordulásának a kockázatát. Azért nem eszem egy ideje vacsorára semmi effélét.
– A mindenit! – illetőde meg az öreg – Akkor az, hogy azt rémálmodom, hogy magamat üldözöm a szakadék felé, egyáltalán nem a túlzott zellemi erőfeszítés, a sok munka és stressz következménye, hanem annak tudható be, hogy vajas kenyeret vacsorázok joghurttal?!
– Látod, Tegyula, mindennap tanulhat valami újat az ember – csipkelőde a muter.
– Ahogy mondod, Tematild – bólogata atata –, ettől függetlenül, tudod, én bátor és bevállalós alkat vagyok: lidércek ellenére is szívesen ennék vacsorára túrós palacsintát!
– Attól tartok, hogy ami a csemegét illeti, ma meg kell elégedned a görögdinnyével – somolyoga az öreglány.
Az elmaradó finomság kárpótlása gyanánt az éppen betoppanó Zacsek zomzéd gyorsan elmesséle egy idevágó viccet.
Két krapek beszélget. Az egyik legalább száz kiló, a másik ötven sincs.
Azt mondja a sovány:
– Öt palacsintát ettem ebédre, és meg sem kottyant!
A kövér legyint.
– Én egy palacsintával jóllakom.
– Eggyel?!
– Igen. A huszonötödikkel.
Dinnyeevés után a fater és a Zacsek egy felettébb izgi témán merengtek. Amama a konyhába ment elmosogatni.
– Végeztem férfiismerőseim körében egy közvélemény-kutatást arról, kinek tetszenek a dundi szájú nők – számola be az öreg. – Kiderült, hogy senkinek sem!
– Ehhez nem kellett volna fáradoznia a kutatással, zomzéd – fűzé hozzá a Zacsek. – Nincs férfi a világon, akinek bejönnének ezek a kacsaszerű püffedt ajkak!
– Egyik-másik úgy néz ki, mint aki hasra esett volna a csalánban – jegyzé meg atata.
– Vagy mint, akit szájon csípett a darázs – mókáza a Zacsek.
– Nem is értem, milyen esztétikai megfontolás vezérelheti őket? – gondola bele a fater.
– Lehet, hogy nem is ezt akarják, csak így esik ki, és aztán már nem lehet visszacsinálni – elmélkede a Zacsek.
– Ha így van, akkor ez a sok rosszul sikerült változat, miért nem tántorít vissza másokat az ajakgyurmázástól?! – töprenge az öreg.
Az elhangzottakról a Zacseknak egy történet jutott az eszébe.
A feleség püffedt ajkakkal tér haza.
– Hol jártál? – kérdi tőle a férje.
– A szépségszalonban – válaszolja az asszony.
– Ezek szerint zárva volt.
– Olyan beképzelt balgák vagytok ti manusok – szakítá meg a férfikuncogást a nappaliba visszatérő muter. – Tényleg azt hiszitek magatokról, hogy a nők miattatok duzzasztják fel az ajkaikat?! Meg egyéb testrészüket? Meg miattatok járnak a szoliba meg a fitneszklubba meg körmöshöz meg fodrászhoz? Vagy a ti lenyűgözéseteket szolgálja a műköröm és a műzempilla, a cuki cipellő, a csilivili ékszer meg a csini táska?! Hát ti a tíz eurós tatyó meg a tízezer eurót érő fancy lidikűr között sem vesztek észre semmi különbséget. Nagy tévedésben vagytok, hapsikáim! A macák mindezt kizárólag egymás miatt csináltatják maguknak. Egymással rivalizálnak. Jobb, ha minél előbb az eszetekbe vésitek, hogy ez uopste nem rólatok szól!
Ez volt aztán kijózanító válasz a két atyafi számára.
– Képzeljétek – válta hirtelen témát atata –, egy tudományos kimutatás szerint egyes állatok meghallják a növények által sugárzott hangokat. Például a nőstény molypille nem száll rá arra a paradicsomra, amely a szomjúságáról árulkodó hangot bocsát ki.
– Nahát! – csodálkoza a Zacsek. – Az idei paradicsomok hosszú koncerteket adhattak. Az, amelyiket a napokban ettem, valószínűleg előadta a világ összeg kesergőjét, mert annyi íze sem volt, mint ómamám dísztálcájában a műanyagutánzatának! Érdekes, hogy a hím moly ilyeneket nem hall.
– A nőinek biztos kifinomultabb a hallása – évőde az öreglány.
– Nekem még érdekesebb, vajon hogyan jöttek erre rá a bölcs tudósok – spekulála a fater.
– Biztos valamelyik női tudós messzi földön híres női megérzése játszott közbe – találgata a Zacsek.
– Bármennyire is incselkedsz, zomzéd – mondá amama –, mi, nők sokkal jobban megérzünk ezt-azt, mint ti, férfiak. Még azt is előbb észrevesszük, mint ti, ha netán egy rüfke teszi nektek a szépet!
– Mi lenne velünk nélkületek – élcelőde az öreg.
– Ismerjétek el, hogy nem tudtok élni nélkülünk – bazsalyoga a muter.
– Ilyesvalamit mondott az egyik munkatársamnak a felesége is – taglalá a Zacsek –, mire a pali visszakérdezett: Miért?! Mi vagy te: angol foci?!
Pistike, a mosott dinnyék és éneklő paradicsomok krónikása
