2025. augusztus 10., vasárnap

MagyarZó Pistike messéi

Van egy jó hírem: ha ezt olvassa, akkor egyelőre megúsztuk szárazon a világ két nagyurának az egymásnak feszülését, akik a napokban újra találkoznak egymással! Igaz, ezúttal semmiféle atombejelentést nem tett senki, de sose tudni, egy hete még az ámerikaiak átvezényelték az atomtengeralattjáróikat, és ahogy mondani szokás: jobb félni, mint megijedni. Közrejátszhatott ebben talán az is, hogy a minap emlékeztek meg a Hirosima elleni atomtámadás nyolcvanadik évfordulójáról. Egyébként a Trampli azzal fenyegette meg a Putykót, hogy horribilis vámot vet ki országára és üzlettársaira, ha péntekig nem hagyja abba az Ukrajna ellen folytatott csihi-puhit. Képzelem, a ruszki vezér hogy berezelt az amcsi főseriff ultimátumától! Talán egy icipicit. A Trampli egy hete, amikor a fél világot megvámolta, bebizonyította: csudákat képes művelni ezekkel a fránya sarcokkal. Bárhogy is legyen: ő egy igazi Vám Man Show!

– Képzeld, Tematild, a Trampli a mi áruinkra „nagy, csodálatos”, 35 százalékos vámot vetett ki – tájékoztata atata.

– Drága lesz Ámerikában a plazma keksz, a szmoki meg a slivovica, Tegyula! – gondola bele az öreglány.

– Képzelem, mekkora vámot kapunk, ha nem keressük mindenben a jenki hajjakend kedvét – merenge a fater.

– Mr. Tramplinál a jópofizás csak beetetés, ami utána jön már kőkemény biznisz – voná le a következtetést amama.

– Tudod, vannak politikusok, akik sose mondták, amit mondtak – bölcselkede az öreg.

– A Putykó nem vevő a Trampli-féle kedélyeskedésre, ezért az amcsi főseriff taktikát váltott vele szemben, és keménykedik – magyarázá a muter.

– Mint ahogy a Tramplit se rázza meg, hogy a Putykó olyan benyomást igyekszik kelteni, miszerint kész elmenni az apokalipszisig – fűzé hozzá atata.

– Végül is ők képtelenek egymást zsarolni – nyugtázá az öreglány. – Mindkettejük magasan tesz arra, mit gondol a másik.

– Csak az a baj, hogy vagyunk itt még mi cirka nyolcmilliárdan járulékos tényezőként – jegyzé meg a fater.

– Észrevettétek, hogy valamiféle fegyverkezési hullám vette kezdetét a világban – mondá az éppen betoppanó Zacsek zomzéd. – Mindenki halmozza fel a különféle rakétákat, bombákat, harckocsikat, aknavetőket, ágyúkat, védelmi rendszereket meg a többi spéci miacsudát!

– És természetesen teszi mindezt kvázi védekezési céllal – csipkelőde amama.

– Hát, nem tudom – csóválá a fejét az öreg –, ez ojan, mintha diétázás előtt megtölteném a frizsidert tortával és fagyival, a fiókot pedig keksszel, csokival és egyéb nyalánksággal, aztán pedig meglepődöm, amikor egyszer csak azt veszem észre, hogy hol ezt, hol azt dézsmálom!

– A fölhalmozott fegyver előbb-utóbb használatra kerül – vakará a fejét a Zacsek.

– Mint ahogy a színházban a falra akasztott puska legalább egyszer eldördül a függöny legördülése előtt – közlé a muter.

Amiről atatának az alábbi vicc jutott az eszébe.

Egy katona tankkal üldözi a lázadót, aki futtában lövi a harckocsit. A töltények mind levágódnak a tankról, aztán a sokadik lövés után elfogy a lőszer, úgyhogy a felkelő megáll, eldobja a fegyvert, és a magasba emeli a kezét. A tank megáll, és kiszáll a katona.

– Mi van, elfogyott a töltény?

– Igen.

– És mond csak... akarsz venni?

– Sajnos nem csak az orosz–ukrán csihi-puhi nyomaszt bennünket nap mint nap – válta témát a Zacsek –, itt van még a zerencsétlen szituáció a Gázai övezetben, ahol éhség tombol és borzasztó a nyomor.

– Sokan erélyesen elítélik, kemény hangvételű közleményeket adnak ki, Izraelre erős nyomást gyakorolnak, hogy javítson az ott uralkodó katasztrofális állapotokon – számola be az öreglány.

– Kénytelenek nyomást gyakorolni Izraelre, ha már arra, aki Izraelt támogatja, nemigen tudnak – piszkálóda a fater.

– Meg erdőtüzek pusztítanak szerte a nagyvilágban – hüledeze a Zacsek.

– Ausztráliában pedig a napokban negyven centis hó esett! – tudatá amama.

– Mi ebben a pláne, Tematild?! – csodálkoza az öreg. – Tudtommal ott most tél van.

– Azért nem esik ennyi hó mindennap, Tegyula – világosítá föl a muter.

– Képzelem, hogy meglepődtek a kenguruk a szállingózó hópelyhek láttán – kuncoga atata –, biztos eldugtak egy-két hógolyót az erszényükben.

– Elismerik azt a zokosok vagy sem, bizony felbolydult a zidőjárás világszerte – összegezé a Zacsek. – Minden szélsőséges lett: ha esik, mindent eláraszt; ha fúj, mindent felborít; ha pörköl, mindent felperzsel.

– Nálunk most épp ez az utóbbi van – csüggede el az öreglány. – Azt hallottam, sem a napraforgó, sem a kukorica esetében nem várható jó termés.

– Ezek a növények nem szoktak az afrikai nyárhoz – állapítá meg a fater. – A parasztok meg hiába nézik az eget, csak nem esik, sőt, azt mondják, még ha esne is, most már késő. A kukorica különösen rossz állapotban van.

– Attól tartok, ha gyengén terem a tengeri, kénytelenek leszünk áttérni a zöldségfogyasztásra, mert nem lesz mivel felnevelni a jószágot! – nyugtalankoda a Zacsek.

– No de nemcsak emiatt, zomzéd – taglalá amama –, hanem azért is, mert nem lesz hamarosan, aki levágja a disznót meg a többi haszonállatot. A legtöbb mezőgazdasági iskolában ugyanis alig két-három diák jelentkezett hentes szakra, de több olyan suli is van, ahol egy sem!

– Naná, hogy nem akarnak ezzel foglalkozni, amikor állandóan azzal traktálnak bennünket, hogy az állattenyésztés meg a sok húsfogyasztás kinyírja a bolygónkat – zsörtölőde az öreg. – Most akkor miért várja el bárki is, hogy egy nyolcadikos ennek tudatában, elmegy mészárosnak tanulni?!

– Majd kénytelenek leszünk bogyókat meg egyéb bigyókat eszegetni, mint a nyulak! – sóhajta a Zacsek, és elmessélé a régi kedvencét.

Nyuszika felhívja telefonon a hentest.

– Van disznófüled?

– Van.

– Hát marhanyelved?

– Van.

– És csirkelábad?

– Az is van.

– Hát akkor rohadt ocsmány lehetsz!

– Azt írja a zújság, hogy a felújított zabadkai vasútállomás aluljárója renoválásra szorul – ismerteté a muter. – Pedig rendesen még el sem kezdtük használni a létesítményt, a jegyeket még mindig egy ideiglenes bódéban árusítják.

– Feltehetően azért kell újraburkolni a lépcsőket és a padlózatot, mert számos becskerekei, kekendai, zombori, szögedi meg zentai utas veszi igénybe nap mint nap a vasútállomás újonnan kialakított aluljáróját – találgata atata.

– Képzelem, mi lesz akkor, ha majd naponta többször behasít a zállomásra a Belegrád–Budapest vonalon 220-szal száguldozó Sójom – tűnőde a Zacsek.

– Bárcsak már elindulna! – ábrándoza az öreglány.

– Én meg különféle közvélemény-kutatásokról olvastam a napokban a lapokban – árulá el a fater. – És arra döbbentem rá, hogy egyfajta háború dívik a felmérések közt: az egyik ezt az eredményt mutatja, a másik meg amazt. Melyik az igaz?!

– Lehet, hogy egyik sem arra szolgál, hogy a tényleges állapotról számoljon be, hanem csak arra, hogy befolyásoljon a maga által felmutatott eredménnyel – spekulála a Zacsek.

– Hiszel, Tegyula, az ilyen kutatásoknak? – kérdé amama.

– Általában csak akkor, Tematild, amikor tetszik az általuk prezentált eredmény – felele diplomatikusan az öreg. – Ellenkező esetben manipulációnak tekintem őket.

 

Pistike, vámoktól és ultimátumoktól rettegő utazó

Magyar ember Magyar Szót érdemel